3427 zenekar 12457 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Hazai

2012. július 21. | Bertoni

Hobo és a Rolling Stones – könyvbemutató és koncert egyben

Copyright:

Földes László Hobo, július 28-án Kapolcson köszönti az 50 éves Rolling Stones zenekart! A Művészetek Völgyén szombaton 16 órától kerül sor „A Rolling Stones 50 éve” című könyv bemutatójára, egy beszélgetésre a Stonesról és a zenekar kapcsolódási pontjairól Hobo pályáján. Majd 21 órától a „Szimpátia az ördöggel” című koncertműsorban, eddig soha el nem hangzott dalok is helyet kapnak.

Július 12-én a rockerek nagy örömére a csapból is a Rolling Stones folyt, hiszen a legendás banda ekkor ünnepelte fennállásának 50. évfordulóját. A jeles alkalom tiszteletére a zenekar könyvet is készített, amelyet több nyelvre (így magyarra is) lefordítottak, és ezek a változatok az angollal egy időben kerülnek majd a boltokba. Ez az önéletrajz a zenekar által összeválogatott és saját szavaikkal kommentált képekből áll. A magyar változatot Hobo népszerűsíti majd a kapolcsi fesztiválon, akit a Stones legismertebb magyar rajongójaként tartanak számon. Maga is több könyvet írt már a témában - zenészként is nagy hatással volt rá Mick Jagger bandája.

28-án az előzetes szerint „a fekete blues mellett a Rolling Stones, a Cream, Jimi Hendrix a Doors, Tom Waits munkásságának magyarra fordított és gyakran átdolgozott (pl. Hey Joe) munkáit, nagy költők, így József Attila, Allen Ginsberg, Jack Kerouac, Faludy György, Pilinszky János verseinek zenés változatait újra megtanultuk, rögzítjük és a közönség érdeklődő része elé tárjuk. Ezekhez a műsorokhoz csatlakoznak a saját dalainkból álló előadások.”

Hobo és Bandája szeretettel várja az ország összes Rolling Stones (és persze Hobo) rajongóját!

Bertoni

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2024. március 27.

Az Irie Maffia zenekar új dallal és klippel jelentkezett

Az Irie Maffia márciusban jelentette meg ’Mellettem’ című új kiadványát, ami több szempontból is formabontó a zenekar életében. Tovább

2024. március 7.

AWS videoklip premier

Megjelent a negyedik single az AWS új, májusban érkező, ebben a felállásban első lemezéről melynek címe Fények Nélkül. Tokay Péterrel forgatott a zenekar videoklipet a dalhoz. Tovább

2024. február 28.

A vonatos utazások, a nyár himnuszát szállította le Volosinovszky György és a BELMONDO

2023. novemberében jelent meg a Belmondo legújabb albuma Királyok kutyái címmel, amelyen az utóbbi két-három év Czutor szerzeményeit és négy vadonatúj dalt hallhat a nagyérdemű. Tovább

2024. február 8.

Huszonhét másodpercnyi ironikus társadalomkritika a Junkiestól

A dal egy görbe tükör, kritika a világunk figyelemhiányos viselkedésére, koncentrációs zavaraira. - Junkies. Tovább

2024. február 8.

Nyers, őszinte képek fűszerezik az Anyu ez hangos újdonságát

Új dallal jelentkezik a 2020 óta aktív Anyu ez hangos. A formáció magyar nyelven, pop-rock stílusban alkot, és olyanok erősítik, mint Potyka Tamás (ének), Siffel István (gitár),  Bozsóki Márk (basszusgitár), valamint Domokos Miklós (dob). A csapat korábban olyan dalokkal jött elő, mint a „Popkirály”, a „Hős”, a „Legnagyobb ellenségem”, a "Z generáció", a "Már nem", a Nem vagyok jó", vagy éppen a "Jobb volt nélküled". Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky