3427 zenekar 12457 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Hazai

2011. június 9.

Megint helyzetben a SZER: nem lopják!

Copyright:

A Szabad Európa Rádió zenekar 2011. június 10-én adja ki Naplopó című kislemezét. A négy húzós indie dalt tartalmazó album kedveskedés a hazai indierock közönségének: az utóbbi hónapok sikeres hangkeresésének eredményét osztják meg a hallgatókkal. A Naplopó című kislemezt 2011. június 10-én mutatják be elsőként Miskolcon, majd június 11-én szülővárosukban Kazincbarcikán, ám mindez csak a bemelegítés a június 27-i fellépésre, amely a budapesti Gödör Klubban lesz.

A zenekar tagjai a kislemez vezető dalának címével ellentétben egyáltalán nem lopják a napot, hanem összeálltak az EZ. Basic-es Szarvas Árpáddal, aki nem csak billentyűsként működött közre az új számok rögzítésénél, de ötletekkel is szolgált a zenekar számára. A Szarvas keze alatt elkészült felvétel ízelítőt kínál abból a soundból, amely a zenekar következő nagylemezét jellemzi majd. A zenekartól elvárható módon az új dalokban is ötvözik a nyugati trendeket a hazai beatzene sajátosságaival.
 
Mivel a Naplopó kislemez munkálatai kicsit elhúzódtak, a zenekarnak volt ideje elkészülni 5 további új dallal, amelyek várhatóan ez év szeptemberében kerülnek korongra. A nagylemezen további történeteket is megtudhatunk majd Ancsáról, sőt mi több, egyéb szereplők is színre lépnek majd a Láncdohányzol című dal folytatásaként. 
 
A kislemez dalai már a megjelenéskor ingyen letölthetők lesznek a zenekar honlapjáról (www.szabadeuroparadio.hu), de a koncerteken a CD is beszerezhető lesz.
A számok a következő linken hallgathatók: http://soundcloud.com/szabadeuroparadio
 
Lemezbemutató koncertek:
2011. június.10. Miskolc Grizzly Music Club 
2011. június 11. Kazincbarcika Diamond Club
2011. június 27. Budapest, Gödör Klub
 
Szabad Európa Rádió: 
Takács Bence – ének, gitárok; Krasznahorkai László – ének, gitárok; Lakner Ádám – basszusgitár; Takács Márton – dobok
 
Naplopó tracklist:
Bajnok
Bíztató
Naplopó
Láncdohányzol
Bajnok (mix)

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2024. március 27.

Az Irie Maffia zenekar új dallal és klippel jelentkezett

Az Irie Maffia márciusban jelentette meg ’Mellettem’ című új kiadványát, ami több szempontból is formabontó a zenekar életében. Tovább

2024. március 7.

AWS videoklip premier

Megjelent a negyedik single az AWS új, májusban érkező, ebben a felállásban első lemezéről melynek címe Fények Nélkül. Tokay Péterrel forgatott a zenekar videoklipet a dalhoz. Tovább

2024. február 28.

A vonatos utazások, a nyár himnuszát szállította le Volosinovszky György és a BELMONDO

2023. novemberében jelent meg a Belmondo legújabb albuma Királyok kutyái címmel, amelyen az utóbbi két-három év Czutor szerzeményeit és négy vadonatúj dalt hallhat a nagyérdemű. Tovább

2024. február 8.

Huszonhét másodpercnyi ironikus társadalomkritika a Junkiestól

A dal egy görbe tükör, kritika a világunk figyelemhiányos viselkedésére, koncentrációs zavaraira. - Junkies. Tovább

2024. február 8.

Nyers, őszinte képek fűszerezik az Anyu ez hangos újdonságát

Új dallal jelentkezik a 2020 óta aktív Anyu ez hangos. A formáció magyar nyelven, pop-rock stílusban alkot, és olyanok erősítik, mint Potyka Tamás (ének), Siffel István (gitár),  Bozsóki Márk (basszusgitár), valamint Domokos Miklós (dob). A csapat korábban olyan dalokkal jött elő, mint a „Popkirály”, a „Hős”, a „Legnagyobb ellenségem”, a "Z generáció", a "Már nem", a Nem vagyok jó", vagy éppen a "Jobb volt nélküled". Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky