2011. május 6. | Török Kati
Lenny Kravitz szerint a régi funk zenékben a dob minimális szerepet kap, ezt azonban az ember észre sem veszi, annyira magávalragadó a groove. Groove is in the heart, ahogy azt tudjuk, a szívünknek pedig május 6-án a Szikrában a helye, ahol a belgrádi Naked, a hazai Ez a Divat, a brit multifunkcionalitás példaképe Lack of Afro és Infragandhi adja a talpalávalót.
“A funk egy amerikai eredetű zenei stílus, amely az 1960-as évek végén alakult ki, amikor afroamerikai zenészek a soul, a soul jazz és a rhythm and blues elemeit vegyítették egy ritmikus, táncolható új zenei formába.” – írja a Wikipédia. Ha egyszerűsíteni akarunk, nevezhetjük pörgős, vidám zenének – amit május 6-án a Szikrában nemzetközi fellépő gárda prezentál majd az érdeklődőknek.
Elsőként a belgrádi instrumentális balkán funk jazz csapat, a Naked csap majd a húrok közé, akik a különböző hangzások egész armadáját felvonultatják muzsikájukban. Lesznek itt népzenei elemek, az elmaradhatatlan hegedű, elektronikus effektek, örömzene. Új lemezüket mutatják be, a tört ritmusok után pedig garantáltan kapkodhatjuk majd a fejünket.
Őket követi az hazai Ez a Divat, akik szintén eddig még nem hallott EP-jük, a Kontroll bemutatásával készülnek. Tavaly nyáron játszottak már a Naked-del, méghozzá akkor Belgrádban, így a közös zenélés körülményei most éppen ellenkezőjére fordultak. Hangulatos zenei szárnypróba, amit csinálnak, kellemes női énekkel, mindenképp színfolt a hazai underground világban.
Amikor pedig mindenki hangulata kellőképp megalapozódott, a színpadra lép Lack of Afro, alias Adam Gibbons, aki 2009-ben már játszott Budapesten, telt házas bulin, akkor még Kraak & Smaak társaságában. Az angol zenei multitalentum rengeteg hangszeren játszik és igazi táncolnivaló muzsikát produkál. Első lemezét egyedül játszotta föl, gyakorlatilag minimális segítséggel az összes hangszeren őt hallhatjuk. Legyen az szaxofon, dob vagy gitár, kezébe veszi, feljátssza, néhány sample-lel megspékeli és kész is a legújabb funk nóta.
A koncertek után Infragandhi szórakoztatja majd a közönséget.
Mindez a Szikra Cool Tour Házban, május 6-án, - ahogyan azt az Ez a Divat csapata is fogalmazta - 1200 “lokál kreditért”. A rádió reklám szerint “Ha funk a fejed ott a helyed” – nyomás hát bulizni!
Török Kati