2011 nyarán több fesztiválon is együtt játszott a Supernem és a Fish! zenekar. Mivel egyik zenekart sem kell már bemutatni a koncertre és fesztiválokra járó közönségnek, s mivel mindkét csapat a rockzenét fogalmazza meg saját nyelvén, szórakoztató , ugyanakkor egyéni módon, így nem volt különösebben meglepő, amikor a két zenekarban szinte egyszerre fogalmazódott meg egy nagyobb szabású, közös budapesti koncert ötlete.
A helyszínválasztás sem volt véletlen: 2011 őszén a budapesti koncertszíntér egy hiánypótló, több mint 1000 főt befogadni képes, európai színvonalú klubbal, a Barba Negrával bővült, ahol minden technikai feltétel adott egy kiváló hangulatú és minőségű koncert megrendezéséhez.
A Supernem és a Fish! zenekar életében is fordulópont volt a tavalyi év. A Supernem számára az áprilisban megjelent új nagylemeze a ’Tudományos fantasztikus pop’ adott új lendületet, amelyről jó néhány dal megjárta a Petőfi Rádió slágerlistáját, sok szakmai fórum pedig a 2011. év egyik legfigyelemreméltóbb klipjeként értékelte a zenekar ’Hova megy, Ki’ c. felvételére készült rövidfilmet.
S ahogyan a Supernemnél, úgy a Fish! zenekarnál is az új album, a világhálón napvilágot látott Sav című lemezanyag jelentett komoly előrelépést 2011-ben, de ugyanilyen sikeres volt az a tavalyi országjáró turné, amelynek keretében a Fish! a Grenma és az Insane zenekarokkal karöltve az ország kisebb településeire is eljutott, hogy kirobbanó energiájú koncerteken mutassa meg, mi is az a 100% hardpop.
A harmadik fellépő egy új és izgalmas, karcos és lényegre törő zenét játszó háromtagú rockegyüttes, az Uzipov, melynek tagjait olyan mai és múltbéli formációkból ismerhetjük, mint a Supernem, a Soerii & Poolek koncertformációja vagy a Publo Hunny.
A tavalyi, teltházas MVM Dome-koncert után Christian Eigner, a Depeche Mode legendás dobosa ismét igent mondott a 101 Hang felkérésére. A világhírű zenész december 10-én Budapesten, majd december 16-án a berlini Uber Arénában is színpadra lép a magyar produkcióval. Weiter
LOOK MUM NO COMPUTER olyan, mint egy őrült feltaláló, csak a találmányai nem rakétaként, hanem elsősorban elektromos hangszerekként öltenek testet. Épített már szintetizátoros kerékpárt és Furby orgonát is, de a technikai bravúrok mellett zseniálisan manőverezik a hangok birodalmában is, koncertjei rendre teltházasok, számos előadóval dolgozott már producerként és társszerzőként is. Legutóbb az Eurovízión feltűnt dalával, az Eins, Zwei, Drei-jal futott nagyot, 2027. február 19-én pedig először hallhatjuk Magyarországon is bravúros fellépését a Turbina Kulturális Központban. Weiter
A brit hiphop- és grime-színtér egyik legizgalmasabb jelensége, a Pete & Bas november 25-én a Dürer Kertben lép fel. A londoni duó néhány év alatt vált internetes szenzációból nemzetközi koncertkedvenccé, sajátos stílusukkal és utánozhatatlan karakterükkel pedig teljesen egyedi színt képviselnek a műfajban. Weiter
Igazi sztárparádé lesz augusztusban az MVM Dome-ban augusztus 22-én, ahol életre kel az olasz zene aranykora. A nagyszabású, látványos show keretében a legendás Sanremói Fesztivál csillagainak slágerei idézik meg azt a különleges világot, ahonnan évtizedek óta örökzöld slágerek és ikonok indultak el a világhírnév felé. Weiter
Az ország egyetlen, erőműben megvalósuló audiovizuális fesztiválja további, a maguk területén kiemelkedő előadókat jelentett be. Természetesen idén is lesz fényművészeti kiállítás, ami már a fesztivál előtt is megnyitja kapuit. Weiter