Elkészült a Hangmás legújabb videóklipje a Luna című számukhoz, ami a harmadik lemezük második videója és amit az Anormal Sessions csapata készített a zenekarnak Vandad Kashefi rendezésében, míg az operatőr Győri Márk, a vágó pedig Makk Lili voltak.
Ez az Anormal Sessions nyolcadik videója, amit ezúttal a bezárt Lipótmezei Elme- és Ideggyógyintézetben forgattak, a zenét pedig szokásos módon élőben vették fel hozzá. A klipben ennek ellenére mégsem csak a zenélő együttest láthatjuk, hanem a dalhoz egy rövidfilm készült, aminek főszereplője Hőrich Nóra fiatal színésznő, aki a Papírrepülők című filmből lehet ismerős. A klipet a múlt héten a Titanic Filmfesztiválon a Quimby és Lajkó Félix új kisfilmjei mellett mutatták be.
Vannak olyan slágerek, amelyek már első hallgatásra megragadnak az emberben. Legyen az a szöveg, a dallamvezetés vagy éppen a hangulat, ilyenkor mindig magunkkal viszünk valamit az előadó alkotásából. Freddie korábban megjelent angol nyelvű szerzeménye ugyanilyen hatással volt Lotfi Begire, aki azonnal stúdióba vonult, hogy elkészítse saját verzióját a felvételhez. More
Te így, te így, ilyen legyél! – itt az Artúr Rambo és Bérczesi Robi közös dala. A himnusz (így vagy jó) felemel, megnyugtat és összehozza az embereket. More
Első hallásra talán paradoxonnak tűnik, hogy egy basszusgitárra és ütőhangszerekre épülő album teljes zenekari élményt kínál. Mogyoró Kornél és Papesch Péter R.O.T.A.N. – Rebirth Of The Azuma Ninja című lemezén azonban épp ez a látszólagos ellentmondás válik a zene legfőbb erejévé: a minimalista hangszerelés mögött egy rendkívül gazdag, rétegzett, spirituális zenei világ bontakozik ki. More
Karácsonykor jelent meg a Vad Fruttik Mély című albuma, amely a zenekar egy korábbi életmű-rétegéhez nyúl vissza. A lemez régebbi Vad Fruttik-dalok újraértelmezéseiből áll, de nem nosztalgikus újrajátszásként: a hangsúly a lecsupaszításon, az első zenei gondolatokhoz való visszatérésen és egy közeli, intim hangzás kialakításán van. Az album már minden streaming platformon elérhető. More
Exkluzív és jótékony: Azahriah hónapok óta nem adott interjút, most mégis megtörte a csendet a Fedél Nélkül kedvéért. A beszélgetés csak az aktuális lapszámban olvasható, amely mától elérhető, címlapján Azahriah-val. Az énekes az interjúval nem csak őszinte gondolatait osztja meg, hanem a hajléktalanok megélhetését is támogatja. More