3427 zenekar 12457 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Hazai

2010. október 27.

Heaven Street Seven és az Utazás a kegyetlenbe

Copyright:

A Heaven Street Seven „Dunabeat” című albuma, mely dupla válogatáslemez lesz, november 12-én kerül a boltokba. Az album egyik korongján greatest hits-jelleggel a „csont nélküli” HS7-slágerek hallhatóak (Ez a szerelem, Sajnálom, Mozdulj, Hol van az a krézi srác, Dél-Amerika, Márta, Szia, stb...), másik lemezén pedig eddig nem hallott dalok, ritkaságok, „kislemez b-oldalak” és demók kapnak majd helyet.

A lemez külön érdekessége a két vadonatúj dal, melyek közül az egyiket – Utazás a kegyetlenbe – mostantól letölthetitek az ftp-nkről.  Egy igazi „hevenyes” slágerről van szó, mely a zenekar már jól ismert és kedvelt hangulatait adja vissza.

A Heaven Streen Seven 15 éves születésnapjáról:

Az idén tizenöt éves HS7 a hazai pop-rock színtér egyik valóban megkerülhetetlen formációja. Szűcs Krisztián gitáros-énekes és öttagú együttese készített ma már hivatkozási alapnak számító angol nyelvű lemezeket (Tick Tock No Fear, 1995; Goal, 1997). Írt „raklapnyi”, ma már a rádiókban is mindennap hallható magyar nyelvű sláger. A HS7 zenéjében pedig a hazai pályán úttörő módon – mások számára is példát mutatva – ötvözte az „angolszász” gitárzenei hangzást a hazai ízekkel, helyi hangulatokkal és magyar nyelvű szövegírással. A fiúk az elmúlt tizenöt évben nem kevés sikert arattak. Játszottak világsztárokkal (REM, Radiohead, Fun Lovin Criminals, Morrissey), nyertek Fonogram díjat (Szállj ki és gyalogolj – az év albuma, 2005) és első magyar zenekarként övék lett a Cannes-i MIDEM fesztivál Európai Áttörés díja (European Breakthrough Award, 2007). A zenekar „lelke”, Szűcs Krisztián a hazai zenei élet egyik legkarakteresebb, legegyénibb frontembere és dalszerzője, aki anyazenekara mellett az elmúlt években többirányú tehetségéről is számot adott, hiszen olyan produkciók számára írt dalokat, illetve olyan előadókkal, zenekarokkal és produkciókkal szerepelt, mint a Neo, Yonderboi, Péterfy Bori vagy a Budapest Bár.

A Heaven Street Seven november 12-én ad jubileumi koncertet a budapesti A38-on.

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2024. március 27.

Az Irie Maffia zenekar új dallal és klippel jelentkezett

Az Irie Maffia márciusban jelentette meg ’Mellettem’ című új kiadványát, ami több szempontból is formabontó a zenekar életében. Tovább

2024. március 7.

AWS videoklip premier

Megjelent a negyedik single az AWS új, májusban érkező, ebben a felállásban első lemezéről melynek címe Fények Nélkül. Tokay Péterrel forgatott a zenekar videoklipet a dalhoz. Tovább

2024. február 28.

A vonatos utazások, a nyár himnuszát szállította le Volosinovszky György és a BELMONDO

2023. novemberében jelent meg a Belmondo legújabb albuma Királyok kutyái címmel, amelyen az utóbbi két-három év Czutor szerzeményeit és négy vadonatúj dalt hallhat a nagyérdemű. Tovább

2024. február 8.

Huszonhét másodpercnyi ironikus társadalomkritika a Junkiestól

A dal egy görbe tükör, kritika a világunk figyelemhiányos viselkedésére, koncentrációs zavaraira. - Junkies. Tovább

2024. február 8.

Nyers, őszinte képek fűszerezik az Anyu ez hangos újdonságát

Új dallal jelentkezik a 2020 óta aktív Anyu ez hangos. A formáció magyar nyelven, pop-rock stílusban alkot, és olyanok erősítik, mint Potyka Tamás (ének), Siffel István (gitár),  Bozsóki Márk (basszusgitár), valamint Domokos Miklós (dob). A csapat korábban olyan dalokkal jött elő, mint a „Popkirály”, a „Hős”, a „Legnagyobb ellenségem”, a "Z generáció", a "Már nem", a Nem vagyok jó", vagy éppen a "Jobb volt nélküled". Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky