3422 banda 12339 MP3 zavádzanie údajov
Kategória
Hirdetés
Események

2011. szeptember 14. | -gabriella-

Az Isten Háta Mögött áttelel

Copyright:

Szomorú, de egyben örömteli nap is lesz szeptember 17-e - szombat -, ugyanis az Isten Háta Mögött úgy döntött, hogy visszavonul egy időre. Ami viszont jó benne, hogy egy óriási koncerttel búcsúznak a rajongóktól az A38 hajón. Vendégük a Dereng zenekar. Ez csak áttelelés!

Szóval, az Isten Háta Mögött úgy döntött, hogy egy időre visszavonul, hiszen már 1999 óta űzik az ipart. De, hogy ne legyen senki sem csalódott, rendeznek egy szuper áttelelő bulit az A38 hajón, így elmondásuk szerint, mindenki levonhatja a konzekvenciákat. Persze jobb, ha magát a döntést ők magyarázzák el a rajongóiknak. Hát, íme:
 
"Drága Kis Rajongóink!
 
A helyzet az, hogy éppen múlik el a nyár, ennek örömére zenekarunk úgy döntött, itt lenne az ideje egy kis pihenésnek. Ez azzal jár, hogy nem túl előrelátható ideig passzív státuszba helyezzük magunkat és nem koncertezünk, hanem mindenki inkább foglalkozik a saját kis dolgaival, pihen, feltöltődik, RNB-zenekart csinál. Úgy is nevezhetnénk, hogy fogjuk magunkat, és áttelelünk. Természetesen azért ez nem ilyen egyszerű - tudjuk jól -, úgyhogy csinálunk egy szuperbulit, hogy mindenki elégedett legyen és levonhassa a megfelelő konzekvenciákat. Gondolom, kéne egy kis magyarázat.. szóval, értitek, '99. óta működik ez az egész IHM, az utolsó 5-6 év pedig elég komoly volt ahhoz, hogy azt higgyük, ülhetünk kicsit a babérjainkon, hogy kigondolhassunk valami olyasmit, amiért újra érdemes tűzbe tenni a kacsóinkat Mucius Sceavolaként. Persze ez az egész siker-dolog nélkületek nagyon nem ment volna, és higgyétek el, hálánk örökké tart, de értetek és saját magunkért is kell, hogy kicsit távolabbról is megszemlélhessük a helyzetünket, és ne essünk olyan hibába, mint sokan körülöttünk ebben a híres zenészszakmában. Értitek?
Szóval, hogy mindenki felkészülhessen az áttelelésre, az előbb említett bulin igyekszünk kitenni magunkért, és tolunk egy nem túl rövid koncertet hazánk jelenleg legjobb koncerttermében, az A38-on, szeptember 17-én. Természetesen gondolunk az ősrajongókra is, akik szerint, ugyebár, elhagyta a metál a zenekart, ezért vendégként megtekinthetitek Bokros Csabi új zenekarát, a Derenget. 
Arra kérünk minden érzékenyebb lelkű embert, hogy ne legyen szomorú, a dolgok a helyén vannak így is, úgy is. Bármi történjék is, ámen. 
 
Üdvözlettel, az Isten Háta Mögött sajtóosztálya
Peti, Dani, Laci, Tomi”
 
Aznap a Zöld Pardonban Hiperkarma lesz, ezért a zenekar még figyelmességből megvárja, hogy annak vége legyen és csak utána kezdenek. Tehát, aki vacillált eddig, hogy hova menjen és melyik zenekart válassza mindkettő belefér!
 
A buli paraméterei:
 

ISTEN HÁTA MÖGÖTT - ÁTTELELŐ NAGYKONCERT

BUDAPEST 11.09.17. - A38 HAJÓ

jegyár: 1200/1500.-

vendég: Dereng

kezdés: 21:00

 
És véletlenül se felejtsük el, hogy EZ CSAK ÁTTELELÉS!
 
-gabriella-
 

 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2026. február 4.

Geszti Péter legnagyobb produkciója a láthatáron

2027. január 30-án az MVM Dome színpadán mutatja be Geszti Péter eddigi legnagyobb szabású koncert produkcióját, a POPTIMISTA SHOW-t. Az új show Geszti legfrissebb zenei korszakát foglalja össze: disco, funk és rap találkozik pozitív energiával, új dalokkal és korszakos slágerekkel, egy látványos, nagyszabású produkcióban. trvať

2026. január 31.

A Fishing on Orfű teljes zenei programja

Nagy visszatérők, derék headlinerek, rengeteg fiatal és bombasztikus mennyiségű női energia is jellemzi a Fishing on Orfű 2026-os fellépőit. A bérletek háromnegyede már elfogyott, mostantól napijegyek is kaphatók az ország kedvenc szponzormentes könnyűzenei fesztiváljára. trvať

2026. január 7.

ENSIFERUM: a FREEDOM CALL & DRAGONY zenekarokkal érkezik a turné hamarosan Budapestre

Január 7-én startol el a finn viking / folk-metal csapat WINTER STORM OVER EUROPE 2026 || címre keresztelt 24 állomásos turnéja. Az ENSIFERUM a FREEDOM CALL és DRAGONY zenekarokkal kiegészülve szeli át majd Európát, január 25-én pedig Budapestre érkezik. trvať

2025. november 25.

Megvillantotta zenei programját a VéNégy Fesztivál

Megérkezett a VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozó első nagy durranása, lehullt a lepel a zenei line up első tíz fellépőjéről. A Dunakanyar legmenőbb összművészeti fesztiválján már biztosan ott lesz a Bagossy Brothers Company, Dánielfy, Parno Graszt, Analog Balaton, Elefánt, valamint a Bohemian Betyars. 2026. július 1–4. között újra felpezsdül a nagymarosi Duna-part, varázslatos pillanatokkal tűzdelt önfeledt fesztiválozás vár a látogatókra. trvať

2025. november 13.

Egy meghitt este az Editors frontemberével

Az Editors frontembere, Tom Smith egy intim hangulatú koncerten mutatja be a There Is Nothing in the Dark That Isn’t in the Light című debütáló albumát 2026. március 21-én az Akvárium ültetett nagytermében. A koncerten az Editors legnagyobb slágerei is felcsendülnek, újraértelmezett formában. trvať

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky