3422 zenekar 12339 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Külföldi

2011. február 13. | Joss Beaumont

Figyelem! Érkezhet a Nagy Lebowski 2

Copyright:

Mindenkinek, aki szerette – nem nagyon gondolom, hogy bárki utálta volna – jó hírt közlünk, amely persze még totál nem garancia, de felmerült a 98-ban készült kultikus filmmé avanzsálódott „Nagy Lebowski” című Coen-fivérek által készített film folytatásának lehetősége.

Igen! A dolog úgy fest, hogy míg Jeff Bridges és régi jó barátai a rendezőpáros Coen-fivérek, az aktuális Oscar-díj átadóra készülnek – minden bizonnyal nyernek is, de erről majd később –, a filmgyár megkereste a színészt és jól rákérdezett, esetleg volna-e kedve eljátszani „Töki” szerepét a „Nagy Lebowski” második részében. Bridges válasza természetesen erős rábólintás volt, nem csoda, hiszen ez volt élete leghíresebb szerepe. A tervek szerint a második részt is a Coen fiúk rendeznék, így újra együtt lehet a sikeres csapat.

Ami pedig az idei Oscar-díjat illeti, 1998 után újra összehozta a jó sors Jeff Bridges-t és a Coen-fivéreket és elkészítették egy korabeli John Wayne western-klasszikus feldolgozását, amely valamiért annyira faja lett, hogy kapásból 10 jelölést kapott. A szakértők azt mondják, hogy ha nem is mindet, de jónéhány fődíjat besöpörhet a mű. Nézzük, milyen kategóriában száll versenyre, az Oscar-díj átadáson:

Legjobb film
Legjobb férfi főszereplő - Jeff Bridges
Legjobb női mellékszereplő - Hailee Steinfeld
Legjobb rendezés - Ethan Coen és Joel Coen
Legjobb adaptált forgatókönyv - Ethan Coen és Joel Coen
Legjobb operatőr - Roger Deakins
Legjobb jelmez - Mary Zophres
Legjobb hangvágás - Skip Lievsay és Craig Berkey
Legjobb keverés - Skip Lievsay, Craig Berkey, Greg Orloff és Peter F. Kurland
Legjobb látványterv - Jess Gonchor, Nancy Haigh

Az idei Oscar-gálát 2011. február 27-én rendezik, a két műsorvezető Anne Hathaway és James Franco lesznek.

Joss Beaumont

Forrás: nme.com

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2026. március 19.

Szabályosan berúgta 2026 ajtaját a Twenty One Pilots

Egy tíz éve, a ’Blurryface’ című albumon mesélni kezdett, és azóta is zajló történet kapott méltó lezárást a banda tavaly megjelent nyolcadik stúdióalbumával. Annak idején kreatív ötleteik és fülbemászó soraik soha nem látott magasságokba repítették a zenekart. Azóta sorra jelentek meg a slágerlistás zenék, most pedig itt az új trónörökös „Drag Path” címmel, ami minden bizonnyal a 2026-os várva várt Sziget Fesztiválon is megszólalhat majd! Tovább

2026. március 17.

Morrissey új lemeze is megjelent

2026. március 6-án jelent meg Morrissey legújabb, ’Make Up Is a Lie’ című vadonatúj albuma CD és kétféle LP formátumokban. Tovább

2026. március 15.

Az Arctic Monkeys, a Pulp és Damon Albarn is szerepel a War Child jótékonysági lemezén

War Child Records gondozásában jelent meg a zenei legendákat és friss tehetségeket egyesítő "HELP(2)" című jótékonysági válogatásalbum, melyet az ikonikus 1995-ös "HELP" lemez ihletett. A kezdeményezés célja, hogy a zene szerelmesei világszerte támogatni tudják a háborús övezetekben élő gyerekeket segítő War Child szervezet létfontosságú munkáját. Tovább

2026. március 12.

Márciusban jelenik meg Flea lemeze

A Red Hot Chili Peppers legendás basszusgitárosa, Flea eddigi közel ötvenéves pályafutása után 2026. március 27-én egy teljesen önálló, jazz-központú lemezzel debütál. Az ’Honora’ című újdonság CD-n és különböző 2LP-ken kerül a boltok polcaira. Tovább

2026. február 19.

Flea bemutatja

A Red Hot Chili Peppers basszusgitárosaként ismert, Flea megjelent Frank Ocean Channel Orange klasszikusának újragondolt változatával, a Thinkin Bout You-val. A hangszeres, zenekari balladában Flea elektromos basszuson és trombitán játszik, kiegészítve Anna Butterss nagybőgőjével, valamint Nate Walcott (Bright Eyes) hangszerelésével és vonós elrendezésével. Ez a dal a harmadik előzetes Flea debütáló szólóalbumáról, a Honora-ról, amely 2026. március 27-én jelenik meg a Nonesuch Records kiadásában. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky