A Happy Mondays megerősítette: a zenekar újból összeáll az eredeti tagokkal, hogy Májusban már elkezdhessék angliai turnéjukat. A December elején megjelenő pletykát, miszerint a banda újból összeáll most megerősítette a zenekar háttér énekesnője Rowetta Satchell.
Satchell így nyilatkozott a BBC News riporterének: „Egy nagyon nagy show-t szeretnénk összerakni. Úgy döntöttünk, hogy csak úgy lehet különleges és nagyszabású ez a műsor, ha a zenekar teljes és eredeti felállásában tud játszani. Nagyon izgatottak vagyunk. Ezek a fiúk a családom, nagyon hiányoztak már nekem és biztos vagyok benne, hogy ők is ugyanígy éreznek.”. Satchell azt is megerősítette, hogy örömmel játszanának együtt a Stone Roses manchesteri koncertjén is. Ez egyelőre csakis Ian Brown és zenekara döntésén múlik.
Erről Satchell így nyilatkozott:”Ez csakis a Stone Roseson múlik. Nagyon szívesen játszunk velük, hacsak addig nem öljük meg egymást.”. A Happy Mondayst egy 1985-ben rendezett tehetségkutatón –a manchesteri Haciendában- fedezte fel Tony Wilson producer, akinek a segítségével jelentették meg legfontosabbnak számító albumaikat ('Squirrel And G-Man Twenty Four Hour Party People Plastic Face Carnt Smile (White Out)', 'Bummed' és 'Pills 'N' Thrills And Bellyaches') egészen az 1992-es ’Yes Please!’ c. albumig, ami után feloszlottak. Ezután a Happy Mondays kétszer is újraegyesült, legutóbb 2004-ben de Mark Day, Paul Davis, Rowetta Satchell és Paul Ryder alapító tagok nélkül. Paul Ryder 2000-es újjáalakulásuk idején kijelentette, hogy sosem fog újra a zenekarban játszani. Összesen öt stúdióalbumot jelentetett meg eddig a banda, a legutolsó a 2007-es ’Uncle Dysfunktional’.
War Child Records gondozásában jelent meg a zenei legendákat és friss tehetségeket egyesítő "HELP(2)" című jótékonysági válogatásalbum, melyet az ikonikus 1995-ös "HELP" lemez ihletett. A kezdeményezés célja, hogy a zene szerelmesei világszerte támogatni tudják a háborús övezetekben élő gyerekeket segítő War Child szervezet létfontosságú munkáját. Tovább
A Red Hot Chili Peppers legendás basszusgitárosa, Flea eddigi közel ötvenéves pályafutása után 2026. március 27-én egy teljesen önálló, jazz-központú lemezzel debütál. Az ’Honora’ című újdonság CD-n és különböző 2LP-ken kerül a boltok polcaira. Tovább
A Red Hot Chili Peppers basszusgitárosaként ismert, Flea megjelent Frank Ocean Channel Orange klasszikusának újragondolt változatával, a Thinkin Bout You-val. A hangszeres, zenekari balladában Flea elektromos basszuson és trombitán játszik, kiegészítve Anna Butterss nagybőgőjével, valamint Nate Walcott (Bright Eyes) hangszerelésével és vonós elrendezésével. Ez a dal a harmadik előzetes Flea debütáló szólóalbumáról, a Honora-ról, amely 2026. március 27-én jelenik meg a Nonesuch Records kiadásában. Tovább
A BRAT korszak energikus, futurisztikus popfelszabadulása után másfél évvel Charli xcx debütálja stúdióalbumát, a „Wuthering Heights”-t, amely a 18. századi gótikus regény szellemiségét hozza el a jelenünkbe. Az új anyag egyszerre kíséri a 2026-os filmadaptációt, az Üvöltő szelek-et, és Charli személyes kreatív újrateremtését jelzi, amelyben a női perspektíva, a belső érzelmek és a szenvedély fontossága központi szerepet kap. Tovább
Márciusban lesz 30 éves a The Prodigy "Firestarter" című korszakalkotó klasszikusa. A brit csapat ma bejelentette, hogy a jubileumot a "Firestarter - x30 Vinyl Edition" című 12-inches vinyl kiadással ünneplik meg, mely mostantól előrendelhető, és március 13-án lát napvilágot. Tovább