Hazánk népszerű lemezlovasa DJ Chriss azaz Chriss Ronson és az elmúlt évek egyik legnagyobb hazai tehetsége, a fantasztikus hangú Adri közös produkción dolgoztak az elmúlt hónapokban, melynek eredménye hamarosan hallható lesz a rádiókban és a hazai, illetve az európai zenei csatornákon.
A dalban Nagy Adrienn énekel, Adriról érdemes tudni, hogy 2010-ben a „Szinglik Éjszakája” című film azonos című betétdalával vált ismertté,ami abban az évbenaz egyik legtöbbett játszott hazai felvétel volt a rádiós játszási adatok alapján a dal 28 hétig szerepelt a Mahasz litsán. Még ebben az évben jelölték a VIVA Comet díj „Legjobb új előadó” kategóriájában, 2011-ben pedig egy rendkívüli produkcióval lépett fel a gálán. Első albuma tavaly jelent meg, „Eltűnnék Veled”címmel. A dalhoz olyan videóklip készült, amely eddig teljesen egyedülálló Magyarországon, hiszen ez az első 3D-ben forgatott videó, amit a Cinema City mozi hálózat több mint 6 héten keresztül vetített a a 3D-s mozi filmek előtt!
A Chriss Ronson feat. Adri – Don’t Look Down c. dalához készült videóklip forgatási helyszíne London volt, azon belül is a híres-hírhedt Soho negyed. A videóklipet 12 fős profi angol stábbal rögzítették, filmre, akár egy hollywoodi produkciót. A videóklip hang- és fényelési utómunkálatait a Colorfront cég végezte, amely Európa egyik vezető digitális utómunka stúdiója. A Colorfront csapat 2010-ben technikai Oscar-díjat nyert és a cég által fejlesztett szoftverrel készült többek között A Gyűrűk Ura trilógia filmváltozatának színezési utómunkálata is. Ezek jól mutatják, hogy Chriss Ronson és Adri teljes mértékben elkötelezett a minőségi munka mellett.
Chriss Ronson hosszú ideje produceri oldaláról is ismert, gondoljunk csak a The Quasar formációra, mely az ő személye köré épült. A csapattal hatalmas sikereket értek el nemcsak magyar, hanem nemzetközi vízeken is, a „World Beach” című szerzeményüket a mai napig rengeteg rajongó emlegeti. Chriss már a kilencvenes évek közepe fele bekerült a szakma vérkeringésébe, olyan kultikus helyeken volt rezidens, mint a keceli Korona, a Home Club vagy a Pacha. Karrierje során több mérvadó szavazáson választották meg az ország legjobb lemezlovasának, és mix CD-i illetve saját produkciói is rengeteg elismerést nyertek.
A dalszöveget az a Sarah Whittaker-Gilbey írta, akit a Mara elnevezésű duóból ismerhetünk, melyet férjével, Barry Gilbey-vel közösen alkot. A duó 1997 óta ostrolomja a dance szakmát, a progresszív house korszak egyik legnagyobb előadóiként tartják őket számon, ezt is az fémjelzi, hogy alkotásaik számos Global Underground albumon is megtalálhatóak.
Tehát minden adott ahhoz, hogy egy igazi sláger szülessen és Chriss Ronson és Adri közös produkciója új színt hozzon a hazai popzene palettájára.
A „Don’t Look Down” szeptembertől lesz látható majd a zenei csatornakon, de addig sem kell csüggednünk, hiszen már kikerült az internetre egy kedvcsináló, melyben a videóklip forgatás legfontosabb pillanataiba nyerhetünk betekintést. A werk videót megtaláljátok Chriss Ronson YouTube oldalán:
Sokféle búcsú van: elválunk szerelmektől, barátoktól, fontos mentoroktól és tanárainktól, van, hogy új utakra lépünk, más iskolák várnak bennünket. A ballagási időszak közeledtével a búcsú gondolata foglalkoztatta a Follow The Flow tagjait, akik a saját életükben is a legkülönfélébb módokon szembesültek az elengedés nehéz – és többnyire fájdalmas – feladatával. A continua
16 év után új albummal jelentkezett a KFT: ma megjelent a "Még mit nem" című 6 dalos lemez, melyről két szerzeményt Laár András, hármat Bornai Tibor és egyet Márton András jegyez. A continua
Megjelent a negyedik single az AWS új, májusban érkező, ebben a felállásban első lemezéről melynek címe Fények Nélkül. Tokay Péterrel forgatott a zenekar videoklipet a dalhoz. A continua
2023. novemberében jelent meg a Belmondo legújabb albuma Királyok kutyái címmel, amelyen az utóbbi két-három év Czutor szerzeményeit és négy vadonatúj dalt hallhat a nagyérdemű. A continua