3427 zenekar 12457 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Hegyalja 2012

2012. július 26. | Ági

Biohazard volt a Hegyalja legjobb koncertje 

Copyright:

A pénteki nap két sztárfellépőt is tartogatott, 21. 45-kor a Skindread állt színpadra, majd őket követte a Biohazard 23:30-tól. A Skindread fellépését már nagyon vártam. A kétezres évek elején alakult banda reggae alapokon nyugvó zenéjét punkkal és heavy metallal keverte. 

Leginkább a Korn-hoz tudnám hasonlítani. Tavaly a Gyár fesztiválon arattak elsöprő sikert. A walesi sztárokra ez alkalommal is rengetegen voltak kíváncsiak. A zenekar teljesítményére nem lehet panasz, a hangosítás viszont botrányosan rossz volt, ami sokat visszavett a produkció élvezhetőségéből. Bár az én fülemet zavarta, sokak lelkesedését ez se törte le. Fiúk, lányok egymás nyakába másztak, hogy jobban lássák a flitterbe bújtatatott énekest. A tömeg egyszerre üvöltötte az olyan slágereket, mint a Rat Race vagy a Nobody. A Skindread sikereit a Biohazad überelte. Mint az a híradásokból kiderült legtöbben rájuk voltak kíváncsiak az idei Hegy felhozatalból. Az amerikai HC zenekar a Hegyalja legenergikusabb buliját produkálta. 
 
Az első perctől az utolsóig fenntartották a közönség lelkesedését, akik a zenekar erőfeszítéseit hatalmas mosholással köszönték meg. A koncert végére mindenkiről szakadt a víz, de megérte. Ezt a bulit bizonyára még sokáig fogjuk emlegetni. 
 
Bár szívem szerint már este 10-kor takarodót fújtam volna ezt az éjszakát is sikerült átbulizni. Reggel 6 lehetett, amikor elindultunk a sátrunk felé, ám itt még közel se volt vége a napnak. Egy férfi jön velünk szembe és hangosan kiabál, a Lipton sátorban még tart a buli, menjetek a Liptonosokhoz, kaptok teát! És valóban, végre sikerült megfejteni a zajforrást, mely reggelente nem hagyott aludni. A Liptonosoknál javában zajlott a buli. Olyan érzésem volt, mintha Woodstockba keveredtem volna. Egy fiatal, 20 év körüli lány a kisbusz tetején ült, énekelt és erőteljesen verte a tetőt. Nem tudom, hogy dolgozó volt vagy csak ott felejtették, de nem volt beszámítható állapotban. Rajta kívül egy nagydarab, középkorú férfi és egy korombeli srác bulizott a helységben. Örültek nekünk, ahogy beléptünk megkínáltak innivalóval, majd jó alaposan kikérdeztek, a lányoknak udvaroltak, a fiúkkal hamar összebarátkoztak. Volt egy szörnyű drótból készült szemüveg, ami mindenki fejére felkerült, végül jobbnak láttuk, ha megyünk. Búcsúzáskor kaptunk még egy üveg zöldteát és megígértették velünk, hogy szombaton is megyünk, persze ez elmaradt. Reggel 7re sikerült visszatalálni a sátorba és már alig vártam a 10 órai ébresztést. 
 

Ági 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2012. július 27.

Jövőre ugyanitt! – Számunkra is véget ért a Hegyalja 

Ahogy azt már korábban említettem a szombati nap a rockzene jegyében telt. Az este egyik sztárvendége a Suicide Silence volt. A kaliforniai metálcsapat már csütörtöktől együtt bulizott a fesztiválozókkal. Saját szereplésükre készülve rengeteg más együttes fellépését megnézték, majd szombaton mindent elsöprő koncerttel ajándékozták meg a lelkes közönséget.  Tovább

2012. július 27.

Fesztivál, szeszt igyál! – Boros kalandok a Hegyalján 

A szombati nap rengeteg izgalmat, sok jó koncertet tartogatott, a program elsősorban a metál zene szerelmeseinek kedvezett. Reggel 10-kor ébresztő, gyors reggeli, majd borospince látogatás. Választék volt bőven, a döntés nehéz, de a rutinos fesztivállátogatók segítségére most is számíthattunk. Elvezettek a legeldugottabb pincébe, mondván, hogy ismerik a tulajt, jó áron vannak a borok és kóstolásra is van lehetőség.  Tovább

2012. július 26.

Szexi rekordkísérlet és pár koncert a Hegyalján 

Újabb reggel a Hegyalja fesztiválon. A péntek délelőtt is napozással indult. Az idő kellemes, a Tisza-part megtelik fesztiválozó fiatalokkal. Némelyikük most ébredezik, van, aki a vízi sportok iránti szenvedélyének hódol. Aki aktívabb kikapcsolódásra vágyott, annak a civilsátrak kínáltak szórakozási lehetőséget. A karrier iroda, az extrém sport park egész nap tárt karokkal fogadja az érdeklődőket.  Tovább

2012. július 25.

Sztárfellépők és ítélet idő a Hegyalján 

A csütörtöki nap egyik nagy meglepetése a Kowalsky meg a Vega koncertje volt. Kowáék a napokban rögzítették legújabb stúdióalbumokat, melyen az ismert rapper, FankaDeli is közreműködik. A lemezről eddig két új szám látott napvilágot, amit a Hegyalja Fesztiválon is előadtak. Tudni kell, hogy a magyar hiphop nem tartozik a kedvenceim közé, ahogy FankaDelit se szeretem, de a „Bölcsődtől a sírodig” és az „Ez a mi mesénk” egyből a szívemhez nőtt.  Tovább

2012. július 25.

A nyár legszexibb világrekordja képekben

Nem akármilyen akcióval kedveskedtek a Hegyalja szervezői, a szép formákat kedvelő férfiaknak, Tokajban. 409 együtt tusoló fesztiválozó, több mint 12 liter AXE tusfürdő és 12 locsolófejből alázúduló víz egy 150 négyzetméteres, gigantikus zuhanyzóban: ez a nyár legszexibb világrekordja számokban. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky