A Jóban Rosszban című sorozatból ismert fiatal színésznő a popzenei pályával is kacérkodik. Júniusban mutatta be második klipjét, tervei között pedig szólóalbum készítése is szerepel. A téma apropója pedig, hogy a szám máris a toplista ötödik helyén landolt.
Megszokhattuk a médiabeli „polihisztorokat”, de egyre furcsábban alakulnak a dolgok. Ha valaki képernyőre kerül, és elismerést is kap, az hamarosan másban is kibontakoztatja (vélt vagy valós) tehetségét. Rajongói természetesen lesznek, de hova jut így a magyar színészet, a zene, az irodalmi élet? Mindenki ennyiféle tehetséggel van megáldva, vagy az álmok beteljesítése elsőbbséget élvez a valódi értékekkel szemben?
A kérdés nyitott.
Hasonló jelenség a sok új szólista, akik teljesen hétköznapi nevekkel óhajtanak berobbanni a köztudatba. Vannak persze megjegyezhetőek is, de egyre több Kis Ani és Tóth Laci lesz (mert a teljes név már luxus és ettől majd közelebb érezzük magunkhoz a piedesztálra emelt közszereplőt), akik hajszálra ugyanazt és ugyanúgy éneklik. Így lassan már rejtély, hogy tudott Cserháti Zsuzsa és Máté Péter a saját nevével híressé válni és – dobpergés, most jön a bravúr! - ismertnek maradni évtizedek múlva is…
Az elméleti síkról térjünk vissza egy hétköznapi névvel rendelkező színésznőhöz, aki modellkedés és lovassport után a dalaival is hódítani akar. Szabó Zsófi hangja valóban kellemes és a 23 éves lány is csinos. Ez azonban talán még kevés.
Első klipje 2010 szeptemberében készült el Deja Vu címmel. A dalszöveg nem teljesen illeszkedik a képi síkon megjelenő erotikához: a fekete és vörös színekben pompázó vad nő először az ártatlan fehér inges férfit próbálja behálózni, majd teljesen „kivetkőzik” magából, és meztelen/fehér angyalként egy fekete ruhás férfi körül táncol. Ezeket az elemeket inkább hatásvadásznak tartom, mint értékközvetítőnek – persze a férfi közönséget biztosan elbűvölte.
Az újabb videó hangulatosabb, dallamosabb, és végre magyar címe van, ami előnyös a rímek szempontjából is. Más kérdés, hogy a téma továbbra is a szerelem (az erotika előtti változat) - remélhetőleg az album szélesebb palettával dolgozik majd. A fehér autót lovakra cserélték – ez egyrészt utal Zsófi korábbi szenvedélyére, másrészt amerikai stílust kölcsönöz a klipnek. A sorokból szemérmes önvallomás rajzolódik ki. A befejezés előtti „betétszöveg”, számomra Király Lindát idézi (Szerelem utolsó vérig), akivel a kezdő énekesnő hangi adottságokban egyelőre nem tud versenyezni - a Himnusz terén persze bőven van esélye.
A látkép egyelőre borúsnak tűnik, de ne feledjük, hogy az albumig még sok változás történhet. Kíváncsi vagyok, Szabó Zsófi hogyan találja meg önmagát, mit kezd a sokadik szereppel az életében, és a bensőséges szinten túl milyen üzenettel lép majd közönsége elé. Nem biztos, hogy minden téma lerágott csont, nem biztos, hogy a zenekedvelőknek nincs szüksége újabb arcokra. De a hangsúly az „új”-on van.
Karácsonykor jelent meg a Vad Fruttik Mély című albuma, amely a zenekar egy korábbi életmű-rétegéhez nyúl vissza. A lemez régebbi Vad Fruttik-dalok újraértelmezéseiből áll, de nem nosztalgikus újrajátszásként: a hangsúly a lecsupaszításon, az első zenei gondolatokhoz való visszatérésen és egy közeli, intim hangzás kialakításán van. Az album már minden streaming platformon elérhető. Continuer
Exkluzív és jótékony: Azahriah hónapok óta nem adott interjút, most mégis megtörte a csendet a Fedél Nélkül kedvéért. A beszélgetés csak az aktuális lapszámban olvasható, amely mától elérhető, címlapján Azahriah-val. Az énekes az interjúval nem csak őszinte gondolatait osztja meg, hanem a hajléktalanok megélhetését is támogatja. Continuer
Három nap után véget ért a XIII. Music Hungary Konferencia & Showcase, amely november 17–19. között rekord nézőszám mellett töltötte meg Veszprémet a hazai zeneipar szereplőivel. Az idei fókusztéma, „A zene körforgása – Fenntartható zeneipar 2025-ben” azt vizsgálta, hogyan épülhet fel egy önmegújuló, hosszú távon működő zenei ökoszisztéma Magyarországon. A szakmai programok kurátora Mezei Csaba volt, aki gazdasági, kreatív és közösségi nézőpontok metszetében állította össze az idei tartalmat. Continuer
Az Artúr Rambo három évnyi munka, közös ötletelés és számtalan éjszakába nyúló felvétel után kiadta nagylemezét, amelyet december 6-án a budapesti Akvárium Klubban, majd december 20-án Pécsen, a Szabadkikötőben mutatnak be élőben. Continuer
„VELETEMESSETEKEL” címmel megjelent Molnár Tamás legújabb együttműködése az X-Faktorból ismert Mehringerrel. A dal hangvételét különösen izgalmassá teszi, hogy intim és személyes vallomásként hat, miközben a két előadót egészen más indíttatás vezérelte. Continuer