3422 zenekar 12339 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Események

2011. március 1.

Girugamesh koncert Budapesten

Copyright:

A nálunk is egyre nagyobb népszerűségnek örvendő visual kei zenekarok sorában – a Miyavi, LM.C., D’espairsRay és a Mucc után – ezúttal a Girugamesh legénysége érkezik hozzánk Japánból. Március 12-én a budapesti Dieselben számíthatunk egy újabb igazi zenei különlegességre - angol és japán nyelven tálalva.

A Girugamesh minden kétséget kizáróan napjaink egyik legérdekesebb újító zenei csemegéje a nemzetközi színtéren. Stílusuk még a japán zenekarok eklektikusságát figyelembe véve is nehezen bekategorizálható, nem is csoda, hogy sok helyütt a System of a Downhoz hasonlították, sőt egyesek pusztán úgy emlegetik a zenekart, mint „Japán válasza a Tool-ra”. Valóban nem egyszerű beskatulyázni őket, elvégre a kemény gitárriffek mellé párosuló fülbemászó dallamok elektronikával és keményebb vokálokkal kiegészítve adják a Girugämesh zenéjének alapjait.

A zenekart 2003-ban alapította Shuu (basszusgitár) és Nii (gitár), akik már általános iskolás koruk óta jó barátok. Egy évvel későbbre már stabilizálódott is a felállás, onnantól fogva pedig futótűzként terjedt a hírük. Mára Japán mellett Európában és az Egyesült Államokban is nagy népszerűségnek örvendenek, a világ bármely pontján fanatikus rajongók várják őket.

Természetesen ők is új lemezzel (GO) kelnek útra idén, ami a 2009-es NOW sikerét hivatott továbbvinni. Szerencsére a sokszínű számszerkezetek megmaradtak, a dalok pedig talán még fogósabbak, mint eddig bármikor. Koncerten várhatóan mindenki igényeit ki fogják elégíteni, akár a banda líraiabb, akár a keményebb, nu-metalos vonulatát részesítjük előnyben. Kinézetre a többi visual kei bandához képest kicsit visszafogottabbak, de az elhivatottságukat jól jelzi, hogy csak öltönyben és nyakkendőben hajlandóak fellépni, bárhol a világon..

Az eddigi J-rock koncertek sikeréből kiindulva most is hatalmas érdeklődés várható - természetesen felejthetetlen hangulattal párosítva. A Diesel klubban nézhetjük meg március 12-én a csapatot, akik minden kétséget kizáróan stílushatárokat nem ismerő műsorral fognak érkezni. Jegyeket vásárolhatunk a Ticketportal országos bolthálózatában - köztük az ismert rockboltokban - továbbá a www.ticketportal.hu oldalon is az otthoni jegynyomtatás lehetőségével.

A Concerto Music bemutatja:
2011. március 12., szombat 19:00 óra
Budapest, Diesel Club
Girugämesh koncert
Belépő: 6900 Ft.

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2025. április 16.

Papp Szabi és Fehér Balázs is Depeche Mode-ot énekel

Papp Szabi, Fehér Balázs, Lányi Lala, Szakos Krisztián és Késmárki Zsolt – új neveket lepleztek le a szervezők a grandiózus Depeche Mode Special Tribute koncert kapcsán, és további meglepetések várhatók még. Eközben az esemény szintet lépett és fesztivállá alakult, köszönhetően annak, hogy az MVM Dome mellett Budapest és több vidéki helyszín szórakozóhelyei, vendéglátóegységei is csatlakoztak a programhoz. Aznap mindenhol Depeche Mode szól majd. Az esemény már nemzetközi színtéren is komoly figyelmet kapott: megkezdődik a jegyek értékesítése Európa-szerte. Tovább

2025. április 11.

Újra a montreux-i színpadon: magyar tehetségek a jazz világában

Három fiatal magyar zongorista, akik tíz évvel ezelőtt bejutottak a Montreux Jazz Festival zongoraversenyének legjobb 10 helyezettje közé, amire azóta sem volt példa. 2025. május 5-én, a Budapesti Tavaszi Fesztivál keretein belül, az Eiffel Műhelyházban lehetőségünk lesz felidézni Gayer Mátyás, Oláh Krisztián és Tálas Áron zongorajátékát. A doboknál az amerikai Gregory Hutchinsont, nagybőgőn pedig az ír Conor Chaplint láthatjuk. Tovább

2025. március 4.

CAMPUS 2025 - Zene minden mennyiségben

A decemberben már bejelentett amerikai sztárok, Jason Derulo és a The Chainsmokers elektropop-duó mellett újabb külföldi zenei produkciók kerültek fel az idei Campus Fesztivál fellépőinek listájára. Megérkezett a napi bontás is, mától már azt is tudhatjuk, a hazai kedvencek mikor érkeznek Debrecenbe. Tovább

2025. február 28.

Egy nappal hosszabb lesz a STRAND Fesztivál

Nulladik nappal bővül, így egy nappal hosszabb lesz az idei STRAND Fesztivál. Augusztus 20-án igazi ünnepi eseménnyel várják Zamárdi Szabadstrandján a közönséget. A MOL Nagyszínpadon több korosztály elektronikus zenei ikonjai váltják egymást. Fellép Paul Kalkbrenner, a Purple Disco Machine és a Kruder & Dorfmeister páros is. Tovább

2025. február 19.

A Postmodern Jukebox is fellép a VeszprémFesten

Újabb világsztár előadót jelent be a VeszprémFest: 2025. július 11-én fellép a kétezres évek egyik legizgalmasabb formációja, a Postmodern Jukebox. Látványos koncertshow, izgalmas zenei időutazás: világslágerek jazz, swing, soul, blues és doo-wop stílusban a veszprémi História kertben. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky