3422 zenekar 12339 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Hazai

2012. június 29.

Az Ethnofil nyert a Talentométeren!

Copyright:

Június 17.-én véget ért az A38 Hajó és a Szerencsejáték Zrt. fél éve tartó könnyűzenei és borászati tehetségkutató sorozata. A vasárnapi döntőn kiderült, hogy melyik zenekar lett a sorozat fődíjasa, amelynek jutalma egy, az A38 Hajó által készítendő 50 perces televíziós portréműsor és koncertfilm.

Amikor 2011-ben a Szerencsejáték Zrt.-vel közösen elndítottuk a Talentométer könnyűzenei tehetségkutatót, a nagy siker (közel 650 nevező produkció, három hónapon át zajló válogató, és számtalan ígéretes tehetség) egyértelművé tette, hogy a kísérletet érdemes folytatni és akár bővíteni is. Éppen ezért idén már nem csupán könnyűzenei tehetségkutatót hirdettünk – némiképp bővítve a kört, 2012-ben a legtehetségesebb zenekarok és előadók mellett immár a legjobb 35 év alatti fiatal borászokat is kerestük.

A siker ismét meghaladta várakozásainkat. A január-március folyamán zajló nevezési időszakban a tavalyihoz hasonló számú könnyűzenei produkció nevezett, hat műfajban. A tavalyi rendszert némiképp átalakítva a műfajok a következők voltak: világzene, jazz, pop/rock, metál, hiphop/reggae, elektronikus/live act.

Ezek mellett szintén hat „műfajban” lehetett borokat nevezni, kizárólag olyanokat, amiket 35 év alatti fiatal borász készített: könnyű és testes fehér, könnyű és testes vörös, illetve rozé, valamint desszerbor kategóriában. A borászati tehetségkutató lebonyolításában a Bortársaság, illetve a Central European Wine Institute volt az A38 és a Szerencsejáték Zrt. szakmai partnere.

A szakmai zsűri és a közönség a hónapokon át tartó nyilvános válogatók után végül is hat-hat zenekart (műfajonként kettőt-kettőt) juttatott a döntőbe. Ez a tizenkét együttes mérte össze tudását és tehetségét vasárnap.

A döntőre jelentősen megváltozott az addigi lebonyolítás. Az elődöntők műfaji szeparációja megszűnt, az egyes műfaji zsűrik elnökei pedig ezúttal együtt döntöttek a legjobbról.

A műfajonként 3 tagú zsűrik tagjait az A38 Hajó és a Szerencsejáték Zrt. delegálta, elnökeik pedig az adott műfaj jelentős, elismert képviselői voltak.

dzsessz: Harcsa Veronika, énekesnő
elektronikus/live act: Barabás Lőrinc, zenész (Barabás Lőrinc Eklektric)
pop-rock: Kovács Krisztián, zenész (Fish!)
metál: Vörös András, zenész (Superbutt)
hiphop/reggae: László M. Miksa, zenész (Ladánybene)
világzene/népzene: Pál István Szalonna, zenész (Magyar Állami Népi Együttes)

A Talentométer fődíját végül a egyedülálló hangú világzenei produkció, az Ethnofil nyerte el. A fődij egy, az A38 Hajó által a közeljövőben készítendő 50 perces koncertfilm és riportműsor, aminek felvételei egy külföldi zenekar koncertje előtt zajlanak majd, és utómunkája, vágása és hangkeverése teljes egészében az A38 Hajón történik.

A gáláról készült film megtekinthető az alábbi linken, benne hangulatképek, interjúrészletek és koncertfelvételek: 

 
A Talntométer könnyűzenei tehetségkutató 2012-es díjazottjai


Győztes
Ethnofil (Világzene/Népzene) - 50 perces koncertfilm a televízióban

A közönségszavazás győztese
Galileo (Világzene/Népzene) – fellépési lehetőség a Veszprémi Utcazene Fesztiválon
 
The Talking Horse (Metal): fellépés az A38 Hajón neves külföldi előadó előtt
Subliminal Merger (Metal): fellépési lehetőség a Rockmaraton Fesztiválon
 
Skolin Trio (Jazz): fellépési lehetőség az Újbuda Jazzfesztiválon
Group 'N' Swing (Jazz): fellépési lehetőség az A38 Hajón, neves külföldi előadó előtt
 
Based On A True Story (Pop/Rock): Koncertklip készítése az A38 Hajón
Patent (Pop/Rock): fellépési lehetőség a 2012-es Sziget Fesztivál Youropen Civil Színpadán

Mondom (Elektronika): 4-számos demo-anyag rögzítése, utómunkája, grafikai tervezése és legyártása 50 darabban
Background (Elektronika): fellépési lehetőség a Balaton Soundon

AfroDZAQM (Hiphop/Reggae): fellépési lehetőség a Reggae Camp Fesztiválon
BeatKOHO (Hiphop/Reggae): fellépési lehetőség az A38 Hajón, neves külföldi előadó előtt

Közel fél éven át tartottak a Talentométer tehetségkutató válogatói, és a teltházas döntő méltó megkoronázása volt az eseménysorozatnak. Nagyon jó hangulatú rendezvény volt, igazi gála, amelyet minden fellépő nagyon komolyan vett. Köszönjük a nevezőknek, a fellépőknek és természetesen a közönségnek a bizalmat és lelkesedést – bízunk benne, hogy a Talentométer valóban komoly ugródeszka lesz a döntős zenekaroknak és természetesen a fődíjas együttesnek, az Ethnofilnek.
 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2025. február 28.

Megjelent Beck Zaza első szólóalbuma

A ZAJZAJZAJ február 21-én egyszerre indította el a 30Y és az Esti Kornél turnéját, ünnepli az alkotó közösség új megjelenéseit: Boebeck új EP-jét és egy új nagylemezt, Beck Zaza, a 30Y dobosának első szólóalbumát, melynek címe: félelemből otthon. Tovább

2025. február 24.

Charlie újra bakeliten is

Igazi ereklyének minősül Charlie sokat emlegetett, ’Mindenki valakié’ című kiadványa, mely most először bakelit formában jelent meg. Tovább

2025. február 20.

Megjelent a The Carbonfools új albuma

A Carbonlove egy új korszak kezdetét jelzi a zenekar életében, miközben hű marad ahhoz a különleges stílushoz, amely évek óta a védjegyük. Tovább

2025. február 18.

Filo új albuma és koncertje: Érzelmekkel teli zenei utazás a PEREM

Filo, új albuma nemrégiben jelent meg, és már most izgalmas várakozás övezi a következő eseményt: első önálló koncertjét 2025. február 8-án, az Akvárium Klubban. Tovább

2025. február 17.

Rajongói tárgyakkal rendezik be a Vad Fruttik koncerthelyszíneit

Több tonnányi tárgyat ajánlottak fel a Vad Fruttiknak a rajongóik, miután az együttes felhívással fordult hozzájuk. Likó Marciék MÉLY címmel országszerte koncerteket adnak kulturális központokban, színháztermekben, és a fellépésekhez a rajongóktól kértek színpadi elemeket, kiegészítőket. A fotelek, szobanövények és lámpák mellett érkezett pár meglepő felajánlás is, például egy Pannónia motor és egy páncéltőkés zongora. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky