3422 zenekar 12339 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Események

2012. március 14.

Ismét Talentométer tehetségkutató az A38 szervezésében! 

Copyright:

A 2011-es tehetségkutató sikere után 2012-ben ismét lesz Talentométer. Az A38 Hajó és a Szerencsejáték Zrt. közös könnyűzenei tehetségkutatójára immár hat műfajban, 2012. március 1.-jétől várjuk a nevezéseket a talentometer.hu honlapon. A március 31.-én záruló nevezéssel egy időben elkezdődött a közönségszavazás is, ami április 22.-éig tart. Újdonságként kibővítették a versenyt, és az elődöntőkkel egy időben, május-június folyamán nem csupán könnyűzenei, de borászati Talentométerre is sor kerül, amelyen Magyarország legtehetségesebb és legjobb fiatal, 35 év alatti borászait keresik.  

„Hiszünk a tehetségben, hiszünk a szerencsében!” - ez volt az A38 Hajó és a Szerencsejáték Zrt. közös könnyűzenei tehetségkutatója, a Talentométer tavalyi jelmondata. A 2011-es verseny bebizonyította, hogy a szlogen meglehetősen találó volt: az elképesztő, minden várakozásukat felülmúló érdeklődés, a közel 650 nevező zenekar és előadó, a hónapokon át zajló, monstre válogatók, koncertek, zsűrizések, elő- és középdöntők mind-mind azt mutatták meg, hogy elemi igény van egy ilyesfajta tehetségkutatóra. Szükség volt tehetségre is, és szerencsére is. Az óriási mennyiségű nagyon színvonalas produkcióból rendkívül nehéz volt kiválasztani a döntőbe jutókat, és közülük is nehéz volt kiemelni bárkit is. Többek között ezért is döntöttek a folytatás mellett: az első Talentométer bebizonyította, hogy a magyar könnyűzene utánpótlása elképesztően gazdag, sokszínű, változatos és nem utolsósorban – tehetséges. Szinte nincs is más dolguk, mint az, hogy nyilvánossághoz juttassák ezeket a produkciókat.
 
A tavalyi díjazottak, többek között a „fődíjas” Bambi Beatz, a világzene kategória győztese, a Góbé, illetve a Zeropozitive, az EtaP, az As We Fly Away, a Szkítia és még sok más zenekar (az időközben sajnálatos módon feloszlott For Notes kivételével) szép karriert futottak be, okosan használták ki a díjjal járó lehetőségeket, a fesztiválturnét, a fellépéseket, a klipforgatást vagy a stúdióidőt.
 
A tavalyi Talentométer minden szempontból hatalmas siker volt. Minden esély megvan rá, hogy az idei, 2012-es tehetségkutató legalább ekkora siker lesz. Okulva az elmúlt évi verseny tapasztalataiból, némi változtatással indítják útjára a sorozatot. Az öt műfajt kissé átalakították, a korábbi rock/metál kategóriát kettébontották pop/rock és különálló metál kategóriára, illetve összevonták az elő- és középdöntőket. Így egy rugalmasabb, gördülékenyebb és változatosabb tehetségkutató sorozatra kerül sor, amelynek első fázisa, a nevezési időszak a napokban kezdődött.
 
A megadott határidőig, március 31.-éig hat műfajban (pop/rock, metál, live act/elektronikus, világzene/népzene, hiphop/reggae/dancehall, dzsessz) várják a jelentkezéseket és nevezéseket. 
 
A nevezéshez a jelentkező zenekaroktól, előadóktól biográfiát (tagok, elérhetőségek, rövid történet), fotót valamint három darab saját szerzeményt tartalmazó hangfelvételt várnak, amiket a nevezéssel együtt március elsejétől lehet feltölteni az e célra szolgáló online felületen, a talentometer.hu-n.
 
A március 31.-én záruló nevezések után a zsűrik által műfajonként kiválasztott, illetve a közönség álatal szavazással a döntőbe juttatott 10-10 (tehát összesen 60) zenekar és előadó szakmai zsűri és értő közönség előtt, élőben bizonyíthat a júniusig tartó koncertsorozat folyamán, az A38 Hajón. A koncertsorozatot a június 17.-én tartandő döntő és gála koronázza meg, amelyen kiosztjuk a díjakat, és bemutatkoznak a döntőbe jutott zenekarok.
 
