3422 zenekar 12339 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Hazai

2010. október 22. | -gabriella-

Meggyilkolták a csaló magyar fesztiválszervezőt

Copyright:

Meg nem erősített hírek szerint október 20-án Malajziában meggyilkolták Kocsispéter Gergelyt az Agárdra tervezett Part fesztivál szervezőjét, akit csalás és sikkasztás gyanúja miatt keres a magyar rendőrség. Az ügyben nyomozás indult.

Gondolom a Part fesztivál ügyére sokan emlékeznek, de aki nem, azoknak egy gyors összefoglaló: ez volt az a fesztivál, amit Agárdon akartak megrendezni és elég jó, világsztárokkal teli line uppal rendelkezett, majd sok hitegetés után mégis elmaradt. Természetesen, akik a jegyeket előre megváltották, a mai napig egy fillért sem kaptak vissza. Kezdetben egy másik fesztiválra az Alteregora válthatták volna át a bérleteket, de ahogy közeledett az a dátum ott is hamar kiderült, hogy valószínűtlennek látszott megtartani Orfűn a bulit. Itt a fellépők már hivatalos nyilatkozatban határolódtak el az egésztől. Ennek a szervezőirodának, azaz az Agárd Zenei Fesztivál kft.-nek volt az ügyvezetője Kocsispéter Gergely. A kár elérte ekkorra a 20 millió forintot, a rendőrség pedig csalás és sikkasztás gyanújával eljárást indított ellene, így szeptember óta körözés alatt is állt.

A hirado.hu egy névtelen, Sz.J. monogramú levélre hivatkozva állította azt, hogy Kocsispéter Gergelyt október 20-án Kuala Lumpurtól 30 km-re meggyilkolták. A hírt a tartományi rendőrfőnök és egy ukrán testőr is megerősítette. Az ORFK viszont egyelőre nem nyilatkozik az üggyel kapcsolatban.

A Blikk október 22-én megjelent számában, viszont már pontosabb adatokat közölnek. Ők azt is tudni vélik, hogy Kocsispéter Gergelyt egy utcai lövöldözésben ölték meg és nem ő volt a célpont. Valószínűleg teljesen véletlenül találták el, közte és a támadó között semmilyen kapcsolat nem állt fenn. Az áldozatot két találat érte.

-gabriella-

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

Hozzászólások
DSLgirl 2010. okt.. 25.  15:13 1
durva
   

2025. augusztus 31.

Itt a vadiúj Sisi-dal Budapest Parkos gigje előtt

Augusztusra igazi zenei sűrítmény érkezett Sisitől: „Civil Nihil” címmel megjelent legújabb száma, amely egy koszos, sötét boom-bap agymenés, mindenféle sablon és sample nélkül. A dal Varga Tamás, alias WaTa produceri hozzájárulásával született meg. A két alkotó régóta állandó zenei társai egymásnak, és most újra szintet léptek. Ráadásul Sisi visszatért klipet forgatni a Budapest Parkba „Anya mondd meg” című bangere óta először. Tovább

2025. augusztus 30.

Részeg az út! - neten a Cowboys slágere!

Felpezsdítette a kis település életét a Cowboys, akik első saját daluk klipjét Részeg az út címmel forgatták, amely elképesztő nézettségével szinte azonnal felrobbantotta a netet. A tavaly alakult formáció egyébként is felforgatta a mulatós műfajt egyedi stílusával, amelyben a country-t és a mulatóst elegyítették. Tovább

2025. augusztus 28.

Szekeres András: A kedvenc 10 - Előrendelhető az album!

A kedvenc 10 címmel szerzői albummal jelentkezik Szekeres András. A Junkies frontembere 10 dalt gyűjtött össze eddigi életművéből, és régi barátja, alkotótársa Tempfli Erik segítségével közösen egy több évtizedet átölelő válogatáslemezt állított össze. Tovább

2025. augusztus 25.

Megjelent DESH és Young Fly új slágere az OHMAMMA!

A DESH és Young Fly duó ismét igazi nyári slágerrel jelentkezik: itt az OHMAMMA! Hallgassátok és nézzétek meg a hozzá készült igazi nyári videóklipet is! Tovább

2025. augusztus 24.

Ilyen lesz Dzsúdló Mekis menüje

A McDonald’s a hírességek kedvenc Mekis rendeléseit felsorakoztató kampányának legújabb hazai fejezetében Dzsúdló, azaz Juhász Marci áll a reflektorfényben. A Borsod megyei kisfaluból induló, mára a Z-generáció egyik legnépszerűbb előadójává vált zenész nem csupán a zenei toplistákon, de a hazai koncertéletben is meghatározó szereplő. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky