3428 zenekar 12453 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Események

2011. december 22.

Nemjuci és Grand Mexican Warlock az R33-ban

Copyright:

A halászlé-bejgli kombó után izgalmas estét kínál az R33 koncertterme december 28-ára. Fellép a Nemjuci, akik ezt követően az újév első hónapjaiban visszavonulót fújnak és második nagylemezük munkálataiba vetik magukat. Mint korábban már néhányszor, itt is el lehet csípni majd pár új dalt – és a szupercuki Nemjuci turit is – de ezt követően Juciék tavaszig nem állnak színpadra, ezért most semmiképp nem érdemes kihagyni őket!

Emellett a jelenlétet fokozottan megköveteli a Grand Mexican Warlock is, akik eddig sosem látott produkcióval készülnek. A koncert első felében az MR2 Akusztik műsorából is ismert repertoárjukból szemezgetnek, majd lassan átkúsznak a jól meg szokott pokoli előadásba, és itt debütál élőben először a napokban megjelent vadiúj dal, amit Pálinkás Tamással közösen adnak elő.
 
A Nemjuci és a Grand Mexican Warlock előtt a 2011 nyarán alakult Kamikaze Scotsmen melegíti a közönséget, akik igencsak szokatlan hangszerelésben, sajátos felfogásban közelítik meg a rock világát, azon belül is leginkább a pszichedelikus-progresszív-artrock vonalat. A zenekar törzs-koncertanyaga mindössze három hónap alatt született meg, első kislemezüket pedig 2012 elejére tervezik. Izgalmas csapat, érdemes odafigyelni rájuk!
 

NEMJUCI, GRAND MEXICAN WARLOCK, KAMIKAZE SCOTSMEN

 

2011. december 28.

 

R33

IX. Budapest, Soroksári út 58.

 
Kapu 20:00
Start 20:30
 
Kamikaz Scotsmen
Nemjuci
Grand Mexican Warlock
 
Jegy 1000.-
 

 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2020. október 29.

Budapest is szerepel az Iron Maiden 2021-es turnéjának listáján

Az IRON MAIDEN bejelentette, hogy többek között egy magyarországi fellépés is bekerült a 2021-es Legacy Of The Beast európai turné utolsó szakaszába, a banda 2021. június 9-én ad koncertet a Groupama Arénában. Előzenekarként a Lord Of The Lost www.lordofthelost.de melegíti majd be a közönséget. Tovább

2020. október 29.

A 2 éves Antares az Akvárium Klubban ünnepel

A magyar könnyűzenei élet egyik legfényesebb ifjú csillaga, az Antares fontos évfordulóhoz érkezett. Bár még csak két évesek, tulajdonosai egy Junior Artisjus Díjnak és az Öröm a Zene fődíjnak, velük indult a Dalfutár 4, és már második lemezüket készítik. A progresszív rock, metal, hip-hop, jazz, funk és soul világot vegyítő zenekar fennállásának második évét az Akvárium Klubban ünnepli 2020. november 20-án. Tovább

2020. október 29.

Ozzy Osbourne Budapestre jön

A Rock and Roll Hírességek Csarnokának újonca, a Grammy®-díjas énekes és zeneszerző OZZY OSBOURNE bejelentette NO MORE TOURS 2 turnéja közelgő angol és európai koncertjeinek új időpontokra történt átszervezését. Tovább

2020. október 7.

Exkluzív lemezhallgatós estet tart a Carson Coma

Egy exkluzív estet tölthetnek el a rajongók a Carson Comával október 8-án. A Fonogram-díjas zenekar második, Lesz, Ami Lesz című lemezét lehet meghallgatni az együttes tagjaival a megjelenés előtt 1 héttel. Az albumról, annak dalairól Stumpf András műsorvezető beszélget a zenészekkel. Tovább

2020. október 7.

A 40 éves Balaton együttes Ady Endre-estje és színházi koncertje a Trip Hajón

2020. október 11-én, vasárnap a budapesti Trip Hajón (1011. Budapest, Szilágyi Dezső tér, 2-es móló) különleges, színházi koncertet ad a Víg Mihály nevével fémjelzett legendás Balaton együttes. A két részből álló műsor első felében a 100 éve elhunyt Ady Endre verseit hallhatja a közönség a Balaton együttes megzenésítésében, előadásában. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky