Amy MacDonald skót énekesnő és dalszerző első albuma 2007-ben jelent meg, This Is The Life címmel, amiből több mint 3 millió példányt adtak el világszerte. Ezt követte a 2010-es A Curious Thing, most pedig már harmadik lemezénél, a Life in a Beautiful Light-nál tart. Skót származása ellenére hangját részben írnek írják le, és a szintén ír származású Dolores O'Riordan-éhoz hasonlítják a The Cranberries-ből.
Amy MacDonald az első előadó, akinek a kislemeze bekerült a Bebo/iTunes' "A hét ingyen kislemeze" programjába. Fellépett olyan fesztiválokon, mint a Glastonbury, Hyde Park, T in the Park, és a V fesztivál. Az új lemez első dalához, a Slow It Down-hoz készült videóval már elbűvölte a világot, ez a varázs vonul végig az új lemez összes dalán.
Egy tíz éve, a ’Blurryface’ című albumon mesélni kezdett, és azóta is zajló történet kapott méltó lezárást a banda tavaly megjelent nyolcadik stúdióalbumával. Annak idején kreatív ötleteik és fülbemászó soraik soha nem látott magasságokba repítették a zenekart. Azóta sorra jelentek meg a slágerlistás zenék, most pedig itt az új trónörökös „Drag Path” címmel, ami minden bizonnyal a 2026-os várva várt Sziget Fesztiválon is megszólalhat majd! More
War Child Records gondozásában jelent meg a zenei legendákat és friss tehetségeket egyesítő "HELP(2)" című jótékonysági válogatásalbum, melyet az ikonikus 1995-ös "HELP" lemez ihletett. A kezdeményezés célja, hogy a zene szerelmesei világszerte támogatni tudják a háborús övezetekben élő gyerekeket segítő War Child szervezet létfontosságú munkáját. More
A Red Hot Chili Peppers legendás basszusgitárosa, Flea eddigi közel ötvenéves pályafutása után 2026. március 27-én egy teljesen önálló, jazz-központú lemezzel debütál. Az ’Honora’ című újdonság CD-n és különböző 2LP-ken kerül a boltok polcaira. More
A Red Hot Chili Peppers basszusgitárosaként ismert, Flea megjelent Frank Ocean Channel Orange klasszikusának újragondolt változatával, a Thinkin Bout You-val. A hangszeres, zenekari balladában Flea elektromos basszuson és trombitán játszik, kiegészítve Anna Butterss nagybőgőjével, valamint Nate Walcott (Bright Eyes) hangszerelésével és vonós elrendezésével. Ez a dal a harmadik előzetes Flea debütáló szólóalbumáról, a Honora-ról, amely 2026. március 27-én jelenik meg a Nonesuch Records kiadásában. More