3422 zenekar 12339 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Külföldi

2011. január 6. | Zsanett

Bill Wyman visszatérése a Rolling Stones-ba

Copyright:

Bejelentették, hogy Bill Wyman stúdióba vonul Mick Jaggerrel, Keith Richardsszal, Ronnie Wooddal és Charlie Wattss-szal hogy egy tribute dalt rögzítsenek a banda hatodik tagja, Ian Stewart emlékére.

Ian Stewart a The Rolling Stones eredeti billentyűse volt és alapító tagja is egyben 1963-ig játszott a zenekarban, de távozása után haláláig a fiúkkal maradt és turnémenedzserként dolgozott. 1985-ben, 47 éves korában hunyt el szívrohamban. Emellett szintetizátoron közreműködött minden egyes Stones album felvételénél, kivéve a Beggars Banquet-et.

A jelentések szerint a Stewart emlékére készülő album neve Boogie for Stu lesz és a korongra felkerül egy Rolling Stones feldolgozás is, amely Bob Dylan Wathing the River Flow című dalából készült. Ezt megelőzően 1995-ös unplugged lemezükön játszottak Dylan dalt, a Stripped-et.

Waters novemberben tette közzé honlapján, hogy a számokból hármat már fel is vettek Keith Richardssal és írt arról is, hogy Mick harmonikajátéka is fantasztikusra sikerült.  Egy korábbi nyilatkozatában arra is kitért, hogy meghatározott üléseket tartottak Charlie Watts-szal és Ronnie Wooddal együtt, az azonban nem világos, hogy az egész banda együtt volt-e a Watchin The River Flow felvételeinél.

Bill Wyman is tagja volt a Stones-nak az 1962-es indulásukkor. Az utolsó albuma a zenekarral az 1989-es Steel Wheels volt, de csak 1992-ben jelentették be hivatalosan a távozását.

Ben Waters, a 35 éves boogie woogie zongorista, aki több mint 3000 fellépéssel a háta mögött megalapozta hírnevét, lett az a szerencsés, aki Mick Jagger karácsonyi partija után a stúdiómunkálatoknál is közreműködhet.

Zsanett

Forrás: undercover.com.au

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2025. április 22.

Érkezik az idei Szigeten is fellépő Isabel LaRosa debütáló albuma

A máris platinalemezes alt-pop szenzáció, Isabel LaRosa bejelentette debütáló albuma megjelenési dátumát: a "Raven" címre keresztelt lemez 2025. április 18-án jelent meg, és rögtön befutott róla egy vadonatúj ízelítő "Cry For You" címmel. Tovább

2025. április 21.

Blur - Újra előkerült a The Magic Whip

Szinte napra pontosan a tizedik évfordulón, azaz 2025. április 25-én újra kiadásra kerül a Blur ’The Magic Whip’ című, nyolcadik stúdióalbuma, ezúttal limitált, félsebességű maszterelt LP-n 12 éves csend után ez volt a banda első korongja a ’Think Tank’ (2003) óta, ami a leghosszabb szünetet jelentette az albumok között a Blur pályafutása során. További érdekesség, hogy ismét az eredeti felállásban szerepeltek – vagyis Damon Albarn énekes, Graham Coxon gitáros, Alex James basszusgitáros és Dave Rowntree dobos – valamint a zenekar régi producere, Stephen Street is újra csatlakozott hozzájuk. Tovább

2025. április 20.

Megjelent a Linkin Park epikus új száma

A várva várt visszatérésük utáni izgalom még mindig nem múlt el teljesen, de a Linkin Park máris egy új fergeteges dallal és albumhírrel jelentkezett. Az „Up From The Bottom” című szám méltó előhírnöke a 2025. május 16-án megjelenő ‘From Zero’ című lemezük deluxe változatának, mely három új szerzeménnyel bővül majd. Tovább

2025. április 19.

Miley Cyrus új albuma egyesíti a zene, a divat és a film világait

2025. május 30-án érkezik Miley Cyrus vadonatúj stúdióalbuma, a "Something Beautiful", melyről máris megjelent a címadó dal, a "Prelude" című bevezető szerzemény, illetve ma debütált az "End of the World", így izgalmas betekintést nyerhetünk a közelgő korongba. A lemez produceri munkálatait maga az énekesnő és Shawn Everett végezték. A 13 dalos anyagot egy film kíséri majd, mely júniusban lát napvilágot. Az alkotást Miley Cyrus, Jacob Bixenman és Brendan Walter rendezték. Tovább

2025. április 18.

Ki az a PinkPantheress? És mit hozott?

PinkPantheress 2025 első önálló dalával, a „Tonight”-tal droppol, mely a Panic! At The Disco „Do You Know What I’m Seeing?” című, 2008-as felvételt mintázza. Ez az új track ráerősít az énekesnő intim klubhangzására, melyet rajongók milliói ünnepelnek világszerte. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky