3422 bands 12339 MP3 herunterladen
Nachrichten
Hirdetés
Hazai

2012. április 18.

A Zöld Pardon közleményben reagált

Copyright:

Míg hírt adtunk arról, hogy a Zöld Pardon új helyszíne, nem kapta meg a szükséges engedélyeket, addig a szórakozóhely vezetősége gyorsan reagált is a mai történtekre. Ezt a közleményt olvashatjátok lejjebb.

A közlemény
 
A Zöld Pardon Kft. jogi álláspontja szerint a 37/2007 (XII.13 ÖTM) rendelet alapján ezek az építmények sem engedély-, sem bejelentés kötelesek, ezért a benyújtott építésügyi kérelmet 2012. április 16-án visszavonta az üzemeltető, a Budai Hídfő Kft. Az erről készült dokumentum a birtokunkban van.
 
Ennél fogva - álláspontunk szerint - ebben a tárgyban érdemi határozat nem születhetett. A rendezvénytartási engedélyhez szükséges szakhatósági állásfoglalások - egy kivételével - rendelkezésünkre állnak. A tevékenység megkezdéséhez működési engedélyre nincs szükség, csak annak bejelentésére, ennek pedig eleget tettünk.
 
Nem ismerjük a sajtóközleményben írt határozat tartalmát, ezért továbbiakat csak ennek ismeretében tudunk közölni. A Zöld Pardon minden elkövet, hogy az érvényes magyarországi törvények és szabályozások szerint tartsa meg nyitórendezvényét.
 
A Zöld Pardon vezetősége
 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2026. június 1.

Sűrű végtelen: itt a Blahalouisiana új dala

A dal mindenki számára ismerős érzéseket fogalmaz meg olyan hangulattal vegyítve, amitől annyira szerethető a Blaha-pop. A Sűrű végtelen szerzője, Schoblocher Barbara gondolatainak világába hívja a hallgatókat. Weiter

2026. május 20.

Új Acid Empire klip

Az elmúlt években egyre több hazai zenekar próbálja összemosni a modern metal, az elektronika és a hiphop határait, de kevés formáció találta meg ebben a saját, könnyen felismerhető hangját. A budapesti Acid Empire azonban pontosan ebbe a kategóriába tartozik. A 2022-ben alakult csapat industrial és rap-metal alapokra építkező zenéje egyszerre agresszív, feszült és atmoszférikus, miközben végig ott lüktet benne valamiféle hideg, városi nyugtalanság. Weiter

2026. május 4.

Sárkányok tánca: új verziót kapott a Hősök dala

A téli álmából ébredő Minimal Project közreműködésével gondolta újra az idén jubileumot ünneplő Hősök a 2003-as Sárkányok táncát. Weiter

2026. április 25.

A szürke hétköznapok túlélésében segít Freddie

Vannak olyan slágerek, amelyek már első hallgatásra megragadnak az emberben. Legyen az a szöveg, a dallamvezetés vagy éppen a hangulat, ilyenkor mindig magunkkal viszünk valamit az előadó alkotásából. Freddie korábban megjelent angol nyelvű szerzeménye ugyanilyen hatással volt Lotfi Begire, aki azonnal stúdióba vonult, hogy elkészítse saját verzióját a felvételhez. Weiter

2026. február 12.

Artúr Rambo és Bérczesi Robi közös dala

Te így, te így, ilyen legyél! – itt az Artúr Rambo és Bérczesi Robi közös dala. A himnusz (így vagy jó) felemel, megnyugtat és összehozza az embereket. Weiter

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky