3422 banda 12339 MP3 zavádzanie údajov
Kategória
Hirdetés
Hazai

2011. január 11. | -gabriella-

A 2010-es év Top9 magyar lemezei - MyMusic lista

Copyright:

Mivel az újév általában az előző összegzésével kezdődik, ezért összegyűjtöttem nektek, hogy mely magyar albumok voltak a kedvenceim 2010-ben, hiszen rengeteg új lemez jelent meg. Valljuk be, sok jó együttes van Magyarországon! A lista pedig azokat fogja tartalmazni, amiket tavaly a legtöbbet hallgattam, vagy leginkább tetszett. Úgyhogy itt SP-ről nem lesz szó.

A 2010-es év már jól indult, ugyanis január 1-én kijött a Soerii&Poolek első lemeze, mely Ua - Mua címen fut. A csapatról érdemes tudni, hogy élőben igazán faszák, mert valójában, ha nagyon őszinte akarok lenni magammal, náluk jobb show nem csinál senki. Törpe, kurva, pia minden van, kicsit ilyen cirkuszi jelleggel. Meg persze a Csirke, ő egy fontos karaktere a csapatnak. Mindenestre, ha már nem lehet az év 365 napján Soerii&Poolek koncert, akkor van egy lemez ami mindig lehetővé teszi, hogy meghallgathassuk „gigaslágereiket”, mint a Tanga vagy az Elton John. Nyilván azoknak ajánlom, akik erősebb idegzetűek, mert ez a stílus nem mindenkinek jön be, viszont érdemes vele vigyázni, mert függőséget is okozhat. A lemezen egyébként 13 szám található, de ha róluk van szó ki nem szarja le?

[link] from soerii & poolek on Vimeo.


Október elején jelent meg a Vad Fruttik új, Fénystopposok című lemeze. Az album talán az egyik legjobb lett, amit mostanában hallhattunk magyar viszonylatokban. És itt nem arra gondolok, hogy pont ezen szerepel a Lehetek én is, meg a Nem hiszek, mert személy szerint nem ezeket szeretem, bár tudom, hogy mindenki más meg igen. Összességében jó hangulata van, attól függetlenül, hogy szövegileg egy csomó szám nagyjából az apokalipszist próbálja meg lefesteni. És természetesen megkaptuk a „Likó Marcell őszintén a világról” típusú dalokat (Még mielőtt bárki azt hinné, semmi rosszindulat nincs ebben a mondatban). A Megadó Kiadóhoz igazoló csapatnak egyébként ez a harmadik albuma és ez lett történetüknek a legegységesebb munkája. Úgyhogy csak így tovább, a 4. albumra már Quimby-i magasságokban lesznek.


1 2 3 4

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2025. november 11.

Budapesten mutatja be hetedik albumát a The Trousers

Az idén húszéves The Trousers története új fejezethez érkezett: a Music Fashion kiadó az elmúlt napoknan adta ki a zenekar hetedik nagylemezét, a „Necessary Evil”-t. Az album megjelenését természetesen élőben is megünnepli a banda, hiszen november 15-én a Három Hollóban lépnek fel. trvať

2025. október 29.

Hősök: Csak gyűlik a harag, több lesz a soknál

A Lomtár a mai közhangulat, a társadalmi feszültségek és az elfojtott düh lenyomata. A Hősök legújabb megjelenése minden tekintetben rezonál arra, amit talán mind érzünk a levegőben: sok évnyi csalódás, elmérgesedett közbeszéd, egyre fogyó türelem. trvať

2025. október 28.

Lil Frakk szerint nem minden happy end 

Lil Frakk megérkezett az Átbasztál című új felvezetőjével, amely egyszerre őszinte, nyers és meglepően felszabadító. A dalhoz készült videóklip egy magányos báltermi jelenetben bontja ki a csalódás és beletörődés kettősségét, előrevetítve az érkező Harmadnap című LP hangulatát. trvať

2025. október 21.

Megjelent Dé:Nash első nagylemeze: itt a Még Négy Év

A társadalomkritikus előadó, Dé:Nash debüt nagylemeze továbbra is a magyar valóság görbe tükrét tartja a hallgatók elé, de a politikai szatíra mellé egy váratlan, könnyedebb hangvételű dal is került az albumra: a Parkside (Polgári Bónusztrekk), amelyhez videóklip is készült. trvať

2025. október 13.

A Szar az élet után itt a Stressz - megjelent Mehringer új klipje

A SZAR AZ ÉLET után újra politikai és társadalmi kérdéseket boncolgató témát dolgozott fel az október 9-én megjelent dalában Mehringer. trvať

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky