3422 zenekar 12339 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Események

2011. augusztus 26.

Patrice a Zöld Pardonban

Copyright:

Szerethetjük egy nép kultúráját, kedvelhetünk előadókat, zenéket, akik-amik autentikusan közvetítetnek üzenetet. Igazi katarzist mégis az tud jelenteni, amikor egy többnemzetiségű, kultúrmixer tolja az arcunkba, és jó esetben fülünkbe is az érzelmeket. Az Afrika – Németország meccs eredményeként született Patrice, jól példázza a sokszínűséget; a reggae, ska, blues, funk, soul, hiphop és triphop elemekkel fűzerezett zenéjével elhozza mindazt, ami a nyár estékhez igazán szükséges a jó társaság és a hűtött italok mellé; azt az önfeledt, de mégis tartalommal átitatott zenét, amire jó tornacipőt koptatni, de alkalom adtán jóleső érzés a lelkületével is azonosulni.

  • megosztás
  • kapcsolódó linkek
Az első Balaton Sound-os fellépése óta tömegek várják azt a pillanatot, amit a ZP ajándékoz nekik augusztus 28-án, hiszen a stílus kiskirályával koronázzák a nyarat. Az idén 32 éves hamburgi születésű dalszerző-gitáros-énekes fiú megidézi a jamaikai nyarak hangulatát, és garantált lesz a szép magyar lányok hangos sikítozása is, szóval pasik, lesz miért féltékenykedni ezen az estén.
 
Ez egy hangos vasárnap lesz; ha szabadságoddal kell garázdálkodnod, most jelezd, hogy a következőn hétfőn nem mégy dolgozni, mert garantáltan nem lesz erőd felkelni.
 

PATRICE & THE SUPOWERS (D)

2011. augusztus 28. / 20 óra

Belépő a koncertre: 400 Ft

Belépő 22 óra után: 200 Ft

 
A Zöld Pardon augusztusi-szeptemberi programjai:
 
2011. aug. 26. 20:00h, péntek – 30Y (belépő: 400Ft, 22h után 200Ft)
2011. aug. 27. 19:00h, szombat - Irie Maffia & Duze Pe /PL/ LENGYEL-MAGYAR KULTÚRSTAFÉTA (belépő: 400Ft, 22h után 200Ft)
2011. aug. 28. 20:00h, vasárnap - PATRICE & THE SUPOWERS (D) (belépő: 400Ft, 22h után 200Ft)
2011. aug. 29. 20:00h, hétfő - Nagy Feró és a Beatrice (belépő: 400Ft, 22h után 200Ft)
2011. aug. 30. 20:00h, kedd – Subscribe (belépő: 400Ft, 22h után 200Ft)
2011. aug. 31. 20:00h, szerda - Kowalsky meg a Vega (belépő: 400Ft, 22h után 200Ft)
2011. szept. 01. 20:00h, csütörtök - Ganxsta Zolee és a Kartel (belépő: 200Ft, 22h után 200Ft)
2011. szept. 02. 20:00h, péntek – Bikini (belépő: 400Ft, 22h után 200Ft)
2011. szept. 03. 20:00h, szombat - Akkezdet Phiai (belépő: 400Ft, 22h után 200Ft)
2011. szept. 04. 20:00h, vasárnap - Egész nap zárva.
2011. szept. 05. 20:00h, hétfő - Belga – bucsukoncert (belépő: 400Ft, 22h után 200Ft)
2011. szept. 06. 20:00h, kedd – Junkies (belépő: 400Ft, 22h után 200Ft)
2011. szept. 07. 20:00h, szerda - Pannonia Allstars Ska Orchestra (belépő: 400Ft, 22h után 200Ft)
2011. szept. 08. 20:00h, csütörtök - Mystery Gang (belépő: 200Ft, 22h után 200Ft)
2011. szept. 09. 19:00h, péntek - Anna & the Barbies, vendég: Rakéta /Zöld Fül 2010 döntős/ (belépő: 400Ft, 22h után 200Ft)
2011. szept. 10. 19:00h, szombat - The Carbonfools, vendég: Compact Disco (belépő: 400Ft, 22h után 200Ft)
2011. szept. 11. 20:00h, vasárnap - Egész nap zárva.
2011. szept. 12. 20:00h, hétfő – Zagar (belépő: 400Ft, 22h után 200Ft)
2011. szept. 13. 20:00h, kedd – Leander (belépő: 400Ft, 22h után 200Ft)
2011. szept. 14. 20:00h, szerda - Copy Con & Freedom Fighterz (belépő: 400Ft, 22h után 200Ft)
2011. szept. 15. 20:00h, csütörtök - Magashegyi Underground (belépő: 200Ft, 22h után 200Ft)
2011. szept. 16. 20:00h, péntek - Vad Fruttik (belépő: 400Ft, 22h után 200Ft)
2011. szept. 17. 20:00h, szombat – Hiperkarma (belépő: 600Ft, 22h után 200Ft)
 
Jegyárak:
Koncert belépő: 400Ft
Buli belépő 22h után: 200Ft
Csütörtökön egész este: 200Ft

Általános kezdési időpontok:
Koncert kezdés: 20:00
Javasolt érkezés: 19:00
 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2025. szeptember 23.

MOVA az Akvában: új hangzás, új felállás, új látvány

Az Akvárium Lokálban lesz MOVA utolsó saját szervezésű bulija ebben az évben. Izgalmas vendégek, új dalok, nagy felhajtás: érdemes jegyet váltani november 29-ére. Tovább

2025. szeptember 22.

Beton.Hofi az Arénában

Beton.Hofi Aréna-koncert, 2026. március 14-én a Papp László Budapest Sportarénában. 4 év: 3 mixtape, 6 Park, 1 Dome, 2 Fonogram, 1 Artisjus Év Könnyűzenei Szövegírója díj és most itt a következő mérföldkő. Tovább

2025. szeptember 21.

A zene körforgását vizsgálja a XIII. Music Hungary Konferencia

Hogyan lesz a zenéből pénz, és hogyan lesz a pénzből zene? A zeneipar körforgását állítja középpontba a XIII. Music Hungary Konferencia és Showcase, amelyet 2025. november 17-19. között rendeznek meg Veszprémben, a Hangvillában. Tovább

2025. szeptember 17.

VALMAR évzáró szuperprodukció az Arénában

A hazai popszíntér egyik legnagyobb sikersztorija, a VALMAR ismét meghódítja a Papp László Budapest Sportarénát! Marics Peti és Valkusz Milán 2025. december 28-án hatalmas évzáró show-val készülnek rajongóiknak – minden eddiginél látványosabb és energikusabb koncertre számíthatunk. Tovább

2025. szeptember 4.

Rúzsa Magdi is színpadra lép a Depeche Mode giga-koncerten

Rúzsa Magdi lesz a 101. hang a 2025. november 27-i Depeche Mode Special Tribute koncerten az MVM Dome-ban – ezzel végleg teljessé vált a line-up. A koncert eseménye mára fesztivállá nőtte ki magát, és országos, sőt európai méretű zenei ünneppé vált. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky