3422 zenekar 12339 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Események

2011. szeptember 17.

Az évtized lemezét készíti a Kowalsky meg a Vega

Copyright:

Fontos mérföldkőhöz érkezett idén a Kowalsky meg a Vega. A zenekar pontosan tíz éve vonult először stúdióba, hogy elkészítse első nagylemezét. A jubileum alkalmából november 25-én jelenik meg a banda dupla albuma az első tíz év legnagyobb slágereinek felfrissített változataival és tíz új szerzeménnyel. A rajongók most szombaton, szeptember 17-én már élőben hallhatják az első négy dalt egy budapesti koncerten.

Nem sok üres hely van mostanában a Kowalsky meg a Vega határidőnaplójában. A fellépések között a zenekar folyamatosan a stúdióban dolgozik, hiszen most készül a hatodik lemezük, ami rögtön dupla album lesz.
 
– Azért választottuk az „Az évtized lemeze” címet, mert eljött az ideje, hogy számot vessünk az eddigi pályafutásunkkal, ugyanakkor előre is tekintsünk. A dupla album egyik felén a rajongóink kedvencei szerepelnek majd, amelyekre a Facebook-on szavazhattak. Köztük van például az Új templom épül, az Otthon, édes otthon, a Szarka farka vagy a Herceg fehér lovon. Hat-hét dalt újragondolunk és felfrissítünk. A Forradalom Rt.-t például eredetileg rockosabbra terveztük, mégsem úgy valósult meg. Most viszont visszatértünk ehhez az ötlethez, így a hangzása az élő koncertekre emlékeztet majd. Más számokba pedig trombitát vagy flamenco alapokat csempészünk be – mondta Kowa, a zenekar dalszerző-szövegíró énekese.
 
„Az évtized lemeze” dupla album másik felére új szerzemények kerülnek.
 
– Tíz új dalt veszünk fel. Most először fordul elő, hogy kizárólag a Kowalsky meg a Vega tagjai játsszák fel a számokat, vagyis nem hívunk olyan zenészeket, akik a koncertjeinken közreműködnek. Vendégeink viszont lesznek: készül egy közös szám az Ocho Macho zenekarral, és egy fantasztikus énekesnővel, de az ő neve maradjon még meglepetés - tette hozzá Kowa.
 
A Kowalsky meg a Vega és az Ocho Macho november 25-én közös, lemezmegjelenítő koncertet ad az Illegál Fesztiválon, a budapesti Barba Negra Music Clubban, ahol az elővételben megvásárolt belépők mellé a vendégek ajándékba kapják „Az évtized lemezét”.
 
A Kowalsky meg a Vega rajongóinak azonban nem kell ilyen sokáig várniuk, hiszen most szombaton, szeptember 17-én a budapesti Club 202-ben már élőben hallgathatják meg a készülő lemez négy új dalát, a Még nem Éden, a Magadban Másokat, a Szentlélek Network és a Születésnapodra című számokat.

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2025. november 13.

Egy meghitt este az Editors frontemberével

Az Editors frontembere, Tom Smith egy intim hangulatú koncerten mutatja be a There Is Nothing in the Dark That Isn’t in the Light című debütáló albumát 2026. március 21-én az Akvárium ültetett nagytermében. A koncerten az Editors legnagyobb slágerei is felcsendülnek, újraértelmezett formában. Tovább

2025. november 12.

Szülinapi rapjam a Turbinában a Hősökkel

November 15-én a Hősök hamisítatlan hangulatú bulival készülnek. Az este nemcsak a nosztalgiáról, hanem a közös ünneplésről is szól majd: a Hősök a régi klasszikusok mellett friss dalokkal és meglepetésekkel készül, hogy igazi rapjam-hangulatot varázsoljanak a Turbina falai közé. A közönség egy felejthetetlen, életigenlő bulira számíthat – pont olyasmire, amit csak egy 24 éves Hősök-szülinap tud hozni. Tovább

2025. november 3.

Ez Tiszta Őrület lesz a 6SZÍNben

A legendás Activity játék most először költözik színpadra, ráadásul a hazai színészvilág nagyjaival! Az „Ez Tiszta Őrület – improvizációs Activity” nem hagyományos színházi előadás lesz a 6SZÍN-ben november 5-én, hanem egy élő Activity játék és improvizatív színház különleges elegye. Tovább

2025. november 2.

Az Akváriumban mutatja be első lemezét az Artúr Rambo

Az Artúr Rambo büszkén jelenti: az album kész! A zenekar 2025. december 6-án az Akvárium Klubban mutatja be első nagylemezét. Tovább

2025. november 1.

A Dürerben zárja az évet az Anna and the Barbies

Az ország egyik legsokszínűbb és legkarizmatikusabb zenekara, a magával ragadó szöveg- és hangzásvilágáról, valamint átütő energiájú élő fellépéseiről ismert Anna and the Barbies december 12-én a Dürer Kertben áll színpadra. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky