3422 zenekar 12339 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Hazai

2010. szeptember 10.

Noémi Virág szép, új klipje

Copyright:

Szép, új klippel jelentkezett a háromszoros VIVA Comet-jelölt Noémi Virág. Az énekesnő-dalszerző vadonatúj videója a "Szeretlek" című dalához készült, amely élete szerelméről, a férjéről szól.

Pontosan egy évvel az után, hogy Anastacia budapesti koncertjének előzenekaraként bizonyított Noémi Virág, bemutatták negyedik klipjét "Mindennapok" című albumáról. A kreativitásáról híres énekesnő ezúttal is kitett magáért, hiszen amellett, hogy a "Szeretlek" című dal zenéjét és szövegét ő szerezte, a video alapötlete is tőle származik.

- Azt szerettem volna, ha a klip is tükrözi azokat az érzéseket, amelyeket a dalban megírtam. A férjem mellett találtam rá az igazi boldogságra, az életem egy csodálatos lebegés, mióta megismerkedtünk. A napokban pedig már a második házassági évfordulónkat ünnepeltük. - mesélte Noémi Virág.

A videót Horvátországban forgatták még nyár közepén, de az utómunka rengeteg időbe telt, így nagyközönség előtt még csak most debütál. Elképesztő felvételeket láthatunk az énekesnőről, hiszen a kisfilm érdekessége, hogy a jelenetek nagy részét a tengerben, víz alatt vették fel. Az eredmény minden idők egyik legszebben fényképezett magyar klipje.

- A Kimera Production stábjával dolgoztam együtt, az operatőri és rendezői feladatokat Tóth Gergely látta el, akivel azonnal egymásra tudtunk hangolódni, hiszen mind a ketten maximalisták vagyunk. Ő pontosan azokat a jeleneteket valósította meg, amelyeket én megálmodtam. A forgatás napját a hideg sós vízben töltöttük, ami igazi csapattá kovácsolt minket. Életem egyik legnagyobb kalandja volt ez az utazás, és úgy érzem, hogy minden úgy sikerült, ahogy elképzeltem! - mondta el Noémi Virág.

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2025. november 28.

Átadták a 2025-ös Music Hungary-díjakat Veszprémben

Három nap után véget ért a XIII. Music Hungary Konferencia & Showcase, amely november 17–19. között rekord nézőszám mellett töltötte meg Veszprémet a hazai zeneipar szereplőivel. Az idei fókusztéma, „A zene körforgása – Fenntartható zeneipar 2025-ben” azt vizsgálta, hogyan épülhet fel egy önmegújuló, hosszú távon működő zenei ökoszisztéma Magyarországon. A szakmai programok kurátora Mezei Csaba volt, aki gazdasági, kreatív és közösségi nézőpontok metszetében állította össze az idei tartalmat. Tovább

2025. november 27.

Az élet a legjobb: megérkezett az Artúr Rambo első nagylemeze

Az Artúr Rambo három évnyi munka, közös ötletelés és számtalan éjszakába nyúló felvétel után kiadta nagylemezét, amelyet december 6-án a budapesti Akvárium Klubban, majd december 20-án Pécsen, a Szabadkikötőben mutatnak be élőben. Tovább

2025. november 26.

Molnár Tamás és Mehringer közös ügye

„VELETEMESSETEKEL” címmel megjelent Molnár Tamás legújabb együttműködése az X-Faktorból ismert Mehringerrel. A dal hangvételét különösen izgalmassá teszi, hogy intim és személyes vallomásként hat, miközben a két előadót egészen más indíttatás vezérelte. Tovább

2025. november 11.

Budapesten mutatja be hetedik albumát a The Trousers

Az idén húszéves The Trousers története új fejezethez érkezett: a Music Fashion kiadó az elmúlt napoknan adta ki a zenekar hetedik nagylemezét, a „Necessary Evil”-t. Az album megjelenését természetesen élőben is megünnepli a banda, hiszen november 15-én a Három Hollóban lépnek fel. Tovább

2025. október 29.

Hősök: Csak gyűlik a harag, több lesz a soknál

A Lomtár a mai közhangulat, a társadalmi feszültségek és az elfojtott düh lenyomata. A Hősök legújabb megjelenése minden tekintetben rezonál arra, amit talán mind érzünk a levegőben: sok évnyi csalódás, elmérgesedett közbeszéd, egyre fogyó türelem. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky