A tavaly 10. szülinapos, azaz komoly és felelősségteljes kiskorúvá érett zenekar eddig sem az monoton és álmosító félmegoldásairól volt híres: az első album, a Ganja Police jóféle, elektromosan pozitív töltettel rázta fel az étert, a következő Fine Light Days/BETA Message lemezről a Green Legion és Disco Galaxy című nóták pedig úgy fészkelték be magukat az MR2 Petőfi track listájára, mint zuhanyrózsa alá a szappanhabos dúdolás. A 2011-ben napvilágot látott Kérek Lakást című harmadik albumon aztán végképp lepacsizott a rock and roll és az elektronika – az általuk „álnaív popként” jellemzett, szívdobbantóan zörejalapú érzésvilágot mindenki a magáévá tehette már, aki valaha koncertjükre elmét rátaposni elmerészkedett. Aki nem, annak csak annyit: a Mantra Porno sikeresen ébreszti fel az emberben a spotlámpa-fényű lúdvércet, akinek semmi egyéb vágya nincs, minthogy a konyhában a fagyasztóból előhalászott, durva ritmusokat álltó helyében falja fel.

 

A zenekar a has tájék helyett a lábban lakozó bugira rárakódó, zsírosan kellemes darabokkal lepte meg eddig is a rajongókat, ám a hangjegyalapú zsebmágia csak most szikrázik fel igazán. A hangzásra megint csak jócskán rátekerő muzsikusok ezúttal egy négy számból összepakolt meglepetés-szettel rukkoltak elő, és mit tagadjuk: az Aranyhalra elkeresztelt anyag úgy fickándozik, hogy a szív meg lélek mellett az mindenképp talpalávaló. A When I Say hatására az ember kisbolygóvá lenne egy diszkó gömb körül: a kicsit karcos, Kassai Eszti hangjával megédesített nótában benne van minden, amitől az ember szívesen áztatja magát az elektronikában. A Május 30. és a Try to catch me is a már kitaposott ösvényeken vág neki az új utaknak – a „most elindulok, nem tudom, hová/vidd a múltamat rejtsd az ágy alá” sorokkal megtámogatott ritmusalapú szőnyegbombázás a végfokokra a címszereplő Aranyhalban ér el… ám, hogy ott megpihen-e, még mi sem sejtjük, mert rejtély.

 

 

Ez a Mantra Porno, élet, érzés!