3427 zenekar 12457 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Események

2010. november 19.

Rossz emlékek a Dakota-ház előtt - John Lennon

Copyright:

1980 december 8-án este 11 előtt 10 perccel John Lennon kiszállt a new york-i Dakota-ház előtt a stúdióból visszaérkező limuzinjából, amikor Mark David Chapman utánakiáltott: "Mr. Lennon?". A visszaforduló egykori Beatle-re öt lövést adott le, ebből négy talált, az egyik golyó éppen a legenda aortáját szakította át, a helyszínre érkező rendőrök azonnal kórházba szállították, de megmenteni már nem tudták. John Lennon, a '60-as és '70-es évek talán legmeghatározóbb zenésze és békeharcosa 11 óra 7 perckor elhunyt.

John Lennonra emlékezünk a tragédia 30. évfordulóján az A38-as állóhajón, Magyarország legmeghatározóbb zenészeivel és a művész legmeghatározóbb dalaival. Épp úgy, ahogy talán ő is szeretné. A feldolgozások zeneileg szélesebb spektrumon nem is mozoghatnának: a gospeltől a kemény rockig mindenki megtalálja majd saját kedvenc stílusát, és talán rátalál olyan gyöngyszemekre is, amikre nem is számított. A fellépő zenekarok közt olyan nevek szerepelnek mint a Supernem, a Roy & Ádám Trió, Jamie Winchester, vagy az Egyesült Királyságtól elválaszthatatlan Galla Miklós nevével fémjelzett GM Több, Mint 49. De nem marad ki a Kényes Foltok, a The Walrus, a HiJack és a Glamour Singers sem a sorból. A szólóénekeseket (Fekete Jenő, Heincz Gábor 'Biga', Kiss Zsuzsa, Kiss Tibor, Pulius Tamás, Farkas Zsófi, Szirtes Edina,Keresztes Zoli)  kísérő alapzenekar pedig ismét a The Beatles White Albumának negyvenedik születésnapját 2008-ban ünneplő teltházas koncerten együtt zenélő tagokból áll össze. A doboknál Csányi Zoltán, basszusgitáron Fehérvári Attila (mindketten a Black-Out oszlopos tagjai), ritmusgitáron Mayer R. Noel a The Walrusból, szólógitáron Hámori Máté, az Ezter, az Anselmo Crew és további sikeres produkciók virtuóza, billentyűkön pedig Tóth Zoltán (Ivo Bič és Schmidt Vera zongoristája) játszik majd. Természetesen, ahogy két évvel ezelőtt, úgy most sem maradhatnak ki a világhírű fúvósok: Abbas Murád pozanon, Csizmadia Dávid trombitán, Tóth Balázs pedig szaxofonon tesz hozzá rengeteget a jó hangulathoz.

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2024. február 4.

Fishing on Orfű - teljes zenei program

A 2024-es Fishing on Orfűn a varázslatos környezeten és a barátságos hangulaton túl négy nap alatt 7 helyszínen 150 izgalmas zenei program várja a látogatókat az underground élőzene minden fontos szegletéből. A 2014 óta elővételben telt házas fesztiválra a bérletek 80%-a a zenei program meghirdetése előtt gazdára talált, a napijegyek értékesítése most indult. Tovább

2024. február 4.

Scorpions az Arénában

A Scorpions, minden idők egyik legikonikusabb és legbefolyásosabb hard rock bandája 2024-ben egy vadonatúj exkluzív koncerttel tér vissza Budapestre, klasszikussá vált albuma, a Love at First Sting megjelenésének 40. évfordulója alkalmából, és előadja a lemez dalait pályafutásának legnagyobb slágereivel kiegészítve. Tovább

2023. november 20.

Sting újra Budapesten

A 17-szeres Grammy-díjas művész, Sting egy különleges koncerttel tér vissza a Budapest Arénába 2024. május 31-én. Tovább

2023. november 5.

Kosheen a Dunakanyarban a VéNégy Fesztiválon

2024. június 20. és 23. között jön a 11. VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozó. Az első körben bejelentett zenekarok között olyan neveket találni, mint az Analog Balaton, Beton.Hofi, Co Lee, Dzsúdló, Elefánt, valamint a Tankcsapda. A hazai zenei élet megkerülhetetlen figurái, a legmenőbb arcok és legendák mellett visszatér Nagymarosra az osztrák Cari Cari, a fesztivál sztárfellépője az elképesztő hangú és energiájú Sian Evans és a Kosheen lesz. Tovább

2023. október 2.

Amire mindenki várt - Azahriah a Puskásban

Régóta suttogtak róla, most végre valósággá válik: 2024. május 25-én a jelenleg még mindig csak 21 éves dalszerző-énekes Azahriah, első magyar előadóként ad önálló koncertet a Puskás Arénában. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky