3422 zespół 12339 MP3 ściągać
Kategoria
Hirdetés
Hazai

2012. március 16.

Arcot kap A Dal: Sound of our Hearts országos klippremier az m1-en 

Copyright:

Elkészült az 57. Eurovíziós Dalfesztivál magyar indulójának, a Compact Disconak „Sound of our Hearts” című hivatalos videoklipje, amit elsőként az m1 nézői láthatnak, március 18-án, vasárnap, közvetlenül a „Magyarország, Szeretlek” című műsor után, 21:20-kor. 

A videoklip egy gazdag bróker, és egy hajléktalan egy napját mutatja be, akiket a rosszindulat, az ellenszenv és a negatív kisugárzás irányít, anyagi háttértől, hovatartozástól függetlenül. A klip mindkét karakterét Gémes Antos, a Marslakók sorozatból is ismert színész alakítja. Antos, hajléktalanná maszkírozása, olyannyira hitelesre sikeredett, hogy az egyik forgatási helyszínen kisebb fennakadást okozott egy verekedős jelenetben.
Sound of Our Hearts dal üzenete a klipkészítőket is megihlette, hiszen a klip egy kivételes összefogás eredményeként született meg. „Fiatal koruk ellenére kivételes stáb jött össze. Ritkán látni ilyen profi, pontos és fegyelmezett hozzáállást.” – mondta el Gémes Antos. „Úgy gondolom, a dal tökéletesen alkalmas az Eurovízióra, már csak azért is, mert a zenekarnak a maga eklektikusságával és a hiteles előadásmódjával minden esélye megvan arra, hogy komoly eredményt érjen el Bakuban” – tette hozzá.
 
A vasárnapi tv-premier előtt a Marslakók pénteki epizódjában már betekintést nyerhetünk a klip forgatásába.
 
Compact Disco: „Sounds of Our Hearts”
 
Rendező: Tokay Péter (Pixel Film)
Szereplők:
Bróker, hajléktalan: Gémes Antos
Lotfi Behnam 
Pál Gábor 
Sándor Attila 
Walkó Csaba
Operatőr: Temesi Ádám Zed (Studio X)

Vágó: Indián 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2025. november 28.

Átadták a 2025-ös Music Hungary-díjakat Veszprémben

Három nap után véget ért a XIII. Music Hungary Konferencia & Showcase, amely november 17–19. között rekord nézőszám mellett töltötte meg Veszprémet a hazai zeneipar szereplőivel. Az idei fókusztéma, „A zene körforgása – Fenntartható zeneipar 2025-ben” azt vizsgálta, hogyan épülhet fel egy önmegújuló, hosszú távon működő zenei ökoszisztéma Magyarországon. A szakmai programok kurátora Mezei Csaba volt, aki gazdasági, kreatív és közösségi nézőpontok metszetében állította össze az idei tartalmat. Kontynuować

2025. november 27.

Az élet a legjobb: megérkezett az Artúr Rambo első nagylemeze

Az Artúr Rambo három évnyi munka, közös ötletelés és számtalan éjszakába nyúló felvétel után kiadta nagylemezét, amelyet december 6-án a budapesti Akvárium Klubban, majd december 20-án Pécsen, a Szabadkikötőben mutatnak be élőben. Kontynuować

2025. november 26.

Molnár Tamás és Mehringer közös ügye

„VELETEMESSETEKEL” címmel megjelent Molnár Tamás legújabb együttműködése az X-Faktorból ismert Mehringerrel. A dal hangvételét különösen izgalmassá teszi, hogy intim és személyes vallomásként hat, miközben a két előadót egészen más indíttatás vezérelte. Kontynuować

2025. november 11.

Budapesten mutatja be hetedik albumát a The Trousers

Az idén húszéves The Trousers története új fejezethez érkezett: a Music Fashion kiadó az elmúlt napoknan adta ki a zenekar hetedik nagylemezét, a „Necessary Evil”-t. Az album megjelenését természetesen élőben is megünnepli a banda, hiszen november 15-én a Három Hollóban lépnek fel. Kontynuować

2025. október 29.

Hősök: Csak gyűlik a harag, több lesz a soknál

A Lomtár a mai közhangulat, a társadalmi feszültségek és az elfojtott düh lenyomata. A Hősök legújabb megjelenése minden tekintetben rezonál arra, amit talán mind érzünk a levegőben: sok évnyi csalódás, elmérgesedett közbeszéd, egyre fogyó türelem. Kontynuować

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky