Elkészült a The Carbonfools legfrissebb klipje a Sunset
A Sunset igazi közönségkedvenc, így mindenképp megérdemelt egy klipet. Pár hónapja egy különleges festékdobálós koncerten forgattak a srácok, majd amikor a közönség már hazament, méég majdnem egy teljes napot ott maradtak a gyárépületben, hogy a különlegesen színes klip további felvételeit elkészítsék.
- Hatalmas, profi stábbal dolgozhattunk, így szinte mindig történt valami, ha pedig éppen nem szerepeltünk, akkor egymást piszkáltuk, miközben épp valamelyikünket festették fehérre... - mondta a zenekar. Arról ne is beszéljünk, hogy mutatott az öt srác miután megdobálták őket.
A zenekar, a tél folyamán megpróbál minél több olyan helyre eljutni, ahol még nem jártak, közben persze nem feledve a bevált klubokat és városokat. A zenekar énekes, majd egy hónapig hangszálproblémákkal küzdött, de most már teljesen meggyógyult, így a kényszerpihenő után a zenekar most friss lendülettel veti bele magát a munkába. Folyamatosan érkeznek az új dátumok, amelyeket a zenekar Facebook oldalán rendre meg lehet majd találni. Október legvégén a budapesti Gödör Klubban megint vendégül láthatták londoni barátaikat a Dreadzone csapatát, akikkel újra felejthetetlen partyt csaptak a színpadon.
A következő budapesti megmozdulás december 2-án lesz a budapesti Dürer Kertben. Annyit lehet tudni, hogy igazán különleges programmal készülnek. Az est vendégei lesznek még a Larry Hangman zenekar is.
Hat év után új nagylemezzel jelentkezett a Szabó Balázs Bandája. A Keringés 12 dalt tartalmaz, köztük egy Grecsó Krisztián és egy Tóth Krisztina vers megzenésítését. Szabó Balázs szerint a korábbi albumokhoz képest bátrabb hangszerelésű és más hangulatú anyag született. A zenekar november végén 10 állomásos lemezbemutató turnéra indul, melynek kiemelt állomása Budapesten a Dürer Kert. Tovább
November 18-20. között tizenkettedik alkalommal rendezték meg Veszprémben a Music Hungary Konferenciát & Showcase-t, amely idén minden eddigit felülmúló látogatottságot hozott. A konferenciat fő témája a „Hangnemváltás: alkalmazkodás és rock’n’roll” volt, amely azt vizsgálta, hogyan reagál a szakma az új kihívásokra, keresve - napjaink népszerű szavával - a reziliencia és a kihívásokkal való megküzdés útjait. Tovább
Az idei utolsó, de annál fontosabb dalával jelentkezett Fluor és Diaz párosa, ami mindkettőjüknek nagyon sokat jelent. Ez a "Pályaudvar", ami ezúttal egy szívszorító utazás helyszínévé vált. Tovább
Ha rosszabb lennék nálad, még akkor is jobb lennék - 6363 igazi, dalba csomagolt rap-parádéval robban!
6363 idén egy percre sem hagyta lankadni a figyelmünket, zenekaros produkcióvá fejlődve hatalmas menetbe kezdett és megállás nélkül dobálta ki a dalokat, június elején pedig befutott a KORD EP. Az ehhez szorosan kapcsolódó, nagyobb lélegzetvételű anyagra már nem kell sokat várni, a korábbi hírnökök után pedig most újabb előfutárral kopogtat… vagy sokkal inkább rúgja be az ajtót! Tovább
Közismert alkotók mutatják meg, mit jelent számukra a korlátlanság. Ahogy a művészet során mindig, az alkotóknak folyamatosan szükségük van ihletforrásra. Már egészen az őskorban fontos szerepet töltött be a látvány, a vizualitás, valamint a szó az alkotás során. Nem beszélve azokról a jól ismert alkotókról, mint például Radnóti Miklós költő vagy Csontváry Kosztka Tivadar festő, akiket a természet gyakran inspirált. Ezúttal az irodalom, a slam poetry, a képzőművészet és a divat területéről mutatták meg kortárs alkotók, hogy miként tudják áthidalni az idő és a távolság kereteit, és hogyan teszik alkotássá inspirációjuk forrását a digitális szabadság segítségével. Tovább