3422 bands 12339 MP3 herunterladen
Nachrichten
Hirdetés
Események

2010. október 26.

Elképesztő világzenei fesztivál Budapesten!

Copyright:

2010. november 5. és 6. között a Millenáris és a West Balkán területét első alkalommal foglalja el a Babel Sound and Spices Világzenei Fesztivál. A fesztivál két napja alatt két helyszín három színpadán zsidó, arab, roma, magyar, francia, és további nemzetek művészei lépnek ugyanarra a színpadra, hogy a békés egymás mellett élés és a társadalmi összefogás mellett álljanak ki. A fellépők közt találjuk többek közt a zseniális Rachid Tahát, a Les Touffes Krétiennes-t, a Parno Grasztot, az Egy Kiss Erzsi Zenét és a Rutkai Bori és a Specko Jednot is.

A szervezők a világ különböző zenéit és ízeit kínálják a látogatóknak, hogy földünk kulturális sokféleségét népszerűsítsék. A fesztivál célja, hogy hangsúlyozza a kultúrák közti különbségekben rejlő értékeket, erősítse a társadalom nyitottságát a közeli és távoli, kisebbségi kultúrák megismerésére, megértésére. A világzene a más kultúrák megismerésének és egymás megértésének egyik legjobb eszköze, nyitottságra és toleranciára ösztönöz.

A hagyományteremtő rendezvény ideológiai fókuszában idén az utóbbi évtizedben elmélyülő arab-zsidó civilizációs konfliktus, illetve a cigány kisebbség kapott kiemelt helyet. Ennek szellemében a fesztivál színpadán mutatja be új lemezét a rai-rock műfaját megteremtő algériai Rachid Taha. A Magyarországon élő, marokkói származású Said Tichiti Shlomo Barral és izraeli együttesével, a Habrera Hativeettel ad közös koncertet.

Fellép a neves egyiptomi ney művész, Mohammed Antar és Bojana Nikolic szerb énekesnő a Taram formáció tagjaiként, illetve a Sleeping Camels, melyben Európa egyik legismertebb jazz vibrafonistája, Bernard Maseli és a Zap Mamából híressé vált elefántcsontparti származású basszusgitáros-énekes, Manou Gallo játszik. Szombaton este a flamenco énekes Paloma Povedano áll a színpadra a Bawagan együttessel, míg a másik színpadon éjféltől a francia Les Touffes Krétiennes ezúttal is garancia a vidám, lüktető buli őrületéhez.

A magyar zenekarok közül kiemelhetjük a roma népzenei alapokra építkező Parno Grasztot, a mindig megdöbbentő Egy Kiss Erzsi Zenét illetve az új lemezén magyar költők műveit is világzenei alapokon feldolgozó Cabaret Medrano együttest, de érdekes színfolt a több nyelven is éneklő, nép- és műdal feldolgozásokra épülő rockos zenét játszó Fókatelep, a latinos ritmusokat hozó Anselmo Crew és a sanzonos, szöveg-centrikus dalairól ismert Rutkai Bori és a Specko Jedno zenekar is.

A fesztivál kiáll az emberi személyiség méltósága és értéke, valamint a béke mellett, a tolerancia és a nyitottság jegyében.

Dátum: 2010. November 5-6.
Helyszín: Millenáris Fogadó és Teátrum, West Balkán

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2025. szeptember 4.

Rúzsa Magdi is színpadra lép a Depeche Mode giga-koncerten

Rúzsa Magdi lesz a 101. hang a 2025. november 27-i Depeche Mode Special Tribute koncerten az MVM Dome-ban – ezzel végleg teljessé vált a line-up. A koncert eseménye mára fesztivállá nőtte ki magát, és országos, sőt európai méretű zenei ünneppé vált. Weiter

2025. augusztus 29.

Éljen a diktatúra!

Provokáció? Kérdés? Vagy csupán egy jól irányzott poén? drMáriás társadalomsebész, vizuális provokátor, aki a festészet, a zene, a próza és a performansz eszközeivel évtizedek óta görbe tükröt tart a hatalomnak, és most először lesz látható Budapesten, eddig sosem látott egészében ez az unikális művészi univerzum. Weiter

2025. augusztus 26.

A Textilgyárba költözik az Irodalom és blues zenés est

A „Három szerző és egy bluesgitáros” nyár eleji zenés irodalmi estet követően ezúttal a Textilgyárban hangoznak el a szövegek és az egyenesen Amerikából érkező blues szeptember 4-én. Az ősz beköszöntével a jó hangulat továbbra is garantált, az időjárás is kedvez egy pohár italnak, valamint a szabadtéri programnak. A versek, regényrészleteket mindennapi esetlenségeinkről számolnak be, garantáltan egyedi és nevetésre ösztönző stílusban. Weiter

2025. július 4.

Idén nyáron is fesztiválhangulatot ígér a veszprémi Gyárkert

A régió egyik legnagyobb és legnépszerűbb szezonális koncerthelyszíne, a Gyárkert Kultúrpark 2025-ben már harmadszor hozza el az egész nyáron át tartó fesztiválélményt Veszprémbe. A telt házas nyitóhétvégén a Halott Pénz és Majka indította el a koncertsorozatot. A nyár folyamán hétvégenként a hazai zenei élet kiemelkedő előadói, legendái – többek között Charlie, a Ganxsta Zolee és a Kartel, Ákos, a Carson Coma, Pogány Induló, Dzsúdló, Rúzsa Magdi, Desh, a Quimby, Krúbi és a Bagossy Brothers Company – lépnek majd színpadra. Weiter

2025. június 30.

Ingyenes belépési lehetőséget kínálnak a Rockmaraton szervezői az elbocsátott dunaújvárosi dolgozók számára

A regionális és országos sajtót az utóbbi hetekben egyaránt futótűzként járta be a hír, miszerint a dunaújvárosi vasmű dolgozói tömegesen veszítették el állásukat alig néhány nap leforgása alatt. Ez a szám csupán munkavállalói szinten többezres nagyságrendű, nem beszélve az elbocsátottak családjairól, akik valamennyien hihetetlenül nehéz helyzetbe kerültek. Weiter

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky