3422 zenekar 12339 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Események

2011. szeptember 11.

Egy éven belül másodszor Budapesten - Radare

Copyright:

Egy éven belül másodszor, látogat Budapestre - szeptember 11-én - a német Radare, akik a legutóbbi last-minute próbatermes bulin felbuzdulva ezúttal teljes játékidejű és teljes értékű koncerttel ajándékozzák meg a Szabad az Á... közönségét.

A Shark Men Records üdvöskéje tavaly az East of the Wall oldalán az utolsó pillanatban kerülhetett be a Panacea elé, ám az ott előadott két szám önmagában is talán a legizgalmasabb és leghangulatosabb produkció volt az este folyamán. Ebben pedig oroszlánszerepet vállalt az is, hogy az akkor debütalbumával (Infinite Regress) turnézó zenekar a Bohren & der Club of Gore sötétségét és mélabús romantikáját oltja bele a harsonabetétek jóvoltából egy Neurosis-ihlette post-metal közegbe, ami egyébként nem ódzkodik a screamótól sem. Igen, harsonáról van szó, ami egyaránt hangulatteremtő és kiteljesítő funkcióval bír a Radare zenei világán belül, és lényegében ennek köszönhető az is, hogy a zenekar kiérdemli a közönség, valamint az európai underground sajtójának figyelmét. Különösképp mostanában, hiszen a jelenlegi koncertsorozat apropója a zenekar új kiadványának, a Hyrule-nek megjelenése lesz.
 
Az este másik fellépője a kanadai Slates, akik a Hot Water Music hangzását vették alapul saját hangjuk megtalálására, és a végeredmény könnyedebb is lett annál. Egyszerre járja át a dalokat egyfajta mélabú, valamint a The Replacementsre jellemző könnyedség is, ez az elegy pedig élőben is kiváltképp működhet, főleg, hogy idei lemezük, a Prairie Fires abban a Hive Creative Labsben került rögzítésre azzal a Jesse Ganderrel, aki a Japandroids, a Billy The Kid, a Daggermouth és a Nomeansno egyes anyagain is dolgozott. Az est vendége a Wolf Shaped Clouds lett volna, ám egy nem várt csonttörés miatt le kellett mondaniuk a koncertet, de ettől függetlenül minden a tervezettek szerint fog haladni, így szeretettel várunk a Szabad az Á…-ba!
 

A CHROMECHOES PROMOTION ÉS A MUTECALL BOOKING BEMUTATJA:

2011.09.11. @ SZABAD AZ Á...

RADARE (GER)

SLATES (CAN)

Kezdés: 20:45 (kapunyitás: 20:00)

Vége: 23:00

Jegyár: 1000 Ft

 

 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2025. április 16.

Papp Szabi és Fehér Balázs is Depeche Mode-ot énekel

Papp Szabi, Fehér Balázs, Lányi Lala, Szakos Krisztián és Késmárki Zsolt – új neveket lepleztek le a szervezők a grandiózus Depeche Mode Special Tribute koncert kapcsán, és további meglepetések várhatók még. Eközben az esemény szintet lépett és fesztivállá alakult, köszönhetően annak, hogy az MVM Dome mellett Budapest és több vidéki helyszín szórakozóhelyei, vendéglátóegységei is csatlakoztak a programhoz. Aznap mindenhol Depeche Mode szól majd. Az esemény már nemzetközi színtéren is komoly figyelmet kapott: megkezdődik a jegyek értékesítése Európa-szerte. Tovább

2025. április 11.

Újra a montreux-i színpadon: magyar tehetségek a jazz világában

Három fiatal magyar zongorista, akik tíz évvel ezelőtt bejutottak a Montreux Jazz Festival zongoraversenyének legjobb 10 helyezettje közé, amire azóta sem volt példa. 2025. május 5-én, a Budapesti Tavaszi Fesztivál keretein belül, az Eiffel Műhelyházban lehetőségünk lesz felidézni Gayer Mátyás, Oláh Krisztián és Tálas Áron zongorajátékát. A doboknál az amerikai Gregory Hutchinsont, nagybőgőn pedig az ír Conor Chaplint láthatjuk. Tovább

2025. március 4.

CAMPUS 2025 - Zene minden mennyiségben

A decemberben már bejelentett amerikai sztárok, Jason Derulo és a The Chainsmokers elektropop-duó mellett újabb külföldi zenei produkciók kerültek fel az idei Campus Fesztivál fellépőinek listájára. Megérkezett a napi bontás is, mától már azt is tudhatjuk, a hazai kedvencek mikor érkeznek Debrecenbe. Tovább

2025. február 28.

Egy nappal hosszabb lesz a STRAND Fesztivál

Nulladik nappal bővül, így egy nappal hosszabb lesz az idei STRAND Fesztivál. Augusztus 20-án igazi ünnepi eseménnyel várják Zamárdi Szabadstrandján a közönséget. A MOL Nagyszínpadon több korosztály elektronikus zenei ikonjai váltják egymást. Fellép Paul Kalkbrenner, a Purple Disco Machine és a Kruder & Dorfmeister páros is. Tovább

2025. február 19.

A Postmodern Jukebox is fellép a VeszprémFesten

Újabb világsztár előadót jelent be a VeszprémFest: 2025. július 11-én fellép a kétezres évek egyik legizgalmasabb formációja, a Postmodern Jukebox. Látványos koncertshow, izgalmas zenei időutazás: világslágerek jazz, swing, soul, blues és doo-wop stílusban a veszprémi História kertben. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky