3422 trupă 12339 MP3 a descărca
Categorie
Hirdetés
Hazai

2010. december 6.

Balássy Betty és Varga Feri karácsonya

Copyright:

A közönség 2006 óta ismerheti és hallgathatja a Balássy Betty és Varga Feri magas színvonalú könnyűzenei produkcióit élő koncerteken és a médiában - töretlen sikerrel! Most egy különleges karácsonyi lemezzel örvendeztették meg rajongóikat, megannyi szép és érdekes meglepetéssel.

Varga Feri a 2006. év férfihangja címet nyerte el a Megasztárban nyújtott kimagasló teljesítményével. Balássy Betty több nemzetközi és hazai énekverseny nyertese és számos tehetségkutató verseny szakmai munkájának résztvevője. Eddigi munkáik bizonyítják, hogy ők az ország egyik legnépszerűbb előadóművész párja.

Eddig megjelent kiadványaik: 2007-ben az "Ébredni valakiért", 2009-ben pedig két lemezt is kiadott a művészházaspár. Az egyik egy popzenei album "Jókor, jó helyen" címmel, a másik lemez pedig a "Jazz kettesben" címmel jelent meg. A sikereik egyik csúcspontja volt, hogy az "Egy bolond százat csinál" című országos erejű sláger Fonogram-díjat kapott.

Balássy Betty és Varga Feri legújabb albumán szép karácsonyi dalok hallhatóak, melyek között találunk feldolgozásokat és már jól ismert saját szerzeményeket is, ünnepi hangszerelésben.

1. Ünnep
2. Esik a hó
3. Téli mese
4. Maradj
5. Leszek-e én?
6. Kis ház
7. Noel nouvelet...
8. Itt a december
9. Mennyből az angyal
10. Ébredni valakiért
11. Deck the hall
12. Silent Night
13. Winter Wonderland
14. Bonus track: Itt a december (klip)

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2026. május 20.

Új Acid Empire klip

Az elmúlt években egyre több hazai zenekar próbálja összemosni a modern metal, az elektronika és a hiphop határait, de kevés formáció találta meg ebben a saját, könnyen felismerhető hangját. A budapesti Acid Empire azonban pontosan ebbe a kategóriába tartozik. A 2022-ben alakult csapat industrial és rap-metal alapokra építkező zenéje egyszerre agresszív, feszült és atmoszférikus, miközben végig ott lüktet benne valamiféle hideg, városi nyugtalanság. A continua

2026. május 4.

Sárkányok tánca: új verziót kapott a Hősök dala

A téli álmából ébredő Minimal Project közreműködésével gondolta újra az idén jubileumot ünneplő Hősök a 2003-as Sárkányok táncát. A continua

2026. április 25.

A szürke hétköznapok túlélésében segít Freddie

Vannak olyan slágerek, amelyek már első hallgatásra megragadnak az emberben. Legyen az a szöveg, a dallamvezetés vagy éppen a hangulat, ilyenkor mindig magunkkal viszünk valamit az előadó alkotásából. Freddie korábban megjelent angol nyelvű szerzeménye ugyanilyen hatással volt Lotfi Begire, aki azonnal stúdióba vonult, hogy elkészítse saját verzióját a felvételhez. A continua

2026. február 12.

Artúr Rambo és Bérczesi Robi közös dala

Te így, te így, ilyen legyél! – itt az Artúr Rambo és Bérczesi Robi közös dala. A himnusz (így vagy jó) felemel, megnyugtat és összehozza az embereket. A continua

2026. február 1.

Mogyoró Kornél és Papesch Péter közös albuma a R.O.T.A.N.

Első hallásra talán paradoxonnak tűnik, hogy egy basszusgitárra és ütőhangszerekre épülő album teljes zenekari élményt kínál. Mogyoró Kornél és Papesch Péter R.O.T.A.N. – Rebirth Of The Azuma Ninja című lemezén azonban épp ez a látszólagos ellentmondás válik a zene legfőbb erejévé: a minimalista hangszerelés mögött egy rendkívül gazdag, rétegzett, spirituális zenei világ bontakozik ki. A continua

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky