3423 zenekar 12355 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Események

2010. december 14.

Van-e égősorod? Rutkai Bori és a Specko Jedno

Copyright:

A Specko Jedno zenekar repertoárja bővelkedik olyan műfajú számokban (cigánydalok, klezmer nóták, orosz románcok, sanzonok), amelyek a Budapest Bár hangszereléséhez, hangulatához is igen közel állnak. Rutkai Borinak mint mind a két zenekar énekesnőjének karácsonyi kívánsága szerint most ezek a számok „átbudapestbározódnak” Farkas Róbert és virtuóz zenésztársainak előadásában.

A produkció énekes vendégei lesznek: Frenk és Szűcs Krisztián (Heaven Street Seven), akikkel Rutkai Bori a Budapest Báron innen és túl elvetemült triót „konstellál”. Az énekesek mindkét zenekar kíséretében megnyilvánulnak, az estét pedig az összes fellépő meglepetés fináléja, „dzsem-Borija” zárja. Ez a koncert egyaránt kuriózum mindazoknak, akik már ismerik Rutkai Bori zenekarát, és azoknak is, akik csak most fogják megismerni a Specko Jedno gazdag repertoárját; a mély humorral és játékos költészettel áttüzesített dalokat, amelyek a funky, a rap, a rocky, a népdal, a blues, és az underground pop sajátos együttéléséből születnek. Budapest Bár-rajongóknak kiemelten ajánlott esemény, ahol kedvenceiket ismerős közegben és új szerepkörben egyaránt láthatják, hallhatják.

Az „Égősor-bulin” a pörgős, táncos számok kellemesen felrázzák, energizálják a karácsonyt megelőző stresszes időszaktól vacogó sejtállományunkat, míg a lassú, összebújós számok felébresztik a szunnyadó szenvedélyeket és bekapcsolják bordakosarunkban a szeretet adó-vevő készülékeit.

A produkció kísérőanyaga, a Rutkai Bori dal-verseiből és festményeiből készült 2011-es kalendárium, mely a helyszínen megtalálható és megvásárolható.

Rutkai Bori dalszerző, énekes, aktív képzőművész, a Budapest Bár egyik frontkisasszonya. Bori énekel, táncol, koncerteken a dalok összekötő szövegeiből stand-up comedy-t improvizál, Nyitott Műhely-beli filmklubjában főz, a Hébe-Hóba Banda koncertjein pedig óvodásokkal, kisiskolásokkal kutyakórust játszik, vagy éppen a piros labda elveszett pettyeit próbálja megtalálni a Vacka dalok melódiáira.

2003 őszén alapította a Specko Jedno zenei formációt, amely tulajdonképpen utódegyüttese Bori korábbi zenekarának a Special Gizdának. Az együttes főleg orosz és latin zenei hagyományokat követve hozta létre dalait. Fő jellegzetességét, a zenekar nevében is feltűntetett specialitását azonban a dalszövegek erős képisége és az egyszerre ironikus és melankolikus költészete adta, adja; emellett pedig a gyakran színházi-, vagy kabaréelemekkel bővített koncertelőadások.

Mi is az a Specko Jedno? A Special One és a Sedcko Jedno (szlovákul: mindegy) kifejezésekből facsart zenekari elnevezés. Mit játszik? Tangóba takart meztelen éjt, űrdiszkót, bunker funkyt, BKV-jamet, reformkori fúziós rockot. Under- és overgroundokon felnevelkedett zenészek és egy költészetileg érintett énekesnő közönségtudatos produkciója. Táncolási és gondolkodási lehetőség alacsony és magas embereknek egyaránt. 2010 tavasza óta megújult formációban adódnak elő a Specko Jedno „whatevergreenjei”.

A zenekar tagjai:
Rutkai Bori – ének
Mizsei Zoltán – zongora
Szesztay Dávid – gitár
Szerető Dániel – basszusgitár
Dudás Zsombor – dob
Németh Csaba – ütőhangszerek

Vendégek:
Frenk – ének
Szűcs Krisztián - ének
Farkas Róbert – hegedű
Ökrös Károly - tangóharmonika, zongora
Farkas Mihály – cimbalom
Farkas Richárd – bőgő

2010. december 18., szombat 19.30 óra
Belépő:
Elővételben: 1800 Ft
A helyszínen: 2200 Ft
Jegyek elővételben válthatóak az A38 jegypénztárában és weboldalán.

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2024. április 30.

Sleep Token az MVM Dome-ban

A brit Sleep Token az elmúlt évek egyik legnagyobb sikere. Az anonimitásba burkolózó zenekar első albuma 2019-ben jelent meg, de igazán ismertek a 2021-ben kiadott második lemezükkel lettek, és már szinte minden helyszínt megtöltenek, a Wembley Arénás koncertjükre 10 perc alatt kelt el az összes jegy. Tovább

2024. április 25.

Idén is beindul a Gyárkert Veszprémben

2024 nyarán újra zenével tölti meg Veszprém városát a Gyárkert Kultúrpark. A régió egyik legnagyobb és legkiemelkedőbb koncerthelyszínén idén is népszerű előadók koncertjeit élvezheti a nagyközönség. A hazai zenei élet kiemelkedő előadói lépnek majd színpadra hétvégenként, a tavalyi nagy kedvenceken – mint Rúzsa Magdi, a Quimby, a Carson Coma, Majka vagy Ákos – túl új nevekkel is bővül a Gyárkert, színpadra lép többek között Balázs Klári és Korda György, Dzsúdló, a fiatalok új kedvence, a Pogány Induló, a Hooligans és a legendás Kopaszkutya lemezt bemutató koncerttel Hobo is. Tovább

2024. április 23.

Kygo Budapestre jön

Ma a DJ és producer világsztár, Kygo bejelentette 2024-es világkörüli turnéjának észak-amerikai és európai állomásait. A 26 állomásos turné szeptember 7-én indul Commerce Cityben, majd többek között Boston, Toronto, Chicago, Berlin, Amszterdam, Párizs és Budapest érintésével december 13-án, Dublinban ér véget. Tovább

2024. április 11.

4 nap varázslat a Dunakanyarban, 60 zenei program a VéNégy Fesztiválon

A kiemelkedő színházi-, és utcaszínházi produkciók, valamint családi programok mellett pezsgő zenei élet várja a kultúra szerelmeseit június 20. és 23. között Nagymaroson. Ikonikus nemzetközi és hazai sztárfellépők, cseh, szlovák és lengyel zenei csemegék, táncház, Techno Yoga, elektronikus zenei utazások – 4 napon át 5 színpadon 60 zenei programot vonultat fel a VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozó. A brit Kosheen mellett koncertet ad többek között a 30Y, Analog Balaton, Aurevoir., AWS, Aron Andras & The Black Circle Orchestra, Belau, Beton.Hofi, Brains, Dzsúdló, Elefánt, Firkin, Irie Maffia, Mehringer, Platon Karataev, Subscribe, valamint a Tankcsapda. Tovább

2024. február 4.

Fishing on Orfű - teljes zenei program

A 2024-es Fishing on Orfűn a varázslatos környezeten és a barátságos hangulaton túl négy nap alatt 7 helyszínen 150 izgalmas zenei program várja a látogatókat az underground élőzene minden fontos szegletéből. A 2014 óta elővételben telt házas fesztiválra a bérletek 80%-a a zenei program meghirdetése előtt gazdára talált, a napijegyek értékesítése most indult. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky