3422 zespół 12339 MP3 ściągać
Kategoria
Hirdetés
Hazai

2010. november 19.

Galéria! Szenes Iván személyes búcsúja

Copyright: MyMusic

Szenes Iván író, dalszövegíró, zeneszerző, érdemes művész, a Vidám Színpad alapító dramaturgja, minden idők legtermékenyebb magyar szövegírója. Nevéhez közel kétezer dalszöveg fűződik, verseivel több, mint száz színdarab, film, rádió- és tévéjáték került bemutatásra. Most egy nagyon különleges, személyes búcsúként értelmezhető válogatásalbum jelenik meg tőle, melyen Iván saját konferálását is hallhatjuk.

Amellett, hogy kiváló zenei érzékkel és írói vénával áldotta meg a sors, és gyermekkorától kezdve művész-berkekben élte hétköznapjait, népszerűvé válásában személyisége is közrejátszott, hiszen ugyanazokat az érzéseket élte meg, mint mindannyiunk, de úgy fejezte ki őket, ahogy egyikünk sem tudta volna. Szenes Iván egyes dalszövegeinek olvasása közben olyan ismeretlen-ismerős érzéseket látunk megfogalmazódni, melyek bennünk élnek, de létezésüket nélküle talán nem ismertük volna fel.

Nehéz egy ennyire sokoldalú és szeretett dalszerző életművéből kivonatot készíteni, hiszen számtalan örökzöld sláger fűződik a nevéhez, így most azok a szerzemények kerültek kiválasztásra, melyeket vélhetően ő maga is ajánlott volna.

A 22 dalt felsorakoztató, Hosszú az a nap című lemez Szenes Iván személyes búcsújaként egyrészt zenei pályafutásának legnépszerűbb slágereit tartalmazza, másrészt számos korábban kiadatlan felvétel is felkerült rá!  A lemez különlegessége, hogy Iván konferálja fel a dalokat, mely rövid beszédekből többek között az is kiderül, hogy a címadó dalt szeretett feleségéhez, Kornay Marianne-hoz írta!

Egy igazán személyes és megható momentuma, hogy „Az úgy szeretném meghálálni” felvezetésében Iván édesanyját, Szenes Andornét hallhatjuk, amint felolvassa Szenes Iván anyák napi versét, melyet gyermekkorában írt hozzá.

Az albumon azok a meghatározó slágerek kaptak helyet, melyeket olyan kiváló előadóművészek tolmácsolásában ismertünk és szerettünk meg, mint Cserháti Zsuzsa, Kovács Kati, Zalatnay Sarolta, Aradszky László, Bodrogi Gyula, Csákányi László, Hofi Géza Koós János és az Apostol együttes. Ezen felül érdekesség, hogy nem csupán egykori művésztársaival, hanem olyan fiatal tehetségekkel együtt is felcsendül Iván hangja, mint Oláh Ibolya és Dér Heni, valamint a Megasztár-felfedezettje, Bella Levente. A mindannyiunk által ismert és évtizedek óta dúdolt dallamok között egy egészen friss szerzemény, a Klikkelj rám! is fellelhető, mely 2010-ben látott napvilágot. A nóta egy roppant kedves és aktuális dal, melyet az internet ihletett, és amely Szenes Iván utolsó slágere.

Múlt és jelen így a Hosszú az a nap című, több mint egy órás válogatásalbumon fonódik össze, jövője pedig az, hogy szívünkben megőrizzük Szenes Iván és feledhetetlen dalainak emlékét.

Hová tűnik el a csillag? - Kovács Kati
Kicsit szomorkás a hangulatom - Hofi Géza és Szenes Iván
Hosszú az a nap - Oláh Ibolya és Szenes Iván
Szép jó estét mindenkinek - Szenes Iván
Kislány a zongoránál - Koós János
Félteni kell - Zalatnay Sarolta
Mások vittek rossz utakra engem - Szenes Iván
Kicsi gyere velem rózsát szedni - Cserháti Zsuzsa
A legtöbb ember ott hibázza el - Bodrogi Gyula
Tölcsért csinálok a kezemből - Dér Heni és Szenes Iván
A régi ház körül - Kovács Kati
Úgy szeretném meghálálni - Kovács Kati
Ott fogsz majd sírni - Oláh Ibolya és Szenes Iván
Mindenkit elfelednek egyszer - Szenes Iván
Vuk - Gallusz Niki
Lehet, hogy túlságosan szerettelek - Oláh Ibolya
Klikkelj rám! - Szenes Iván
Ki nem volt soha még - Oláh Ibolya
Nem vagyok teljesen őrült - Dér Heni
Állítsátok meg a Földet - Csákányi László
Nehéz a boldogságtól búcsút venni - Apostol
Szenes Turné (Búcsúdal) - Szenes Iván, Bella Levente és sokan
Az én időm lassan lejár - Kovács Kati
Nem csak a húszéveseké a világ - Aradszky László és Szenes Iván
Mintha sohase hagynád abba - Szenes Iván

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2026. február 1.

Mogyoró Kornél és Papesch Péter közös albuma a R.O.T.A.N.

Első hallásra talán paradoxonnak tűnik, hogy egy basszusgitárra és ütőhangszerekre épülő album teljes zenekari élményt kínál. Mogyoró Kornél és Papesch Péter R.O.T.A.N. – Rebirth Of The Azuma Ninja című lemezén azonban épp ez a látszólagos ellentmondás válik a zene legfőbb erejévé: a minimalista hangszerelés mögött egy rendkívül gazdag, rétegzett, spirituális zenei világ bontakozik ki. Kontynuować

2026. január 6.

Megjelent a Vad Fruttik új nagylemeze

Karácsonykor jelent meg a Vad Fruttik Mély című albuma, amely a zenekar egy korábbi életmű-rétegéhez nyúl vissza. A lemez régebbi Vad Fruttik-dalok újraértelmezéseiből áll, de nem nosztalgikus újrajátszásként: a hangsúly a lecsupaszításon, az első zenei gondolatokhoz való visszatérésen és egy közeli, intim hangzás kialakításán van. Az album már minden streaming platformon elérhető. Kontynuować

2026. január 5.

Azahriah a Fedél Nélkül címlapján

Exkluzív és jótékony: Azahriah hónapok óta nem adott interjút, most mégis megtörte a csendet a Fedél Nélkül kedvéért. A beszélgetés csak az aktuális lapszámban olvasható, amely mától elérhető, címlapján Azahriah-val. Az énekes az interjúval nem csak őszinte gondolatait osztja meg, hanem a hajléktalanok megélhetését is támogatja. Kontynuować

2025. november 28.

Átadták a 2025-ös Music Hungary-díjakat Veszprémben

Három nap után véget ért a XIII. Music Hungary Konferencia & Showcase, amely november 17–19. között rekord nézőszám mellett töltötte meg Veszprémet a hazai zeneipar szereplőivel. Az idei fókusztéma, „A zene körforgása – Fenntartható zeneipar 2025-ben” azt vizsgálta, hogyan épülhet fel egy önmegújuló, hosszú távon működő zenei ökoszisztéma Magyarországon. A szakmai programok kurátora Mezei Csaba volt, aki gazdasági, kreatív és közösségi nézőpontok metszetében állította össze az idei tartalmat. Kontynuować

2025. november 27.

Az élet a legjobb: megérkezett az Artúr Rambo első nagylemeze

Az Artúr Rambo három évnyi munka, közös ötletelés és számtalan éjszakába nyúló felvétel után kiadta nagylemezét, amelyet december 6-án a budapesti Akvárium Klubban, majd december 20-án Pécsen, a Szabadkikötőben mutatnak be élőben. Kontynuować

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky