3422 bands 12339 MP3 herunterladen
Nachrichten
Hirdetés
Hazai

2011. december 15. | Mtina

Útjára indul Magyarország első Zenélő Egyeteme

Copyright:

Az egyedülálló kezdeményezést, melynek ötletgazdája Beck Zoltán a Pécsi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának adjunktusa és nem mellékesen a 30Y frontembere, a PTE rektora, Dr. Bódis József jelentette be december másodikán a Kodály Központban.

„A Zenélő Egyetem nem az egyetem, mint intézmény, hanem az egyetem, mint hallgatók, az egyetem, mint oktatók, az egyetem, mint közösség számára fontos” - mondja a kezdeményezésről Dr. Bódis József, aki a kezdetektől fogva támogatta a terv megvalósulását.  A kezdeményezés lényege, hogy a populáris zenét beemeljék az egyetemi képzésbe, így segítve az alkotni vágyó fiatalokat és gazdagítva Pécs kulturális életét. Tagja lehet tehát bárki, akit valamilyen formában érdekel a zene, vagyis nemcsak elismert zenészeket, zenekarokat, és nem csak a PTE hallgatóit és oktatóit látják szívesen. A ZEN a PTE keretein belül 2012 januárjában kezdi meg működését a pécsi önkormányzat támogatásával, az érdeklődők tehát már a következő félévben kihasználhatják a ZEN-hez kötődő kurzusokat.
 
Beck Zoltán így vallott a ZEN-ről: „A koncepció lényege, hogy a lehető legszélesebben értelmezzük a (könnyű)zene fogalmát. Vegyenek részt a Zenélő Egyetem programjaiban azok, akik zenélnek, azok, akik nem, a befogadói, alkotói tevékenységek folytonos találkozását biztosítsuk valamiképpen. A hitelesítő erő a lányoktól, srácoktól jön: azoktól, akik valamilyen módon kezdeni akarnak ezzel a felkínált dologgal valamit. Nincs hibáztatás, nincs rosszul használt hangszer, nincs sértődés, nincs ezt csináld, azt csináld, nincs kötelező feladat. Lehetőségek vannak, segítség.”.
 
Ezen felül a program központi magját képezi a tutori rendszer, amely szintén a zenei alkotói tevékenységek egészének lefedésére törekszik a zeneszerzéstől, hangszereléstől kezdve a hangrögzítésen át egészen a kész produkció színpadra állításáig, népszerűsítéséig. A PTE fogékony hallgatóit mindebben a ZEN tutorai segítik, akik mind elismert képviselői területüknek. A Heaven Steet Sevenből és a Sori&Poolekból ismert Takács Zoltán Jappán a hangrögzítés, zenei producerség modult vezeti, Szepesi Mátyás, az Erik Sumo Band és Harcsa Veronika menedzsere az artist management területéért felelős, Urbán Ernő, az Erla Sound vezetője a hangosítás és fénytechnika titkaiba avatja be az érdeklődő hallgatókat, a dizájnnal Szénássy Alex, a nemzetközileg elismert dizájnercsoport, a Laboratory Group vezetője foglalkozik, míg zenei kommunikáció Artner Szilvia Sissohoz, a Magyar Narancs, illetve a Revizoronline újságírójához tartozik.
 
A Zenélő Egyetem azonban nem csak Pécs életében jelent nagy lépést, hiszen nem titkolt célja, hogy a megyeszékhelyet a könnyűzene alkotói bázisává kívánja változtatni, hanem nagy lépés az egész országnak is, hiszen egyedülálló kezdeményezésként országszerte felpezsdíti majd a zenei, kulturális életet. Ennek megfelelően a ZEN Magyarország különböző pontjain, sőt lehetőség szerint külföldön is népszerűsíteni kívánja a tehetséges zenekarokat. Az önálló rendezvények szervezésén és promócióján kívül pedig még céljaik között szerepel a már létező kulturális rendezvényekkel, könnyűzenei fesztiválokkal, illetve egyéb egyetemvárosok  klubjaival, kulturális szervezeteivel való együttműködés is.
 
Mtina
 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2025. május 25.

Control: megjelent Gently da Spittah új klipje

A tavasz elején megjelenő Gently da Spittah EP Körvonal Control című dalában egy lázálom elevenedik meg. Az impresszióiról, elképzeléseiről és arról beszél a szerző, hogy szerinte mire vágyik minden ember! Weiter

2025. március 6.

Korlenyomat a Honeybeast új dala, az Eladó

A dalhoz készült klipben az egyik leghíresebb magyar, Arató András, azaz Hide the Pain Harold is szerepel. Weiter

2025. március 3.

San Marino után itthon is tarol a Carson Coma új dala

A "Daddy Said No" a san marinói Eurovízió első elődöntőjén debütált, mától pedig már a hazai közönség is bátran fogyaszthatja a képzelt vagy valós zsarnok apáról szóló számot. Weiter

2025. február 28.

Megjelent Beck Zaza első szólóalbuma

A ZAJZAJZAJ február 21-én egyszerre indította el a 30Y és az Esti Kornél turnéját, ünnepli az alkotó közösség új megjelenéseit: Boebeck új EP-jét és egy új nagylemezt, Beck Zaza, a 30Y dobosának első szólóalbumát, melynek címe: félelemből otthon. Weiter

2025. február 24.

Charlie újra bakeliten is

Igazi ereklyének minősül Charlie sokat emlegetett, ’Mindenki valakié’ című kiadványa, mely most először bakelit formában jelent meg. Weiter

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky