A nyíregyházi Jurij, az ország egyetlen Szocrock zenekara, idén ünnepli fennállásának 10. évfordulóját, és a tavaszi szülinapi turné után most ősszel ingyenesen letölthető interwebes kislemezzel, és új klippel ajándékozza meg rajongóit.
A három dalt tartalmazó Se Se Is kislemezt Nyíregyházán rögzítették a Fire Recording stúdióban, Pál Mihály vezetésével. A masteringet Bodnár Péter végezte. A korral haladó srácok nem szokványos borítót készítettek, hanem egy szocrockos, paintben rajzolt animációt csaptak a dalok mellé, melyet a zenekar honlapjáról lehet letölteni. A kislemez ingyenesen letölthető és meghallgatható ITT.
Az új klip a még 2010-ben, a MamaZone kiadónál megjelent, Kitartás! I love you albumon hallható, és az MR2-n is pörgetett, Táncolsz és élvezed című dalhoz készült a nyáron. A forgatás Kiss Ágnes rendező vezetésével zajlott a budapesti Garzon Café-ban, és a stáb a statisztákat a zenekar rajongói közül toborozták. A videót itt lehet megnézni:
Campus fesztivál 2011
Bővebben a Jurijról
Az utóbbi négy évben többször körbejárták az országot, 2008-ban 51, egy évvel később 46, 2010-ben pedig 40 koncertet adtak fesztiválokon, önálló klubkoncerteken, valamint olyan neves honi zenekarok társaságában, mint a 30Y, a Vad Fruttik, a ColorStar, a Kispál és a Borz, a Pál Utcai Fiúk, a Quimby, a Kaukázus, stb. Kiemeltebb koncertjeik közé sorolhatók a Sziget fesztiválon adott koncertjeik, a Hegyalja, EFOTT és SZIN fesztiválokon adott nagyszínpados bulijaik, a Kaukázus búcsúkoncertjén való vendégszereplés, a 30Y-nal való turné, a debreceni Zene Ünnepén főzenekarként adott koncertjük, valamint az idei budapesti Gödör klubos koncertjük, ahol 10. évfordulójuk alkalmából megtöltötték a klubot. A fent említett fesztiválokon kívül zenéltek már többek között a Pannónia, a Campus, a PAFE, a FEZEN, és az Azfeszt fesztiválokon, a Zöld Pardonban, az A38 Hajó fedélzetén, de színpadra álltak már szinte az összes jelentősebb klubban az országban, valamint számos egyetemi rendezvényen.
A média folyamatosan figyelemmel követi a zenekar aktuális koncertjeit, megjelenéseit. Kitartás! I love you albumuk megjelenésekor és azt követő turné idején kritikák, ajánlók jelentek meg róluk, illetve interjút készítettek többek között:
Interjút közölt velük a radiocafé 98.6, a Magyar Narancs, valamint sok kisebb újság, rádió és televízió, valamint számos internetes portál. Már rögtön első, 2001-es, Hegyalja-fesztiválos koncertjükről megemlékezett Uj Péter is a Népszabadság oldalain 2001. július 18-i Sör, Szocrock, Szotyi, című cikkében:
“Ha volna rendes rockandroll ebben az országban, akkor a nyíregyházi Jurij zenekarnak kellene vezetnie a Mahasz-listát, jövőre pedig már a Roskilde fesztiválon játszania a Radiohead előtt, ilyen arcoknak muszáj lenne világsztárrá lenni, muszáj lenne.”
Eddigi megjelenések:
Szocrock 2001, szerzői album
Csipkebokorvessző 2002, szerzői album
Kazetta 2004, szerzői album
Ilyenek vannak 2006, szerzői album
Mindenki más 2007, szerzői kislemez (stúdióidő index.hu tehetségkutó győzelem révén, a koncerteken 1900 darabot ajándékozott el a zenekar a rajongóknak)
Kitartás! I love you 2010, Mama Zone kiadó, terjesztés: Alexandra kiadó
Három nap után véget ért a XIII. Music Hungary Konferencia & Showcase, amely november 17–19. között rekord nézőszám mellett töltötte meg Veszprémet a hazai zeneipar szereplőivel. Az idei fókusztéma, „A zene körforgása – Fenntartható zeneipar 2025-ben” azt vizsgálta, hogyan épülhet fel egy önmegújuló, hosszú távon működő zenei ökoszisztéma Magyarországon. A szakmai programok kurátora Mezei Csaba volt, aki gazdasági, kreatív és közösségi nézőpontok metszetében állította össze az idei tartalmat. trvať
Az Artúr Rambo három évnyi munka, közös ötletelés és számtalan éjszakába nyúló felvétel után kiadta nagylemezét, amelyet december 6-án a budapesti Akvárium Klubban, majd december 20-án Pécsen, a Szabadkikötőben mutatnak be élőben. trvať
„VELETEMESSETEKEL” címmel megjelent Molnár Tamás legújabb együttműködése az X-Faktorból ismert Mehringerrel. A dal hangvételét különösen izgalmassá teszi, hogy intim és személyes vallomásként hat, miközben a két előadót egészen más indíttatás vezérelte. trvať
Az idén húszéves The Trousers története új fejezethez érkezett: a Music Fashion kiadó az elmúlt napoknan adta ki a zenekar hetedik nagylemezét, a „Necessary Evil”-t. Az album megjelenését természetesen élőben is megünnepli a banda, hiszen november 15-én a Három Hollóban lépnek fel. trvať
A Lomtár a mai közhangulat, a társadalmi feszültségek és az elfojtott düh lenyomata. A Hősök legújabb megjelenése minden tekintetben rezonál arra, amit talán mind érzünk a levegőben: sok évnyi csalódás, elmérgesedett közbeszéd, egyre fogyó türelem. trvať