3422 bands 12339 MP3 to download
News par
Hirdetés
Külföldi

2011. március 18. | Gerta Rauss

Baletthez írt zenét a Pet Shop Boys

Copyright:

Március 22-én debütál Londonban az a balett előadás, melyhez a dance zene egyik veteránja, a Pet Shop Boys írt zenét. Az angol elektro-pop duó Hans Christian Andersen „The Most Incredible Things” című történetét zenésítette meg.

Neil Tennant és Chris Lowe 1983 óta eladott több mint 100 millió lemezt, nevükhöz fűződik 22 darab TOP10-es dal és több ezer teltházas koncert. Ezen száraz adatok is azt jelzik, hogy a Pet Shop Boys mindig is ismerte a siker receptjét.

A több mint 25 éve sikeres duó ezúttal merőben új fába vágta fejszéjét, ugyanis a londoni Sadler’s Wells színházzal közösen egy balettet hoztak létre. Az olyan világslágerek, mint az It’s A Sin, vagy a Westend Girl szerzői nem hazudtolták meg magukat, így a dance elemeket most sem hagyták ki a produkcióból, de nyilatkozataik szerint szeretnék a dallamos zenét egy másik kontextusban is kipróbálni. A londoni fiúk mindig is híresek volt teátrális koncertjeikről, éppen ezért nem meglepő, ha 2010-ben a színház felé vették az irányt.

Ha ez nem lenne elég, akkor van egy jó hírünk azoknak a magyar rajongóknak is, akik nem láthatják a londoni előadást, az EMI ugyanis megjelenteti az előadás teljes zenei anyagát, amiből most kapunk egy kis ízelítőt is:

Gerta Rauss

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2026. június 8.

Júniusban jelenik meg az új Muse

A Muse utoljára 2022-ben adott ki albumot: akkor a ’Will Of The People’ azonnal a rock-slágerlisták élén nyitott, és hosszú ideig nem is lehetett letaszítani onnan. A 2026. június 26-án érkező ’The Wow! Signal’ címre keresztelt lemez egy új korszak nyitányát jelenti a banda életében. More

2026. június 5.

Cara Delevingne zenei karriert indított

Hivatalosan is elindította a zenei karrierjét a korábban divatmodellként és színésznőként is ismert szupersztár. Cara Delevingne két, egymáshoz szorosan kötődő dallal mutatkozik be. Az „I Forgot” és az „Out of my Head” kettősét egy hétperces kisfilm illusztrálja, amit tényleg csak tátott szájjal lehet végignézni. More

2026. június 3.

A gyerekeket támogatja Shakira és Burna Boy a foci-vb hivatalos himnuszával

Megjelent a Grammy- és Latin-Grammy díjas Shakira és Burna Boy "Dai Dai" című felvétele, mely nemcsak a júniusban kezdődő 2026-os FIFA labdarúgó-világbajnokság himnusza, hanem egy üzenet is, ami arra bátorítja a gyermekeket, hogy merjenek nagyot álmodni. A futballindulókban jártas énekesnő a foci VB döntőjének valaha volt első félidei showjában is fellép majd július 19-én Madonna és a BTS mellett. More

2026. május 25.

Egy energiákkal túlfűtött éjszaka emlékét adja át nekünk Dua Lipa

Dua Lipa nemrégiben hivatalosan is bejelentette a ’Live From Mexico’ című projektjét, ami az élőben rögzített albumon felül egy koncertfilmet is magában foglal. A koncertsorozat öt kontinensen keresztül zajlott és közel kétmillió jegyet adtak el rá világszerte, ezzel pedig az énekesnő örökre beleírta magát a zenei történelemkönyvekbe. More

2026. május 22.

Folytatja a korábban megkezdett zúzását Charli XCX

A korábban kiadott „rock music” utódjaként látott napvilágot Charli XCX legújabb, a divatvilág sötét világa által inspirált dala, ami az „SS26” címet kapta. Az előző, megosztóra sikeredett „rockos” szerzemény és annak B-oldala, az „i keep on thinking bout you every single day and night” komoly vitákat váltott ki a kritikusok és a rajongók körében. Pedig Charli XCX elárulta, hogy a művészetében kizárólag a saját belső hangjára hallgat. Ennek alapján nem is lehetne önazonosabb a háromszoros Grammy-díjas angol dalszerző mostani korszaka. More

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky