3422 zenekar 12339 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Hazai

2012. április 19.

Elmarad a Tankcsapda koncertje, nem nyit ki a Zöld Pardon

Copyright:

Ami tegnap még csak találgatás volt a Zöld Pardon Tankcsapda nyitóbulijával kapcsolatban, az mára már tiszta helyzetet hozott, ugyanis a szórakozóhely vezetősége közleményt adott ki, melyben sajnálattal ugyan, de bejelntik, hogy elmarad a buli. De nem adják fel persze… A már megvásárolt jegyeket visszaváltják!

A Zöld Pardon közleménye
 
Nem értjük a helyzetet, de tudomásul vesszük
 
2012. április 18-án délután hosszasan egyeztettünk a Zöld Pardon engedélyének szempontjából illetékes önkormányzat jegyzőjével és mivel egy jogszabály értelmezésében álláspontjaink nem közeledtek, arra az elhatározásra jutottunk, hogy április 19-i „0”-ik napunkat és első heti koncertjeinket elhalasztjuk.
 
Továbbra is fenntartjuk azon álláspontunkat, hogy az általunk jogszerűen bérelt magánterületen elhelyezett eszközeink és konténerink nem építési engedély kötelesek, mint ahogyan nem lennének azok a Hajógyári szigeten, a Tabánban vagy a város bármelyik, hasonló besorolású területén sem. A ZP a rendezvénytartáshoz szükséges szakhatósági engedélyeket egy kivétellel megkapta. Az önkormányzat jegyzője az utolsó szakhatósági engedély kiadását megakadályozta azzal, hogy konténereink használatbavételét a tegnapi napon kelt határozatban megtiltotta és ezzel számunkra érthetetlen új helyzetet teremtett. Sajnos, így lehetetlenné vált a Zöld Pardon megnyitása, hiszen a működésünkhöz szükséges infrastruktúra (irodák, mosdók, raktárak) túlnyomó többsége, csakúgy, mint a Goldmann György téren, ezekben a konténerekben helyezkedik el.
 
Teljesen értetlenül állunk a kialakult helyzet előtt. Bár nehezen tudjuk elképzelni, hogy a hasonló körülmények között működő hazai fesztivál- és vásárhelyszínek közül csak a Zöld Pardon nem kaphat engedélyt, de a rendezvények lebonyolításáért felelős 120 munkatársunk és a Zöld Pardon vezetősége nevében arra kérjük lekötött zenekarainkat, törzsközönségünket, rajongóinkat és pártolóinkat, bármennyire is nem esik jól, vegyék tudomásul ezt a döntést. A rendelkezésünkre álló egy hét alatt mindent elkövetünk, hogy tisztázzuk a helyzetet és mind a hatóság, mind a közönségünk számára megnyugtató módon meg tudjuk nyitni a „leghosszabb nyári fesztivál” kapuját.
 
2012. április 19-i Tankcsapda koncertre sms-ben elővételben eladott jegyeket természetesen visszaváltjuk és gondoskodunk róla, hogy a jegyváltáskor a rajongók számára felmerült járulékos költségeit is megtérítsük. Erről az egyeztetést a jegyrendelésben résztvevő mobilszolgáltatókkal haladéktalanul megkezdjük és a vásárlókat meglévő adataikon keresztül 72 órán belül informáljuk.
 
Nagyon köszönjük az együttérzést és bátorítást, amelyet az elmúlt viharos évben kaptunk Tőletek és biztosak lehettek, hogy csakúgy, mint az ezt megelőző 13 évben, idén sem maradtok Zöld Pardon nélkül.
 
Srácok, ne féljetek, nem adjuk fel!
 
Budapest, 2012. április 19.
 
A Zöld Pardon vezetősége
 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2026. június 1.

Sűrű végtelen: itt a Blahalouisiana új dala

A dal mindenki számára ismerős érzéseket fogalmaz meg olyan hangulattal vegyítve, amitől annyira szerethető a Blaha-pop. A Sűrű végtelen szerzője, Schoblocher Barbara gondolatainak világába hívja a hallgatókat. Tovább

2026. május 20.

Új Acid Empire klip

Az elmúlt években egyre több hazai zenekar próbálja összemosni a modern metal, az elektronika és a hiphop határait, de kevés formáció találta meg ebben a saját, könnyen felismerhető hangját. A budapesti Acid Empire azonban pontosan ebbe a kategóriába tartozik. A 2022-ben alakult csapat industrial és rap-metal alapokra építkező zenéje egyszerre agresszív, feszült és atmoszférikus, miközben végig ott lüktet benne valamiféle hideg, városi nyugtalanság. Tovább

2026. május 4.

Sárkányok tánca: új verziót kapott a Hősök dala

A téli álmából ébredő Minimal Project közreműködésével gondolta újra az idén jubileumot ünneplő Hősök a 2003-as Sárkányok táncát. Tovább

2026. április 25.

A szürke hétköznapok túlélésében segít Freddie

Vannak olyan slágerek, amelyek már első hallgatásra megragadnak az emberben. Legyen az a szöveg, a dallamvezetés vagy éppen a hangulat, ilyenkor mindig magunkkal viszünk valamit az előadó alkotásából. Freddie korábban megjelent angol nyelvű szerzeménye ugyanilyen hatással volt Lotfi Begire, aki azonnal stúdióba vonult, hogy elkészítse saját verzióját a felvételhez. Tovább

2026. február 12.

Artúr Rambo és Bérczesi Robi közös dala

Te így, te így, ilyen legyél! – itt az Artúr Rambo és Bérczesi Robi közös dala. A himnusz (így vagy jó) felemel, megnyugtat és összehozza az embereket. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky