3427 zenekar 12457 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Külföldi

2010. október 14.

A Meet The Storm tagjai tiszta őrültek

Copyright:

Káosz és súlyos testi sértés legalábbis így jellemzi a Meet the Storm saját koncertjeit. A rajongók mindezt már megtapasztalhatták a turné során Hollandiában, Belgiumban és Nagy-Britanniában is. De nem csak ők, hanem a kritikusok is elhalmozzák dicséretekkel az együttest.

A holland zenészek Rotterdamban 2007-ben alapították meg a Meet the Storm-ot, azzal a céllal, hogy valamilyen új és nyers zenét hozzanak létre. Mivel előtte különböző zenei stílusokat képviseltek, zenéjük érdekes fúziója a punk, a hardcore és rock muzsikának. Önmagukat úgy jellemzik, hogy a Meet the Storm a tagokat ért személyes hatások organikus keveréke. Zeneszerzés közben a hétköznapi életből merítenek példát, és kész ötletek helyett általában a próbák során születnek meg a dalok, ahol mindenki formálhatja azt és beleszólhat a végleges verzióba.

A Meet the Storm leginkább a koncertjein akarja megragadni az érdeklődőket, céljuk, hogy minden show egy élmény legyen. A dalok őszintén a szívükből szólnak, és remélik, hogy ez olyan lenyűgöző hatással bír, hogy a rajongók megveszik utána az albumukat. A fiúk őrültségére vall, hogyha bárhol felléphetnének a világon, akkor nem valamelyik világhírű stadiont választanák, hanem egy lepukkant punk klubot Japánban.

Eddig két EP-jük jelent meg, a hangzatos Meet the Storm 2009-ben és a Sailing on a Broken Compass 2010-ben, de természetesen már elkezdték írni az első igazi lemezt is. Bár nem sietik el a stúdióba vonulást, nem rejtve a célt, hogy minél tovább tudják népszerűsíteni a Sailing on a Broken Compass-t.

A hazai vonatkozás szempontjából fontos, hogy a Meet the Storm énekese, Matt magyar származású, valamint szeptemberben a banda két közös koncertet is adott az Insane-nel.

A zenéhez nagyon sokat tesz hozzá, hogy Liam Cormier, a Cancer Bats tagja is közreműködött és vendégként hozzájárult az énekhez. Ezáltal magában rejti a ’70-es évek punkját a legmodernebb rock vokálokkal vegyítve. Nagyon újszerű és izgalmas dalokkal találhatjuk magunkat szembe, ha a Meet the Stormot hallgatjuk.

Anikó

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2024. február 7.

A Future Islands új klippel fejeli meg új lemeze megjelenését

Pár napja érkezett meg a Future Islands hetedik albuma, a "People Who Aren't There Anymore". A 12 dalos anyag az amerikai banda számára egy új fejezetet jelöl: habár közel két évtizede már, hogy megalakultak, továbbra is folyamatosan új zenei kihívásokkal szórakoztatják egymást és saját magukat. Tovább

2024. február 6.

The Black Keys - új lemez és turné

A The Black Keys új dallal rúgja be 2024 motorját: mától minden platformon elérhető a Beautiful People (Stay High). Az új track egy új bejelentést is hozott: április 5-én érkezik a Grammy-díjas, ohiói banda tizenkettedik stúdióalbuma, az Ohio Prayers. Érdemes nyitott szemmel járni, mert hamarosan egy nemzetközi turné részleteiről is értesülhetünk! Tovább

2024. február 5.

A Cocteau Twins újra kiadta utolsó két lemezét

Újra kiadta utolsó két albumát punk gyökerekből sarjadó, majd a dream pop műfaj úttörőjévé váló skót Cocteau Twins. Apró érdekesség velük kapcsolatban, hogy az énekesnőjükről, Elisabeth Fraserről ősszel elneveztek egy aszteroidát... Az 1979 és 1997 között aktív csapat az 1993-as "Four-Calendar Café" és az 1996-os "Milk & Kisses" című kiadványaikat frissítette fel, ezúttal a 4AD kiadó gondozásában. A lépés különlegessége, hogy az Amerikai Egyesült Államokban a két lemez most először lesz kapható vinylen is. Tovább

2023. október 2.

A The National meglepetésalbummal jelentkezik

A The National egy meglepetéslemezzel örvendezteti meg rajongóit: a banda múlt pénteken a Cincinattiben tartott Homecoming Festival nevű eseményén jelentette be a 12 dalos album mai érkezését. A "Laugh Track" az áprilisban kiadott "First Two Pages of Frankenstein" című korong kísérője, szerzeményei nagyrészt ugyanabban az időszakban születtek. Tovább

2023. október 2.

Megérkezett az új Ed Sheeran

A korábbihoz hasonlóan az ’Autumn Variations’ lemezt is a Grammy-díjas The National indie-zenekar tagja, Aaron Dessner produceri közreműködésével hozták tető alá, akit közös barátjukon, Taylor Swiften keresztül ismert meg Ed Sheeran. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky