Elkészült a Kiscsillag zenekar, ha szabad így fogalmaznunk: várva várt harmadik nagylemeze, és napokon belül, egész pontosan november 4-én meg is jelenik. Az album címe "Néniket a bácsiknak!", ami egyben egy olyan közügy is, amiért a zenekar Pécs belvárosában utcára is vonult tüntetni.
Azért, hogy minden bácsinak legyen nénije ebben az országban! A lemezen tizenhárom dal lesz, tizenkét vadonatúj szerzemény és a tavalyi évben megjelentetett kislemezdal, a Sirály, amit már igen jól ismernek az ország rádióinak kedves hallgatói.
Ha már itt tartunk, friss ízelítőnek egyébként nemrég megjelent az album második lemezelőzetes dala is, az Olajoshordó, melyhez egy videoklip is készült és megtekinthető az ismert videómegosztó oldalon. Az énekes-gitáros-dalszerző Lovasi András szerint, ha igaz az, hogy egy zenekar sorsát a harmadik lemez dönti el, akkor a Kiscsillagnak jó sorsa lesz.
Az új albumot bemutatandó a zenekar természetesen világkörüli turnéra is indul Magyarországon. A turné a lemez megjelenésének napján kezdődik, az első etap december végéig tart, de a lemezbemutató koncertsorozat jövőre is folytatódik. A Kiscsillag - a könnyűzene világában rendhagyó módon - díszlettel és meglepetésekben bővelkedő, dramaturgiailag felépített műsorral lép színpadra, amelyet - a Kispál és a Borz búcsúkoncertjéhez hasonlóan - Lévai Balázs, a Dob+Basszus házigazdája rendez. Hogy ebben pontosan milyen szerepben jelennek meg a „kicsit kopott, de fénylő testű” zenészek, azt a zenekar egyelőre nem árulta el. Azt viszont igen, hogy aki nem bírja ki november 4-ig, az a www.alexandra.hu oldalon, a webáruházban már megrendelheti magának a lemezt, és így előrendelésben kedvezménnyel, mi több, egy nappal a hivatalos megjelenés előtt hozzájuthat az új albumhoz.
Az a szerelem a címe a zenekar új, táncolható, nyári hangulatú megjelenésének, amelyben a retró fülbemászó groove-okkal, szintivel, játékos ritmusokkal és karizmatikus énekkel karöltve találkozik a modernnel. Kontynuować
Vadonatúj dallal és a hozzá készített videoklippel jelentkezett a Roses Of Thieves. Az ultradallamos modern rock / metalt EDM, ír kocsmapunk és folk metal elemekkel ötvöző zenekarhoz idén csatlakozott Dudás Ivett (Thy Catafalque, Tales Of Evening) énekesnő, a Fend Off The Dark már vele készült el - a dal a még formálódó második nagylemez első előfutára. Kontynuować
Gőzerővel dolgozik hetedik nagylemezén a The Trousers. A budapesti garázs rock/hard rock zenekar a “Necessary Evil” címet adta a korongnak, amelyen az Artist Factoryban, az együttes korábbi dobosának és állandó stúdiósának, Cs. Szabó Zoltánnak a vezetésével munkálkodnak. Kontynuować
A tavasz elején megjelenő Gently da Spittah EP Körvonal Control című dalában egy lázálom elevenedik meg. Az impresszióiról, elképzeléseiről és arról beszél a szerző, hogy szerinte mire vágyik minden ember! Kontynuować