A dobosok dobosa, az Emerson Lake and Palmer és az Asia alapító tagja idén is ellátogat Magyarországra. Tavaly a Győri Ütős Fesztivál sztárvendége volt Carl Palmer, idén pedig május 3-án lép fel az A38 Hajón saját zenekara társaságában. A programon az ELP legszebb számai – köztük a Hoedown, The Enemy God, Tarkus, Fanfare For The Commom Man, Trilogy – szerepelnek majd, s elhangzik még a híres Muszorgszkij-klasszikus, az Egy kiállítás képei és sok más nagyszerű alkotás.
Senki sem vádolhatja maradisággal az idén 62 éves Carl Palmert, sőt: az is előfordulhat, hogy a dobos rajongóinak egy része nem is tudja, mi fán teremnek azok a kütyük, amiken nemrég vált elérhetővé a legendás zenész. Bizony, Carl Palmer fent van az iTunes-on! A dobosok dobosának felszerelését immár iPhone okostelefonon, továbbá iPod és iPad készülékeken is meg lehet idézni, méghozzá a Play Carl Palmer’s Drums nevű mobil alkalmazás segítségével.
Hősünk nemrég egy brit művészfilmben is szerepelt: Andrew Cross 35 perces, The Solo című alkotása a zene és a tér közti kapcsolatot boncolgatja Carl Palmer dobszólói segítségével, bemutatva azt, hogy a különböző ütős hangszerek használatával milyen összetett és teljes értékű, művészi értékkel bíró hangzást érhetünk el… A legegyszerűbb megoldásra példa az alábbi részlet.
„Számomra mindig fontos volt, hogy minél közelebb kerüljek a rajongókhoz. Az új turné, ez a film és a mobiltelefonos alkalmazás pedig minden korábbinál jobb lehetőséget nyújt erre” – mondta el Palmer nemrég. „Ez a film nem egyszerűen egy Carl Palmer dobszóló felvétele, ahogy azt elsőre gondolnánk, hanem annak a bemutatása, hogy a dob és a rajta játszó személy hogyan kapcsolódik össze, megteremtve egy élő, valós idejű műalkotást - olyat, amihez foghatót más esetekben csak múzeumokban láthatunk.”
Carl aktuális turnéját 2011 őszén, az Egyesült Államokban indította. A beszédes nevű Pictures At An Exhibition körút keretében érkezik Budapestre. A közel két órás programban ezúttal az ELP legszebb instrumentális darabjai is szerepelnek majd. Az előadáson hármasban, power trióként láthatjuk majd a dobost, Paul Bielatowicz gitáros és Simon Fitzpatrick basszusgitáros társaságában.
A koncert után Carl ezúttal is várja majd azokat, akik személyesen is találkoznának vele, vagy autogramot szeretnének!
A Livesound Productions bemutatja:
Carl Palmer Band
Pictures At An Exhibition 2012 Tour
május 3., (csütörtök), 20:00, A38 Hajó
Jegyek már kaphatók az ismert helyeken: a TEX és a Ticketportal hálózatában, a CD Pincében, a Lemezkuckóban, a Hammer Zenebarlangban és a Headbangerben.
2027. január 30-án az MVM Dome színpadán mutatja be Geszti Péter eddigi legnagyobb szabású koncert produkcióját, a POPTIMISTA SHOW-t. Az új show Geszti legfrissebb zenei korszakát foglalja össze: disco, funk és rap találkozik pozitív energiával, új dalokkal és korszakos slágerekkel, egy látványos, nagyszabású produkcióban. Kontynuować
Nagy visszatérők, derék headlinerek, rengeteg fiatal és bombasztikus mennyiségű női energia is jellemzi a Fishing on Orfű 2026-os fellépőit. A bérletek háromnegyede már elfogyott, mostantól napijegyek is kaphatók az ország kedvenc szponzormentes könnyűzenei fesztiváljára. Kontynuować
Január 7-én startol el a finn viking / folk-metal csapat WINTER STORM OVER EUROPE 2026 || címre keresztelt 24 állomásos turnéja. Az ENSIFERUM a FREEDOM CALL és DRAGONY zenekarokkal kiegészülve szeli át majd Európát, január 25-én pedig Budapestre érkezik. Kontynuować
Megérkezett a VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozó első nagy durranása, lehullt a lepel a zenei line up első tíz fellépőjéről. A Dunakanyar legmenőbb összművészeti fesztiválján már biztosan ott lesz a Bagossy Brothers Company, Dánielfy, Parno Graszt, Analog Balaton, Elefánt, valamint a Bohemian Betyars. 2026. július 1–4. között újra felpezsdül a nagymarosi Duna-part, varázslatos pillanatokkal tűzdelt önfeledt fesztiválozás vár a látogatókra. Kontynuować
Az Editors frontembere, Tom Smith egy intim hangulatú koncerten mutatja be a There Is Nothing in the Dark That Isn’t in the Light című debütáló albumát 2026. március 21-én az Akvárium ültetett nagytermében. A koncerten az Editors legnagyobb slágerei is felcsendülnek, újraértelmezett formában. Kontynuować