3422 bands 12339 MP3 herunterladen
Nachrichten
Hirdetés
Hazai

2010. október 4.

40 ezren vettek részt a Hangfoglaláson

Copyright:

Véget ért vasárnap este fél hétkor minden idők legnagyobb közép-kelet-európai hangszerkiállítása és zenei szemléje, a Hangfoglalás. A 3 napos eseményen végig hömpölygött a tömeg a standok között, és rengeteg gyermek illetve felnőtt próbálta ki a hangtechnikai berendezéseket és a hangszereket. A ’C’ csarnokban teltház várta a Kiss Forever Bandet és a Back II Blacket is. A 3 nap alatt hozzávetőlegesen 40 ezren látogatták meg a SYMA Sport- és Rendezvényközpontot.

A korábbi évekkel ellentétben már péntekeken óriási tömeg lepte el a SYMA csarnokban megrendezett Hangfoglalás 8.000 négyzetméterét, szombaton pedig annyian érkeztek a zuglói létesítménybe, hogy sorok álltak a doboknál, a gitároknál és a zongoráknál is. Feltűnően sok család „hangfoglalt”, a legkisebbeknél az elektromos dobok és a szintetizátorok vitték a prímet, az idősebbek inkább gitárt pengetve múlatták az időt, de sokan próbálták ki a dj-pultokat is.

A 3 nap alatt 200 zenei eseményt rendeztek. Fergeteges koncertet adtak a csángó-boogie-rock&roll hazai királyai, a Kerekes Band, a Borlai Gergő-Lukács Peta-Barabás Tamás felállású zsenitrió, a balkáni szláv népek zenéjére építkező Őskestar, a teltház előtt fellépő Kiss Forever Band és Back II Black, illetve a súlyos metalban utazó Neck Sprain. Feltűnően sok nő fogott a kezébe gitárt, a ’C’ csarnokban fellépő Manökken Proletarznak például a fele, míg a Chery Bomb teljes legénysége lányokból áll. A közönség olyan óriási zenészek hangszerbemutatóin ámulgatott, mint Nagy Ádám gitáros, Szappanos György basszusgitáros vagy Grammy-díjas kongás, Shango Dely.

- Az eddigi legsikeresebb Hangfoglalás volt az idei, 40 ezren jöttek el hozzánk, és 150 ezren követték az élő közvetítést a honlapunkon – mondta el Andrásik Remo, a szervező Hangszeresek Országos Szövetségének főtitkára. – Bíztató, hogy ennyi embert érdekel a zene, van értelme az öt éve indult küzdelemnek. Köszönjük mindenkinek, aki meglátogatta a Hangfoglalást. Biztosan állíthatom, hogy lesz jövőre is, méghozzá 2011. október első hétvégéjén.

Zárást követően még nagy munka várt a SYMA csarnok kiállítóira: vasárnap éjfélig elszállították a hangszereket, hétfőn reggel pedig elkezdte 600 munkás az építmények elbontását, és mindezeket 300 kamionnal illetve teherautóval szállítják el.

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2025. július 2.

A szerelem, amit mindenki keres: megérkezett a Blahalouisiana legújabb dala

Az a szerelem a címe a zenekar új, táncolható, nyári hangulatú megjelenésének, amelyben a retró fülbemászó groove-okkal, szintivel, játékos ritmusokkal és karizmatikus énekkel karöltve találkozik a modernnel. Weiter

2025. június 28.

Fend Off The Dark: Roses Of Thieves dal- és klippremier

Vadonatúj dallal és a hozzá készített videoklippel jelentkezett a Roses Of Thieves. Az ultradallamos modern rock / metalt EDM, ír kocsmapunk és folk metal elemekkel ötvöző zenekarhoz idén csatlakozott Dudás Ivett (Thy Catafalque, Tales Of Evening) énekesnő, a Fend Off The Dark már vele készült el - a dal a még formálódó második nagylemez első előfutára. Weiter

2025. június 1.

Minden eddiginél keményebben szól a The Trousers

Gőzerővel dolgozik hetedik nagylemezén a The Trousers. A budapesti garázs rock/hard rock zenekar a “Necessary Evil” címet adta a korongnak, amelyen az Artist Factoryban, az együttes korábbi dobosának és állandó stúdiósának, Cs. Szabó Zoltánnak a vezetésével munkálkodnak. Weiter

2025. május 25.

Control: megjelent Gently da Spittah új klipje

A tavasz elején megjelenő Gently da Spittah EP Körvonal Control című dalában egy lázálom elevenedik meg. Az impresszióiról, elképzeléseiről és arról beszél a szerző, hogy szerinte mire vágyik minden ember! Weiter

2025. március 6.

Korlenyomat a Honeybeast új dala, az Eladó

A dalhoz készült klipben az egyik leghíresebb magyar, Arató András, azaz Hide the Pain Harold is szerepel. Weiter

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky