3422 trupă 12339 MP3 a descărca
Categorie
Hirdetés
Külföldi

2011. január 31.

Egy földönkívüli tehetség - Bruno Mars

Copyright:

Rájöttem, hogy ahhoz, hogy igazi művész legyél, tisztán kell látnod a zeneipart és azt, hogy ki vagy te magad. Ha túl korán leszerződtetnek, még nem tudhatod igazán, hogy mivé akarsz válni. Számomra most már minden dal, amit írok vagy előadok, teljesen rólam szól. - így nyilatkozott Bruno Mars, akit a következő évek leendő nagy sztárjának tart a szakma.

Elsőre talán sokan úgy gondolhatjuk, Bruno Mars a semmiből bukkant fel, pedig először a B.o.B "Nothin' On You" című dalának producereként és társelőadójaként hallottunk róla, majd a Travie McCoy-jal közös "Billionaire" című slágerlistás dal gondoskodott róla, hogy az egész világ megismerje a nevét.

Mars egy igazi multitalentum: énekes, zeneszerző, producer és zenész, aki akkor érzi a legjobban magát, amikor színpadon állhat. Előadói ambícióit azonban egy időre háttérbe szorította, és megalapította a The Smeezingtonst: a dalszerző/producer csapatot Mars Philip Lawrence-szel és Ari Levine-nal hozta létre, és olyan híres előadóknak írtak már dalokat, mint Flo Rida, Alexandra Burke, Adam Levine, Brandy, Sean Kingston vagy a Sugababes.

A "Nothin' on You" májusi, két héten át tartó listavezető sikere és a "Billionaire" Billboard Hot 100-as lista 4. helyének elfoglalása meggyőzte az Elektra Records vezetőségét; hamarosan egy 4 dalos EP jelent meg "It's Better If You Don't Understand" címmel.

Amint első szólóslágere "Just The Way You Are" címmel októberben napvilágot látott, egyértelművé vált, hogy Bruno Mars sikereit nem kizárólag csapatának köszönheti: saját nótája négy héten át vezette a toplistákat. Ezen kívül ő a társszerzője Cee-Lo Green "FU" című slágerének is, mely az utóbbi hónapok egyik legtöbbet pörgetett felvétele volt.

2011. január végén jelent meg első stúdióalbuma "Doo - Wops & Hooligans" címmel, melyen jobbnál jobb popdalok hallhatóak Bruno érzelemgazdag hangjával kísérve, így senkit sem lepett meg a korong óriási sikere. Számos országban hódította meg a toplistákat: Angliában, Írországban, Németországban, Hollandiában, Belgiumban, Svájcban és Szingapúrban is 1. pozíciót foglal el, míg Ausztriában a 2., Japánban a 3. helyig kapaszkodott.

A december 30-i Billboard Hot 100 single slágerlistán Bruno Mars "Grenade" című - amely a második kislemez a bemutatkozó albumról - felvétele az 1. helyre lépett. Ezzel a bravúrral 13 év elteltével ő az első férfi előadó, aki első és második dalával is meghódította a világ egyik legrangosabb listájának csúcsát, mely utoljára 1997-ben Puff Daddy-nek sikerült. Ráadásul az élő verzióban is lenyűgöző "Grenade" vezeti a listákat Angliában és Írországban is, úgyhogy bátran kijelenthetjük, hogy kontinenstől függetlenül Bruno Mars világszerte rajongók milliónak szívét hódította meg.

Bár Mars nagyon büszke a lemezére, mégis azt gondolja, élőben lehet őt igazán megismerni. "Ezt várom a legjobban, hogy beutazhassam a világot ezekkel a dalokkal. Egy nagy buli lesz az egész!"

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2026. augusztus 2.

Megjelent Charli xcx új albuma

A 2024-es évben popkulturális ikonná vált Charli xcx hivatalosan is lezárja a zenetörténelmet író BRAT-erát, hogy valami egészen új és formabontó irányba kalauzolja el a hallgatóit. Ez a ’Music, Fashion, Film’, amely a háromszoros Grammy-díjas angol énekesnő-dalszerző hetedik stúdióalbuma. A continua

2026. június 8.

Júniusban jelenik meg az új Muse

A Muse utoljára 2022-ben adott ki albumot: akkor a ’Will Of The People’ azonnal a rock-slágerlisták élén nyitott, és hosszú ideig nem is lehetett letaszítani onnan. A 2026. június 26-án érkező ’The Wow! Signal’ címre keresztelt lemez egy új korszak nyitányát jelenti a banda életében. A continua

2026. június 5.

Cara Delevingne zenei karriert indított

Hivatalosan is elindította a zenei karrierjét a korábban divatmodellként és színésznőként is ismert szupersztár. Cara Delevingne két, egymáshoz szorosan kötődő dallal mutatkozik be. Az „I Forgot” és az „Out of my Head” kettősét egy hétperces kisfilm illusztrálja, amit tényleg csak tátott szájjal lehet végignézni. A continua

2026. június 3.

A gyerekeket támogatja Shakira és Burna Boy a foci-vb hivatalos himnuszával

Megjelent a Grammy- és Latin-Grammy díjas Shakira és Burna Boy "Dai Dai" című felvétele, mely nemcsak a júniusban kezdődő 2026-os FIFA labdarúgó-világbajnokság himnusza, hanem egy üzenet is, ami arra bátorítja a gyermekeket, hogy merjenek nagyot álmodni. A futballindulókban jártas énekesnő a foci VB döntőjének valaha volt első félidei showjában is fellép majd július 19-én Madonna és a BTS mellett. A continua

2026. május 25.

Egy energiákkal túlfűtött éjszaka emlékét adja át nekünk Dua Lipa

Dua Lipa nemrégiben hivatalosan is bejelentette a ’Live From Mexico’ című projektjét, ami az élőben rögzített albumon felül egy koncertfilmet is magában foglal. A koncertsorozat öt kontinensen keresztül zajlott és közel kétmillió jegyet adtak el rá világszerte, ezzel pedig az énekesnő örökre beleírta magát a zenei történelemkönyvekbe. A continua

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky