Múlt szombaton holtan találták Whitney Houstont egy Beverly Hills-i hotelszobában, ahol halála okára semmilyen nyilvánvaló jel nem utalt, bár a helyszínen számos receptet találtak, többek között Xanaxra, Lorazepamra és Váliumra is.
A halottkém megerősítette, hogy a nyugtató nyomait kimutató boncolás vizsgálatainak részleteit a hét folyamán teszik közzé, mely során kiderülhet, hogy a halál időpontjában valóban voltak-e nyugtató hatású szerek Whitney szervezetében. Mindeközben ismeretlen források határozottan állítják, hogy a vizsgálatok pontosan megmutatják majd, hogy ténylegesen nyugtatók nyomaira bukkantak.
A rendészet egy bennfentesének nyilatkozata szerint, csak a végleges toxikológiai jelentés mutatja majd meg, hogy pontosan milyen és mekkora dózisú nyugtatót vett be az énekesnő.
„A pontos toxikológiai vizsgálatok eredményeire nem kell 4-6 hetet várni, ahogy egy kórház sürgősségi osztályán is gyorsan elvégzik ezeket a vizsgálatokat, ha valakit túladagolás miatt visznek be. A Beverly Hills-i rendőrség különös körültekintéssel jár el az ügyben, így egy pár héten belül a nyilvánosság elé kerülnek az eredmények.” Mindeközben a Whitney-vel forgatott film egyik munkatársa elmondta, hogy a sztár teljesen egészségesnek tűnt a forgatások alatt, valamint, hogy pozitív viselkedése és hozzáállása miatt még sokkolóbb volt a halálhíre. „Whitney jó formában volt, és semmilyen komoly problémát nem mutatott.”
A film producere, Bishop T.D. Jakes a következő nyilatkozatot adta ki a szomorú hírre: „Mélységesen elszomorít Whitney Houston tragikus és korai távozása, akivel szerencsénk volt együtt dolgozni és befejezni a Sparkle című film újra forgatását. Kérjük az egész világot, hogy csatlakozzanak hozzánk imáinkban, melyekben Istenhez fohászkodunk, hogy erőt adjon Whitney családjának ebben a kifejezetten nehéz időben.”
Egy tíz éve, a ’Blurryface’ című albumon mesélni kezdett, és azóta is zajló történet kapott méltó lezárást a banda tavaly megjelent nyolcadik stúdióalbumával. Annak idején kreatív ötleteik és fülbemászó soraik soha nem látott magasságokba repítették a zenekart. Azóta sorra jelentek meg a slágerlistás zenék, most pedig itt az új trónörökös „Drag Path” címmel, ami minden bizonnyal a 2026-os várva várt Sziget Fesztiválon is megszólalhat majd! Tovább
War Child Records gondozásában jelent meg a zenei legendákat és friss tehetségeket egyesítő "HELP(2)" című jótékonysági válogatásalbum, melyet az ikonikus 1995-ös "HELP" lemez ihletett. A kezdeményezés célja, hogy a zene szerelmesei világszerte támogatni tudják a háborús övezetekben élő gyerekeket segítő War Child szervezet létfontosságú munkáját. Tovább
A Red Hot Chili Peppers legendás basszusgitárosa, Flea eddigi közel ötvenéves pályafutása után 2026. március 27-én egy teljesen önálló, jazz-központú lemezzel debütál. Az ’Honora’ című újdonság CD-n és különböző 2LP-ken kerül a boltok polcaira. Tovább
A Red Hot Chili Peppers basszusgitárosaként ismert, Flea megjelent Frank Ocean Channel Orange klasszikusának újragondolt változatával, a Thinkin Bout You-val. A hangszeres, zenekari balladában Flea elektromos basszuson és trombitán játszik, kiegészítve Anna Butterss nagybőgőjével, valamint Nate Walcott (Bright Eyes) hangszerelésével és vonós elrendezésével. Ez a dal a harmadik előzetes Flea debütáló szólóalbumáról, a Honora-ról, amely 2026. március 27-én jelenik meg a Nonesuch Records kiadásában. Tovább