3422 zenekar 12339 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Külföldi

2012. március 1. | Schimi

New Order: Újra forog a Föld 

Copyright:

A jó öreg New Order még öregebb „World in Motion” című mára már klasszikus slágerét a modern brit rap zene segítségével szeretné felfrissíteni. Tinie Tempah és Dizzee Rascal merült fel, mint lehetséges közreműködő. Mind a két srác angol rapper, Tinie szekere talán most jobban megy, az ő neve „Pass Out” című sláger miatt lehet ismerős. 

A legendának számító, honnan máshonnan, mint Manchester-ből származó angol együttes elsőként 1990-ben rukkolt elő a fent említett slágerével az akkori világkupa döntő alkalmával. Egy lehetséges közös munka keretein belül Tinie és Dizzee működhetnek közre a dal feldolgozásában, amit az ez év júniusi angliai EB során mutatnának be.
Korábban is tervezték az együttműködést elsősorban Dizzee-vel, de akkor a rapper elfoglaltságai miatt erre nem volt lehetőség, ekkor került a képbe Tinie is. Nincs szó versenyeztetésről, hiszen mind a két srác elfér bőven a színpadon, sőt így még nagyobbat is üthet a dolog  a New Order szerint is.
 
Azt hozzá kell tennem, hogy nagyon titokzatosak a körülmények, néhány infót elhintettek, de nem erősítette meg egyik fél sem, hogy valójában mire is készülnek.
 
Egy biztos, ajánlom a New Order rajongók figyelmébe, hogy a banda áprilisban és májusban turnézik Angliában és a „Bestival” egyik fő attrakciója lesz.
 
Most saját legnagyobb örömömre küldöm nektek sok szeretettel személyes kedvenc számomat a New Order előadásában, csak az érzés kedvéért.
 
Forrás: NME
 

Schimi 

 

 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2026. április 26.

Steve Angello remixelte a Basement Jaxx gigaslágerét

A 100 gecs bomba remixe után nem más, mint Steve Angello, a Swedish House Mafia tagja is újragondolta a Basement Jaxx "Where's Your Head At" című ikonikus slágerét. A rajongók által máris extrán keresett track végre hivatalosan is napvilágot látott az XL Recordings "house bag" sorozatának részeként. A görög-svéd DJ-producer grandiózus bassline energiákkal turbózta fel a dance zene alaphimnuszának számító felvételt. Tovább

2026. április 24.

Asztrofizikai üzenet rockba kódolva: itt a Muse nagybejelentése

A minden idők egyik legnagyobb hatású rockzenekaraként számontartott Muse bejelentette tizedik stúdióalbumának érkezését. A „The Wow! Signal” címre keresztelt lemez egy új korszak nyitányát jelenti a zenekar életében, és várhatóan 2026 nyarán jelenik meg. Tovább

2026. április 23.

Madonna visszatért a táncparkettre

Huszonegy évvel azután, hogy a „Hung Up" a világot a táncparkettre vitte, Madonna visszahív mindenkit. Minden idők egyik legmeghatározóbb popsztárja ugyanis bejelentette, hogy a nagy várakozás övezte új albuma, a ’Confessions ll’ július 3-án jelenik meg a Warner Records gondozásában, mely az ikonikus 2005-ös ’Confessions on a Dance Floor’ című lemez folytatása. Itt is az első ízelítő: az „I Feel So Free” című felvétel, melyet Madonna egy transzszerű, vizuálisan is izgalmas videóval leplezett le. Tovább

2026. március 19.

Szabályosan berúgta 2026 ajtaját a Twenty One Pilots

Egy tíz éve, a ’Blurryface’ című albumon mesélni kezdett, és azóta is zajló történet kapott méltó lezárást a banda tavaly megjelent nyolcadik stúdióalbumával. Annak idején kreatív ötleteik és fülbemászó soraik soha nem látott magasságokba repítették a zenekart. Azóta sorra jelentek meg a slágerlistás zenék, most pedig itt az új trónörökös „Drag Path” címmel, ami minden bizonnyal a 2026-os várva várt Sziget Fesztiválon is megszólalhat majd! Tovább

2026. március 17.

Morrissey új lemeze is megjelent

2026. március 6-án jelent meg Morrissey legújabb, ’Make Up Is a Lie’ című vadonatúj albuma CD és kétféle LP formátumokban. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky