3422 bands 12339 MP3 to download
News par
Hirdetés
Események

2012. június 6. | Bertoni

Június 15-én indul a 2. Világveleje Nyár az Orczy kertben 

Copyright:

A tavalyi első szabadtéri bulihétvége után a szervezők idén úgy gondolták, a hálás közönség megérdemli a repetát. Csak pozitív visszajelzéseket kaptak, vagyis remélhetőleg nem esnek a filmipar hibájába, és a második rész legalább olyan jó lesz, mint az első volt. Már 15-én pénteken nagyszerű hangulatra lehet készülni: a Balaton és az Európa Kiadó indítja a mókát. 

Az Európa Kiadó évfordulót is ünnepel majd a Love’12-vel. 1981-ben alakultak a korábbi URH tagjaiból, de hiába nyertek kitüntetett szerepet a hazai alternatív rockéletben, ’83-ban bedobták a törülközőt. ’85-től aztán egész jól bírják, bár a tagcserék bezavartak néha-néha. A Love ’82 és a Love ’92 mindenesetre emblematikus produkciónak számítanak, és most ebbe a sorba csatlakozik a ’12 is (a ’02 azért elég fura lett volna).
 
A Balaton 2 évvel megelőzte az Európát, 1979-ben Víg Mihály és Hunyadi Károly alapították, viszont már egy évre rá az URH-val közösen koncerteztek. 1987-es feloszlásukig sok szálon kötődtek az Európa Kiadóhoz, úgyhogy bizonyára ők is nosztalgiáznak majd egy kicsit az Orczyban. 1991-ben trióként indultak el újra, hogy pótolják a rock sanzonok körében keletkezett hiányt, ’96-ban pedig kiadták első stúdiólemezüket. 
 
Stílusosan a Nagyréten lesznek a nagyszínpadi bulik, a tószínpadon pedig Bérczesi Róbert, Peter Ogi, Legát Tibor, Őz Zsolt és a többiek nyomják majd az undergroundot, hogy mindenki megtalálja a kedvére valót a zöld környezetben.
 
Bertoni
 

2. VilágVeleje Nyár

„Minden szinten rock and roll”

2012. június 15-16. (viharnap: 17.)

Budapest, Orczy Park

A napijegyek elővételben 2900, a helyszínen 3500 Ft-ba kerülnek,
kétnapos bérlet ára 4900 Ft.

 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2026. október 5.

A Bullet For My Valentine és a Pendulum a Budapest Arénában

A Bullet For My Valentine márciusban érkező Social Apocalypse című új lemeze beharangozó turnéjával érkezik a Budapest Arénába 2027. február 15-én. A turnén velük tart különleges vendégként a Pendulum, valamint a Dark Divine előzenekarként, így egy igazán erős estére készülhetünk. More

2026. október 3.

Jövő áprilisra kerül át Ghostkid budapesti koncertje

Ghøstkid idén őszre tervezett turnéját elhalasztja, így a 2026. október 13-ára, a az Analog Music Hallba meghirdetett koncertje is jövő tavaszra kerül át. Azonban máris megvan az új dátum: Ghøstkid április 10-én hozza el az Analog Music Hallba Follow The White Rabbit-re keresztelt turnéját. More

2026. szeptember 20.

A Signs of the Swarm igazi deathcore fesztivált hoz az A38 Hajóra

A pittsburgh-i Signs of the Swarm a kortárs deathcore egyik legizgalmasabb és legkíméletlenebb zenekara. Zenéjük a modern metalos groove-okat ötvözi, technikás riffekkel és meglepően emlékezetes refrénekkel, hamarosan pedig a magyar közönség is megtapasztalhatja ezt élőben február 19-én, az A38 Hajón a ten56., az Oceans Ate Alaska és a Face Yourself társaságában. More

2026. szeptember 17.

A Halott Pénz meghódítja az MVM Dome-ot is

A Puskás Aréna, három teltházas Budapest Aréna és tizennégy teltházas Budapest Park után most az MVM Dome-ot veszi be a Halott Pénz: a zenekar december 29-én első alkalommal lép fel a helyszínen, ezzel zárva egy fergeteges évet. More

2026. szeptember 15.

A 40 éves The Mission visszatér Budapestre

Az egyik legnagyobb hatású posztpunk és goth rock zenekar, a The Mission 2027. május 9-én visszatér Budapestre, hogy katartikus dalaikkal ismét egyesítsék hazai rajongóikat egy varázslatos este erejéig a Dürer Kertben. Ráadásul a zenekar 10 év kihagyás után jövőre új lemezt is ígér, így a klasszikusok mellett várhatóan már a friss lemez szövegeit is énekelhetjük. More

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky