Ugyan az idei év is bővelkedett kiemelkedő post-rock koncertekben és eseményekben, mégsem lenne az igazi a 2011-es koncertszezon, ha annak lezárásaként nem tartaná meg az utóbbi két évben kezdeményezett jó szokását az észak-írországi And So I Watch You From Afar (a továbbiakban: ASIWYFA), hiszen a banda novemberben harmadik alkalommal tér vissza fővárosunkba.
A mostani koncertnek azonban különleges apropót biztosít a zenekar áprilisban megjelent második nagylemeze, a Gangs, amely nem csupán azt bizonyította, hogy a formáció iránt mutatott kiemelkedő nemzetközi sajtó- és közönségfigyelem nem volt alaptalan, hanem – megérdemelt módon – jóval több helyre vitte el a zenekar nevét. Ugyanis a lemez ismét bizonyította, hogy a műfajban mára közhelyessé vált érzelem- és katarziskergetés megvalósítható, sőt, új tartalommal tölthető fel kellő matekozás és határfeszegetés mellett, márpedig a Gangs dalai mindkettőből épp eleget biztosítanak a már meggyőzött rajongók, valamint a lenyűgözésre váró laikusok számára. És épp ez a srácok legnagyobb fegyverténye is, hiszen az ASIWYFA egyike volt azon zenekaroknak, akik a math rock és az indie elemeinek bevonásával frissítették arculatukat, és magát a színteret is, továbbá a kvartett híres dinamikus és szenvedélyes előadásmódjáról is, amivel tényleg egyedülálló élményt biztosítanak a zenekar szerelmeseinek. És akinek ez nem lenne elég, a zenekar különleges vendége egy élő legenda, maga Mike Watt lesz, akit a bennfentesek főleg a post-punk alapbanda Minuteman kapcsán ismertek meg, ám akkor sem lövünk mellé, ha a The Stoogesra, vagy épp a Jackass zenéjére gondolunk. Kétségkívül a tengerentúli élőzene utóbbi évtizedeinek egyik leginkább sokoldalú és leginkább nyughatatlan ikonjáról van szó, aki örökmozgó szólómunkásságában épp annyira van ereje teljében, mint ahány zenekarnak már bearanyozhatta a nevét, így pedig nem előzenekarként, hanem különleges vendégként kell róla beszélnünk. Az estét pedig nem más nyitja, mint az idén „visszatért” Shell Beach, akik új dalaikkal fogják garantálni az este eklektikus jellegét, aminek eredményeképp bátran állíthatjuk, hogy a november nem is indulhatna jobban, az év pedig ilyen tekintetben nem is nagyon fejeződhetne be stílusosabban.
2011. november 3., Budapest @ Dürer Kert, 19:00
AND SO I WATCH YOU FROM AFAR (UK), MIKE WATT (USA), Shell Beach (H)
Jegyárak: 2.500 Ft (elővételben) / 3.000 Ft (a koncert napján)
Jegyelővétel: Ticket Express, Westend Speed, Dürer Kert, CD Pince, Underground Store
A régió egyik legnagyobb és legnépszerűbb szezonális koncerthelyszíne, a Gyárkert Kultúrpark 2025-ben már harmadszor hozza el az egész nyáron át tartó fesztiválélményt Veszprémbe. A telt házas nyitóhétvégén a Halott Pénz és Majka indította el a koncertsorozatot. A nyár folyamán hétvégenként a hazai zenei élet kiemelkedő előadói, legendái – többek között Charlie, a Ganxsta Zolee és a Kartel, Ákos, a Carson Coma, Pogány Induló, Dzsúdló, Rúzsa Magdi, Desh, a Quimby, Krúbi és a Bagossy Brothers Company – lépnek majd színpadra. Tovább
A regionális és országos sajtót az utóbbi hetekben egyaránt futótűzként járta be a hír, miszerint a dunaújvárosi vasmű dolgozói tömegesen veszítették el állásukat alig néhány nap leforgása alatt. Ez a szám csupán munkavállalói szinten többezres nagyságrendű, nem beszélve az elbocsátottak családjairól, akik valamennyien hihetetlenül nehéz helyzetbe kerültek. Tovább
Amikor valaki azt mondja, hogy 2025 a metál éve Magyarországon, aligha lehet vele vitatkozni. Tavasszal az Iron Maiden robbantotta fel az Arénát, most pedig egy újabb legendás zenekar érkezik Budapestre: június 19-én az Avenged Sevenfold csap le a Budapest Park színpadán. A kaliforniai srácok nem először járnak kishazánkban, 2018-ban felléptek a VOLT Fesztiválon. Azóta sok változáson mentek át, részben ezért is lesz olyan különleges a koncert. Tovább
A 2024-es telt házas Aréna-koncert és a több nagy sikerű, exkluzív Erkel Symphonic előadások után a ByeAlex és a Slepp 2026-ban újra szintet lép: február 7-én visszatérnek az Arénába egy különleges és látványos produkcióval, olyan egyedi vizuállal és zenei élménnyel, amelyet a közönség már megtapasztalhatott az Arénában és az Erkel Színházban. Tovább
Papp Szabi, Fehér Balázs, Lányi Lala, Szakos Krisztián és Késmárki Zsolt – új neveket lepleztek le a szervezők a grandiózus Depeche Mode Special Tribute koncert kapcsán, és további meglepetések várhatók még. Eközben az esemény szintet lépett és fesztivállá alakult, köszönhetően annak, hogy az MVM Dome mellett Budapest és több vidéki helyszín szórakozóhelyei, vendéglátóegységei is csatlakoztak a programhoz. Aznap mindenhol Depeche Mode szól majd. Az esemény már nemzetközi színtéren is komoly figyelmet kapott: megkezdődik a jegyek értékesítése Európa-szerte. Tovább