3422 artistes 12339 MP3 á télécharger
Catégories
Hirdetés
Hazai

2011. február 7. | -gabriella-

Szupererős zenekar lett a Larry Hangman

Copyright:

A Larry Hangman szinti pop duo sokaknak ismerős lehet a rádiókból (Fogyasztó, Siesd el). A 2009-ben alapított csapat tagjai Tisch Bálint és Kanász Dusán voltak. A tavalyi évben megjelent első lemezük Sinus Pop címen, emellett több nagyobb fesztiválon felléptek, és az MR2 Akusztikban is nagy sikert arattak. Azonban úgy döntött a két tag, hogy év végén külön utakon folytatják...

Nem kell aggódni azonban egy rajongónak sem, hiszen Bálint viszi tovább a Nylon Me! nevű formációját, Dusán pedig úgy tűnik, több nyilatkozata ellenére megtanult másokkal is együtt dolgozni, ugyanis a Larry Hangman egy konkrét zenekarrá nőtte ki magát. És nem is akármilyen tagokkal bővült, ugyanis egy teljesen új, mondhatni alternatív szupergroup állt össze.

Így az ének és billentyűknél Kanász Dusán áll majd, az új basszusgitáros és dobos a The Carbonfools-ból már jól ismert Zsazsa és Kelo lett, a gitárost pedig Kovács Andort a Yonderboi-ból és a Zagarból ismerhetik az emberek.

2011-ben egy teljesen új időszámítás kezdődik a Larry Hangmannél, a próbák már elkezdődtek, ezzel az új/régi csapattal pedig mindenki megismerkedhet a bemutatkozó koncertjükön, melyre előreláthatólag február végén, március elején kerül majd sor. További információkért, pedig érdemes keresni őket, Facebookon, valamint a MyMusic-on is!

-gabriella-

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2026. január 6.

Megjelent a Vad Fruttik új nagylemeze

Karácsonykor jelent meg a Vad Fruttik Mély című albuma, amely a zenekar egy korábbi életmű-rétegéhez nyúl vissza. A lemez régebbi Vad Fruttik-dalok újraértelmezéseiből áll, de nem nosztalgikus újrajátszásként: a hangsúly a lecsupaszításon, az első zenei gondolatokhoz való visszatérésen és egy közeli, intim hangzás kialakításán van. Az album már minden streaming platformon elérhető. Continuer

2026. január 5.

Azahriah a Fedél Nélkül címlapján

Exkluzív és jótékony: Azahriah hónapok óta nem adott interjút, most mégis megtörte a csendet a Fedél Nélkül kedvéért. A beszélgetés csak az aktuális lapszámban olvasható, amely mától elérhető, címlapján Azahriah-val. Az énekes az interjúval nem csak őszinte gondolatait osztja meg, hanem a hajléktalanok megélhetését is támogatja. Continuer

2025. november 28.

Átadták a 2025-ös Music Hungary-díjakat Veszprémben

Három nap után véget ért a XIII. Music Hungary Konferencia & Showcase, amely november 17–19. között rekord nézőszám mellett töltötte meg Veszprémet a hazai zeneipar szereplőivel. Az idei fókusztéma, „A zene körforgása – Fenntartható zeneipar 2025-ben” azt vizsgálta, hogyan épülhet fel egy önmegújuló, hosszú távon működő zenei ökoszisztéma Magyarországon. A szakmai programok kurátora Mezei Csaba volt, aki gazdasági, kreatív és közösségi nézőpontok metszetében állította össze az idei tartalmat. Continuer

2025. november 27.

Az élet a legjobb: megérkezett az Artúr Rambo első nagylemeze

Az Artúr Rambo három évnyi munka, közös ötletelés és számtalan éjszakába nyúló felvétel után kiadta nagylemezét, amelyet december 6-án a budapesti Akvárium Klubban, majd december 20-án Pécsen, a Szabadkikötőben mutatnak be élőben. Continuer

2025. november 26.

Molnár Tamás és Mehringer közös ügye

„VELETEMESSETEKEL” címmel megjelent Molnár Tamás legújabb együttműködése az X-Faktorból ismert Mehringerrel. A dal hangvételét különösen izgalmassá teszi, hogy intim és személyes vallomásként hat, miközben a két előadót egészen más indíttatás vezérelte. Continuer

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky