Az EMI Label Serviece és a Caroline Distribuiton bejelentette, hogy a Martha’s Music-kal kötött exkluzív szerződésük értelmében június 19-én “Oceania” címen napvilágot lát a várva-várt, új The Smashing Pumpkins album. A megállapodás Kanadát, Brazíliát és Ausztráliát leszámítva a világ összes országára kiterjed.
A frontember, Billy Corgan produceri közreműködésével megjelenő lemez az együttes régi és új rajongóinak egyaránt vonzó lesz. A The Smashing Pumpkins 7. korongja egyfajta “album az albumban” lesz, amely a 44 dalt tartalmazó “Teargarden by Kaleidyscope”-nak a része, amelyen jelenleg is dolgoznak.
“A The Smashing Pumpkins számára az “Oceania” egyfajta zenei élmény megélése, az alkotás folyamatában benne van az együttes zenei küldetése, amelynek részeként mindent elkövetnek, hogy a rajongók a rádiókkal és a sajtóval egyidőben meghallgathassák az anyagot. Nagyon örültünk, hogy az EMI Label Service a partnerünk lett a kiadásban” - fűzte hozzá Peter Katsis, a The Smashing Pumpkins menedzsere.
Az EMI és a banda közös történelme mintegy 20 évvel ezelőttre nyúlik vissza, a “Gish” ’91-es megjelenéséig. Tavaly novemberben újra kiadásra került ez az album, a ’93-as “Siamese Dream”-el egyetemben. “Jó érzéssel tölt el minket, hogy folytatni tudjuk a régi partneri viszonyt a csapattal az “Oceania” megjelentetésével. A cégünknél mindannyian alig várjuk, hogy együtt dolgozhassunk Billy-vel és a bandával, hogy segítsünk nekik terjeszteni a látomásukat és a zenéjüket a világ minden szegletében.” - fejtette ki Mike Harris, az EMI Label Services / Caroline Distribution késpviseletében.
Több mint 30 millió eladott albummal és többszörös Grammy-díjjal a The Smashing Pumpkins máris történelmet írt munkásságával. Az 1988-ban Chicago-ban alapított banda első lemeze a “Gish” volt, ami nagy hatást gyakorolt és hamar platinalemezzé vált. Ezt a lemezt a kilencszeres platina, a “Mellon Collie And The Infinite Sadness” követte, majd a négyszeres platina “Siamese Dream”, valamint a szintén platina “Adore”, ami 1998-ban került a polcokra. A világhíres együttes dalai napjainkig meghatározzák a alternatív zenei szcénát, és befolyásolják az egész új generációt. A Pumpkins 2007-ben a “Zeitgeist” címen kiadott hatodik lemezével robbant vissza, és azóta is folyamatosan a színen van különböző online megjelenésekkel.
A Muse utoljára 2022-ben adott ki albumot: akkor a ’Will Of The People’ azonnal a rock-slágerlisták élén nyitott, és hosszú ideig nem is lehetett letaszítani onnan. A 2026. június 26-án érkező ’The Wow! Signal’ címre keresztelt lemez egy új korszak nyitányát jelenti a banda életében. A continua
Hivatalosan is elindította a zenei karrierjét a korábban divatmodellként és színésznőként is ismert szupersztár. Cara Delevingne két, egymáshoz szorosan kötődő dallal mutatkozik be. Az „I Forgot” és az „Out of my Head” kettősét egy hétperces kisfilm illusztrálja, amit tényleg csak tátott szájjal lehet végignézni. A continua
Megjelent a Grammy- és Latin-Grammy díjas Shakira és Burna Boy "Dai Dai" című felvétele, mely nemcsak a júniusban kezdődő 2026-os FIFA labdarúgó-világbajnokság himnusza, hanem egy üzenet is, ami arra bátorítja a gyermekeket, hogy merjenek nagyot álmodni. A futballindulókban jártas énekesnő a foci VB döntőjének valaha volt első félidei showjában is fellép majd július 19-én Madonna és a BTS mellett. A continua
Dua Lipa nemrégiben hivatalosan is bejelentette a ’Live From Mexico’ című projektjét, ami az élőben rögzített albumon felül egy koncertfilmet is magában foglal. A koncertsorozat öt kontinensen keresztül zajlott és közel kétmillió jegyet adtak el rá világszerte, ezzel pedig az énekesnő örökre beleírta magát a zenei történelemkönyvekbe. A continua
A korábban kiadott „rock music” utódjaként látott napvilágot Charli XCX legújabb, a divatvilág sötét világa által inspirált dala, ami az „SS26” címet kapta. Az előző, megosztóra sikeredett „rockos” szerzemény és annak B-oldala, az „i keep on thinking bout you every single day and night” komoly vitákat váltott ki a kritikusok és a rajongók körében. Pedig Charli XCX elárulta, hogy a művészetében kizárólag a saját belső hangjára hallgat. Ennek alapján nem is lehetne önazonosabb a háromszoros Grammy-díjas angol dalszerző mostani korszaka. A continua