A műfajonként 3 tagú zsűrik tagjait az A38 Hajó és a Szerencsejáték Zrt. delegálja, elnökeik pedig az adott műfaj jelentős, elismert képviselői:
 
dzsessz: Harcsa Veronika, énekesnő
elektronikus/live act: Barabás Lőrinc, zenész (Barabás Lőrinc Eklektric)
pop-rock: Kovács Krisztián, zenész (Fish!)
metál: Vörös András, zenész (Superbutt)
hiphop/reggae: László M. Miksa, zenész (Ladánybene)
világzene/népzene: Pál István Szalonna, zenész (Magyar Állami Népi Együttes)
 
A döntőbe jutókra értékes szakmai díjak és nyeremények, tévéfelvétel, klipforgatás, stúdióidő, koncertturné és egyéb lehetőségek várnak.
 
A díjaknál elsősorban azt vették figyelembe, hogy mire lehet szüksége egy pályakezdő zenekarnak karrierje elindításához. A díjak egyenként több százezer forint értékűek.
 
A győztes koncertjét professzionális audiovizuális technikával rögzíti az A38 Hajó, ebből 50 perces műsort készít, amit a televízió bemutat. A műsor első 10-15 perce egyfajta „út a döntőig”, amiben összefoglaljuk az előadó útját a győzelemig. A műsor fennmaradó 35-40 perce maga a koncert.
 
További díjak:
- stúdióidő az A38 Hajó professzionális hangstúdiójában, akár nagy térigényű felvételek készítésére is;
- koncert-videoklip felvétele, utómunkája az A38 Hajó professzionális technikájával;
- nyári fesztiválfellépések, műfajonkén illeszkedő fesztiválokra;
- fellépési lehetőség egy neves külföldi előadó előtt az A38 Hajón;
- professzionális demo-lemez elkészítése (esetleg teljes grafikai tervezéssel), illetve a fellépő kiajánlása az A38 kapcsolatrendszerébe tartozó nemzetközi ügynökségeknek;
- és sok más szakmai díj.
 
A borászverseny részleteiről hamarosan még több információt árulnak majd el az illetékesek!
 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2025. február 28.

Egy nappal hosszabb lesz a STRAND Fesztivál

Nulladik nappal bővül, így egy nappal hosszabb lesz az idei STRAND Fesztivál. Augusztus 20-án igazi ünnepi eseménnyel várják Zamárdi Szabadstrandján a közönséget. A MOL Nagyszínpadon több korosztály elektronikus zenei ikonjai váltják egymást. Fellép Paul Kalkbrenner, a Purple Disco Machine és a Kruder & Dorfmeister páros is. Tovább

2025. február 19.

A Postmodern Jukebox is fellép a VeszprémFesten

Újabb világsztár előadót jelent be a VeszprémFest: 2025. július 11-én fellép a kétezres évek egyik legizgalmasabb formációja, a Postmodern Jukebox. Látványos koncertshow, izgalmas zenei időutazás: világslágerek jazz, swing, soul, blues és doo-wop stílusban a veszprémi História kertben. Tovább

2025. január 8.

A Campus idén is nagy bulit ígér – itt vannak az első nevek

A tavalyi fesztiválszezon egyik legnépszerűbb rendezvénye a debreceni Campus Fesztivál volt. A Campus immár másfél évtizede arra törekszik, hogy biztonságos, családbarát, kulturált fesztivál legyen, amely valóban minden korosztályt elér. Tovább

2024. november 18.

Ősszel újabb tematikus napokkal folytatódik a DEX Songwriting Expo

A DEX Songwriting Expót 2018-ban indította el az Artisjus azzal a céllal, hogy hiánypótló kezdeményezésként támogassa az információmegosztást és kapcsolatépítést a dalszerzői közösségen belül, valamint lehetőséget teremtsen a szakmai fejlődésre. A rendezvénysorozat most őszi kiadással várja a tanulni és inspirálódni vágyó zenei alkotókat. A meghívott szakemberek tematikus mesterkurzusain az érdeklődők novemberben és decemberben vehetnek részt az Artisjus székházban. Tovább

2024. szeptember 20.

Nagyszabású műsorral vár a slágergyáros Moriones

Legutóbbi, zsinórban harmadik teltház előtt bemutatott koncertjén Moriones bohóc karaktere meghalt, s ezzel egy új, titkokkal átszőtt epizód kezdődött el. Az őszi hosszúhétvégén, november 1-jén az Akvárium Klub nagytermében egy különleges este keretein belül végre megismerkedhetünk a TENEBRIS-történettel. A jegyértékesítés elindult és már most látszik: a TENEBRIS* című album megjelenését követően töretlen az óriási érdeklődés, rohamos tempóban fogynak a szabad férőhelyek. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky