Várhatóan május 7-én jelenik meg az egykori Beatles-tag legújabb albuma My Valentine címmel. A hírek szerint igazi retro-csemegére számíthatunk, bár kérdés, hogy mennyire lesz megnyerő a majd’ évszázados stílus.
Mindenki eljut előbb vagy utóbb arra a pontra, hogy visszatekintsen addigi életére, és megpróbálja összegezni azt. McCartney nem ezt az egyszerű módját választotta lassan 70 éves tapasztalatai megéneklésének – inkább az 1920-as és ’40-es évek időszakának hangulatát akarja megidézni. Egy francia rádiónak úgy nyilatkozott, olyan számokat válogatott össze, amiket még gyerekként a családjától hallott, másokat pedig ő maga írt ilyen hangulatban. A cél egy nagyon intim, bensőséges lemezt csinálni, amit az ember munka után hazaérve, borozás vagy teázás közben hallgathat.
Mindez kétségtelenül újszerű, és figyelemreméltó, hogy nem a méltán sikeres „bogárkorszakból” szemezget. Mégis érdekes, hogy tulajdonképpen a két világháború közötti időszak az, amit a nyugalom szigeteként határoz meg. Az valószínű, hogy az embereknek szükségük van kikapcsolódásra, de kíváncsian várom, mennyire hathat ránk, 21. századi bogarakra ez a stílus, és vajon mennyire lesz népszerű.
A Muse utoljára 2022-ben adott ki albumot: akkor a ’Will Of The People’ azonnal a rock-slágerlisták élén nyitott, és hosszú ideig nem is lehetett letaszítani onnan. A 2026. június 26-án érkező ’The Wow! Signal’ címre keresztelt lemez egy új korszak nyitányát jelenti a banda életében. Weiter
Hivatalosan is elindította a zenei karrierjét a korábban divatmodellként és színésznőként is ismert szupersztár. Cara Delevingne két, egymáshoz szorosan kötődő dallal mutatkozik be. Az „I Forgot” és az „Out of my Head” kettősét egy hétperces kisfilm illusztrálja, amit tényleg csak tátott szájjal lehet végignézni. Weiter
Megjelent a Grammy- és Latin-Grammy díjas Shakira és Burna Boy "Dai Dai" című felvétele, mely nemcsak a júniusban kezdődő 2026-os FIFA labdarúgó-világbajnokság himnusza, hanem egy üzenet is, ami arra bátorítja a gyermekeket, hogy merjenek nagyot álmodni. A futballindulókban jártas énekesnő a foci VB döntőjének valaha volt első félidei showjában is fellép majd július 19-én Madonna és a BTS mellett. Weiter
Dua Lipa nemrégiben hivatalosan is bejelentette a ’Live From Mexico’ című projektjét, ami az élőben rögzített albumon felül egy koncertfilmet is magában foglal. A koncertsorozat öt kontinensen keresztül zajlott és közel kétmillió jegyet adtak el rá világszerte, ezzel pedig az énekesnő örökre beleírta magát a zenei történelemkönyvekbe. Weiter
A korábban kiadott „rock music” utódjaként látott napvilágot Charli XCX legújabb, a divatvilág sötét világa által inspirált dala, ami az „SS26” címet kapta. Az előző, megosztóra sikeredett „rockos” szerzemény és annak B-oldala, az „i keep on thinking bout you every single day and night” komoly vitákat váltott ki a kritikusok és a rajongók körében. Pedig Charli XCX elárulta, hogy a művészetében kizárólag a saját belső hangjára hallgat. Ennek alapján nem is lehetne önazonosabb a háromszoros Grammy-díjas angol dalszerző mostani korszaka. Weiter