3422 zenekar 12339 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Hazai

2012. február 8.

Dopeman mégsem gyalázta meg a Himnuszt

Copyright:

Megszüntették a nyomozást Dopeman "Bazmeg" című száma miatt indult ügyben, mivel nem valósult meg a nemzeti jelkép megsértése bűncselekmény. A VII. Kerületi Rendőrkapitányság határozata szerint a Legfőbb Ügyészségre több bejelentés érkezett elektronikus úton az interneten megjelent videoklip miatt, ami a feljelentések szerint tartalmában sérti Magyarország nemzeti jelképét, a Himnuszt azzal, hogy a videón szereplő két ember trágár szavak ismételgetése között időnként a magyar Himnusz egyes sorait szövi bele szerzeményébe. A feljelentők arra is hivatkoztak, hogy ez őket, mint hazaszerető, tisztességes magyar embereket mélyen megrázta és felháborította.

  • megosztás
  • kapcsolódó linkek
A rendőrség szerint "a videoklipből az tűnik ki, hogy az előadó a jelenlegi politikai-gazdasági-társadalmi viszonyokra vonatkozó kritikáját fejezi ki az általa művelt zenei stílusban. Tény, hogy véleményét trágár szavak használatával is nyomatékosítja. (...) A videoklipből azonban Magyarország Himnuszára félreérthetetlenül és közvetlenül vonatkozó, sértő, lealacsonyító kifejezés, illetve magatartás sem képileg, sem szövegileg nem állapítható meg. A negatív társadalomkritika nyomatékosításához felhasznált trágár szavakról egyértelműen megállapítható, hogy azok nem Magyarország Himnuszára vonatkoznak, így előadásukkal nem valósulhat meg tényállásszerű magatartás."
 
"A zeneszám szövege mellett az előadó Himnusz alatti gesztusai, viselkedése sem arra utal, hogy szándéka a Himnusz sértése, lealacsonyítása lett volna. A klipben például látható, ahogy az előadó a Himnusz előadása közben a szívére helyezi a kezét."
 
A határozat ellen a feljelentők nem élhetnek panasszal. 
 
„Joggal vethető fel a kérdés: vajon miért rendelte el az ügyészség a nyomozást, hiszen könnyen felismerhető volt, hogy a feljelentők által kifogásolt cselekmény nem bűncselekmény” – fogalmazott Pelle Andrea, a TASZ jogsegélyszolgálatának vezetője, aki az ügyben Dopeman jogi képviseletét látta el. 
 
Dopemant tanúként hallgatták meg a Himnusz-ügyben decemberben, a rapper azonban a legtöbb kérdésre megtagadta a válaszadást arra hivatkozással, hogy bár szerinte nem követett el bűncselekményt, de az ügyészség álláspontja szerint igen, így élni kíván a mentességi jogával.
 
A rendőrség határozata megerősíti korábbi álláspontunkat, azaz hogy a nemzeti jelkép megsértésének vétsége nem valósult meg, mivel ennek megállapíthatóságához az szükséges, hogy a sértő vagy lealacsonyító kifejezés használata a védett jelképre közvetlenül vonatkozzon. A zeneszámban a Himnuszra vonatkozóan sértő vagy lealacsonyító kifejezés nem hangzik el, az előadó a „bazmeggel” politikai pártokról, politikusokról, vagy például a parkolócéduláról fejti ki a véleményét.
 

 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2025. augusztus 31.

Itt a vadiúj Sisi-dal Budapest Parkos gigje előtt

Augusztusra igazi zenei sűrítmény érkezett Sisitől: „Civil Nihil” címmel megjelent legújabb száma, amely egy koszos, sötét boom-bap agymenés, mindenféle sablon és sample nélkül. A dal Varga Tamás, alias WaTa produceri hozzájárulásával született meg. A két alkotó régóta állandó zenei társai egymásnak, és most újra szintet léptek. Ráadásul Sisi visszatért klipet forgatni a Budapest Parkba „Anya mondd meg” című bangere óta először. Tovább

2025. augusztus 30.

Részeg az út! - neten a Cowboys slágere!

Felpezsdítette a kis település életét a Cowboys, akik első saját daluk klipjét Részeg az út címmel forgatták, amely elképesztő nézettségével szinte azonnal felrobbantotta a netet. A tavaly alakult formáció egyébként is felforgatta a mulatós műfajt egyedi stílusával, amelyben a country-t és a mulatóst elegyítették. Tovább

2025. augusztus 28.

Szekeres András: A kedvenc 10 - Előrendelhető az album!

A kedvenc 10 címmel szerzői albummal jelentkezik Szekeres András. A Junkies frontembere 10 dalt gyűjtött össze eddigi életművéből, és régi barátja, alkotótársa Tempfli Erik segítségével közösen egy több évtizedet átölelő válogatáslemezt állított össze. Tovább

2025. augusztus 25.

Megjelent DESH és Young Fly új slágere az OHMAMMA!

A DESH és Young Fly duó ismét igazi nyári slágerrel jelentkezik: itt az OHMAMMA! Hallgassátok és nézzétek meg a hozzá készült igazi nyári videóklipet is! Tovább

2025. augusztus 24.

Ilyen lesz Dzsúdló Mekis menüje

A McDonald’s a hírességek kedvenc Mekis rendeléseit felsorakoztató kampányának legújabb hazai fejezetében Dzsúdló, azaz Juhász Marci áll a reflektorfényben. A Borsod megyei kisfaluból induló, mára a Z-generáció egyik legnépszerűbb előadójává vált zenész nem csupán a zenei toplistákon, de a hazai koncertéletben is meghatározó szereplő. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky